Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-02-21 / 8. szám
60. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1932. rengeteg van. Néhány esetet leírok ezekből azért, hogy ezzel részben a munkára mutassak rá, de talán sokaknak buzdítást fog adni az aktiv munkára is: Egyik közismert fővárosi sportklub nagynevű ifjúsági atlétája, aki bár diák, már állandóan szerepel a diákok kedvenc zöld újságjában (Nemzeti Sport) vakbél- gyuladásban operációra kerül. A sikerült műtét délutánján a láztól pihegö sportifjú mellett megáll a lelkész. Névről ismerik egymást. A beszélgetés, a vigasztalás és a barátkozás percek alatt meg van. Jóformán azzal telik ki az idő, hogy a fiú az első könnyét úgy törölje ki, hogy senki ne vegye észre. S azóta régen sportolhatna tovább az az ifjú, de alig hallani róla. Nem hiányzik azonban egyik ifjúsági istentiszteletről sem, minden egyházi összejövetelen ott van, ha nem is hívják. Az öngyilkosok szobájában mint egy igazi mongol ül kórházi gallérban a kutatott hittestvér. Túl van már mindenen. A golyó a szíve alatt ment el. Volt rendőr, volt katona, sok vitézségi érme van. Beszéde okos, világos felfogása van. Tisztában van elkövetett bűnével. Megérti a hatóságok vele szemben elkövetett brutalitásának szükségességét. Megbocsátott már feleségének is, akinek civódása siettette kezébe venni az öldöklő fegy- vert.Nem lehet megállítani önvallomásában. Abban a szobában, ahol állandó a halálhörgés, ahol az oxigéngép folyton munkában van, ahol deliríumos emberek önkívületien kitörései megborzongtatják a legerősebb idegzetű embereket is, az én emberem beszél s ő akar engem vigasztalni a szörnyű büntengerben. Sietnem kell, két kérdésem van még csupán: mikor megy ki és hol találhatom meg s anélkül, hogy gondolkozna a válaszon, sietve azt mondja: első útam a templom lesz. Haldokló ágya mellett állok, Sokat szenvedett uri- asszony. Olyan őszinte a bűnvallása. Olyan meghitt az az utolsó vacsora. Az ima alatt összekulcsolt kezeimet a beteg zsarnokságával szelíden átfogja. Nem akar elengedni magától. Egyedül nem akarja vívni az utolsó harcot. S mikor mégis mennem kell, megkér arra, hogy imádkozzam érte. Mondom neki, hogy holnap éppen 11 órakor prédikálok. Foglaljon imájába kérem. Olyan fájdalmas ez a búcsú mindkettőnknek. S amikor másnap ígéretemnek eleget tettem s a kórház felé vitt útam, felmentem ehhez a beteghez, már üres volt az ágya s a szomszédai mondták azt: 12 óra felé halt meg... ágyáról felemelkedve ült, kezeit összekulcsolta s mosolyogva mondta: most imádkoznak értem. * Karácsonyi általános urvacsoraosztást végzek. Mindenkinek megkínálom a kegyelem poharát. Van elutasításban is részem. Egy férfi kórteremben járok s mikor megyek a testvérem felé már előre kiált: nem akarok csalni. Mégis közeledem, megengedi, hogy legalább kezet fogjunk egymással. Megtudom nős ember, felesége róm. kath., akitől javunkra reverzálist vett annak idején. De csalni nem akar... örültem az őszinteségnek és a hallottaknak. A következő látogatásom alkalmával felkeresem a barátomat. Most már hosszabb a beszélgetésünk. Megtudok róla még egyet mást. Egyik Pestkörnyéki városban szocialista városatya, De most már bocsánatot kér az udvariatlan elutasításáért. Harmadik alkalommal műtét után találkozunk, tele van bizakodással. Már a legjobb barátok vagyunk. Jön vizitet tartani az evangélikus professzor. Ott maradok az ágyán ülve. El akar küldeni. Mondom neki: tudja, hogy mi hárman testvérek vagyunk, Merész mondásomnak váratlan sikere van. Az udvarias professzor odaül mellénk s azt mondja: azért operáltam olyan nagy gonddal magát, mert megéreztem, hogy maga is lutheránus. Kézfogás mindkettőnkkel s a városatya sírni kezd s azóta minden héten melegebben fogunk kezet, de már nem a lelkésznek nyújtja kezét, hanem azon keresztül az egyháznak is. Ha egy évi kórházi munkában csak egy ilyen élményben volna része a lelkésznek, már akkor érdemes volna ezt a munkát a leglelkiismeretesebben végezni. Mindenesetre az egyház nagy érdeke e munka jól végzése s gondoljunk arra, hogy a múltban sok kitérés így kezdődött: a betegágyon megfogadtam, ha meggyógyulok ... áttérek. Ezt csak gondos lelkészi munkával lehet visszafejleszteni s kedves ez a munka, mert több örömöt ad, mint szenvedést és fájdalmat. Katechéta. A áttérések és a reverzálisok jelentőségéről Nagy érdeklődéssel olvastam e lap 6. számában a fenti címmel dr. Szeberényi Gusztáv békéscsabai lelkész tollából kikerült cikket. Úgy látja túlbecsülik egyesek ennek a két dolognak a jelentőségét és elterelik a figyelmet a nagyobbakról: a tömegek közönyösségéről és elvallás- talanodásáról. Fél, hogy erről a legnagyobb veszedelemről tereli el a figyelmet, ha sokat foglalkozunk a — szerinte — kisebbekkel. Ezeket azonban nem lehet elválasztani, mert az utóbbiakból következnek természetszerűleg az előbbiek. A kitérők és a reverzálistadók a közönyösek, az elvallástalanodók tömegéből kerülnek ki és épen ezek a cselekedeteik képezik egyházi szempontból az elvallástalanodás legnagyobb veszedelmeit. Amíg a tömeg csupán közönyös, de megmarad az egyházban és gyermekeit a mi hitünk szellemében nevelteti, addig még mindég megvan a reménysége és lehetősége annak, hogy újra megelevenedik hitében és ha talán a felnőtt generációt nem tudjuk már élő hitre serkenteni, megmarad a jövő nemzedék, melynek vallásos nevelésére ma már — hála érte az Egyház Urának — sokkal nagyobb gondot fordítunk, mint amennyit a most felnőtt generáció vallásos nevelésére fordítottak. Azok azonban, akik közönyösségük végső következményeit levonva, magukat, vagy gyermekeiket kivonják az evangélikus egyház kebeléből, végkép elvesztek. Alig számbajöhető keve-
