Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)

1932-03-06 / 9. szám

66.___________________________evangélikusok lapja mi

igazítás — a sorok között — utólag is azt a disz- kredítáló látszatot keltette, mintha ez egészen szokatlan gixerért nem az MT.l-t terhelné a felelősség, hanem az ügyben egyébként is kellemetlenül érintett protestáns egyházi sajtószolgálatot.

íme, ez a való tényállás, furcsa meilékzön- géivel együtt, a kínos feltűnést keltett ügyben.

F.

Éghajlatunk megváltozik

Azt hiszem nem állok magamban azzal az érzésemmel, hogy a keresztyénség s közelebbről egyházunk megváltozott s még egyre átalakuló éghajlat alatt dolgozik. Mások lettek a viszonyok, mások az emberek. Nem maradhatunk meg ezeknek a változásoknak pusztán érzelmi értékelésénél. A Szentlélek vezérlete és megvilágosí- tása alatt kötelesek vagyunk őket elfogultság s a világgal való rokonszenvezés kizárásával lemérni s magunkat az eredményhez szabni. Hiba volna kicsinyes szempontokkal elhomályosítani a kilátást, eltorzítani az arányokat, meghamisítani a valóságot. Előre felállított tételek, kedvenc képzetek, vagy előítéletek kedvéért nem küszöbölhetünk ki kevésbbé szimpatikus vonásokat s a kelleténél erősebben'nem emelhetünk ki a be-, lénk rögződött mentalitásnak tetszetős adatokat.

Nevezetesen igen szükséges, hogy két olyan komplexumot, amelyek egyházi életünknek egész horizontját szinte beborítják, a megfelelő mértékre redukáljuk. Az egyik a róm. katholícizmus, a másik a szekta-mozgalom. Ez a két, jelentőségében ugyan nem lekicsinylendő, de mégsem első rendű és mérvadó komplexum az utóbbi évtizedben annyi reflex-mozdulatra indította egyházunkat, hogy sokkalta fontosabb és lényegesebb mozzanatok elkerülték a figyelmüket. Célkitűzéseinkben ennek folytán sokszor inkább irányított bennünket a keresztyén felekezetekhez való viszonyunk alakulása, mint a keresztyénség és az egyház lényegéből fakadó indítékok. Szinte úgy látszott, hogy minden energiánk kimerül a reánk hulló fénynek a magunk sugártörésében való visszaverésében s nincs erőnk arra, hogy a magunk fényét eredeti tisztaságában sugározzuk bele a világba.

A felekezetközi helyzet alakulását feszült figyelemmel kisértük. Ezt mutatják közgyűlési jegyzőkönyveink, hivatalos jelentéseink, az egyház vezető embereinek nyilatkozatai és beszédei. Ki tagadhatná, hogy ez is szükséges? Ámde a felekezeti torzsalkodások jelentősége az Istenországa szempontjából nézve mennyire eltörpül azon világáramlatok mellett, amelyek az egész kersztyén istenhitet, sőt minden vallásosságot és istenfélelmet alámosnak és aláaknáznak! Milyen parányi hely jutott megfontolásainkban és vizsgálódásainkban a materializmusnak, a szekula- rizmusnak, a bolsevizmusnak! Pedig ezek a vilégáramlatok belszivárogtak a legeldugotabb falusi gyülekezetek szervezetébe is, finom, de egyre sűrűsödő haj szál vonásokkal formálva a gyülekezetek és ezek összetételében az egyház lelki és testi képét.

Merné-e valaki állítani, hogy egyházunk akcióját a helyzetnek és a kívánalmaknak megfelelően lehet irányítani és folytatni annak a szellemi világáramlatnak reális lemérése és kellő értékelése nélkül, amely csupán ezzel a világgal számol, erre támaszkodik, ebből merít s ebbe merül ki; amely nem akar tudni a természetfölöttiről, a Teremtőről, az örökkévalóságról, az ítéletről, a nagy számadásról és a földöntúli felelősségről? Mit jelent ezzel a világáramlattal ösz- szehasonlítva egy-egy jezsuita páternek vagy eéY'eéy szektáskodó atyafinak harapása? A re- verzális-kérdés, az egyháztagok fegyelmezésének kérdése valóban nem mellékes. Azonban tudva azt, hogy a politikai rendszernek egyetlen fordulata azzal a veszedelemmel fenyeget, hogy hazánkban mindegyik egyház ezrével, talán tízezrével veszti el a tagokat, csakugyan szabad-e azokat a kérdéseket annyira előtérbe tolni, hogy már esztendők óta értekezletek és közgyűlések úgy foglalkoznak vele, mintha azoknak megoldása, tehát szabályrendeletek alkotása, vagyis egy harmadizig közvetett intézkedés pótolhatná a spirituális erőknek azt az elzsibbadását és el- hanyatlását, amelynek a reverzális lehet mutatója, szerintem megbízhatatlan mutatója, de semmiesetre sem a felidézője vagy oka. Úgy tűnik fel, mintha szeretnénk a könnyebb végét megfogni a dolognak s azért szemet hunynánk a nagyobb veszedelem előtt, A pipafüsttől köhögünk, mikor a ház ég.

A kiima átalakulásának másik oka a nemkeresztyén, az európai civilizációtól sokáig elzárt vagy elzárkózott népek ezermilliós tömegeinek felvonulása a világ politikai, gazdasági és kultú- rális porondjára, még mielőtt a világ evangelizá- lásának pr.ogrammja (edinburghi konferencia!) megvalósulhatott volna. A ,,fehér ember“ elvesztette nimbuszát, megvetésnek és gyűlöletnek tárgya lett a ,,színesek“ szemében. Főleg Ázsiának, de egyúttal Afrikának népei is nemzeti, faji és lelki öntudatra ébredve, az európai civilizáció fegyvereivel felszerelten talpra állnak s a maguk életét akarják élni. Ezeknek a rengeteg tömegeknek a feléledése és megmozdulása a világtörténelemnek legnagyobb forradalma. Aligha foroghat fenn kétség a tekintetben, hogy a világ történelmének jövő irányát ennek a forradalomnak a kimenetele szabja meg. A keresztyénségre gyakorolt hatásukat máris érezzük az egyik legérzékenyebb és legvitálisabb vonalon: a frontokon, a külmísszíóban; a keresztyénség külmissziói lendületének megtorpanásában, a nemkeresztyén vallások missziói tevékenységének megelevenedé- sében.

Már pedig bizonyos, hogy a külmissziói harcvonal meggyengülése maga után vonja az itthoni