Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)

1932-02-21 / 8. szám

1932

EVANOELIKUSOK LAPJA

61.

sen térnek vissza, hogy reparáiják a kitérés, vagy a re verzál isadás egyházunk jelenének legnagyobb alapján mégis csak azt látom, hogy a kitérés és a reverzáliadás egyházunk jelenének legnagyobb problémája. Itt látjuk szomorú lehanyatlásunk pozitiv mértékét a lesújtó statisztikai adatokban. Ha ezek ellen felvesszük a harcot már egyszer teljes komolysággal és elszántsággal, akkor felvettük a harcot a közöny ellen, kézbe vettük híveink minden rétegének alapos gondozását.

Igazat adok annak az említett fiatal lelkésznek, aki Békéscsabán járva olyan nagyon ,,neki búsult" a reverzálisok és kitérések lesújtó statisztikai adatai felett, hogy megdöbbentette a békéscsabai híveket. Nem is lehet ezeket a végtelenül szomorú számadatokat, melyek hónapról- hónapra mutatják, hogy mi járunk legelöl a vesztesek között, bizakodó hangulatban olvasgatni. Az csak könnyen belátható, hogy állandóan veszteni az elpusztulás nélkül nem lehet. Minden egyház szinte a mi kárunkra pótolja a veszteségeit; ezt a vérveszteséget nem lehet örökké bimi. Nyíltan beismerem, hogy magam se tartozom azok közé, akik még mindég az optimizmus derűs mosolyával tudják ezt szemlélni és egy lekicsinylő kézmozdulattal azt mondják, hogy vannak nekünk nagyobb bajaink is! A Magyar Kultúra, mikor győzelmi mámorba akarja ringatni az olvasóit, ezeket a statisztikai adatokat tárja fel és gúnyos mosollyal állapítja meg, hogy az evang. felekezet nem tartozik a „kedvelt" egyházak közé.

Nagy figyelemmel és elgondolkodva olvastam a békéscsabai statisztikai adatokat is. Any- nyira nem vagyok ebben a kérdésben optimista, hogy a közölt biztatónak vélt adatok se tudnak 134 év alatt áttért békéscsabai egyházközségünkben 471 lélek, kitért ezen idő alatt 381. Nyertünk tehát 90 lelket. Nem esik tehát egy lélek áttérésbeli nyereség se egy esztendőbe.

(Folytatjuk.)

Az ébredés történetének áttekintése

(Folytatás.)

És mégis roppant nagy ébresztő hatása volt ennek az embernek. Más ébresztő rendesen előre számol, hogy nagy eredményeket ér el. Spenert megdöbbentette az erős visszhang, mely szerény fellépését kísérte. Prédikációi sem voltak nagyobb igényűek. A kor annyira kiéheztetett volt lelkileg, hogy az Igének a személyes élettel való legegyszerűbb kapcsolatba hozása úgy hatott, mint ha valaki mannát hullatna.

Egyik igehirdetésében arra céloz, milyen jó lenne vasárnap délutánonként összejönni a délelőtt hallott prédikáció feletti beszélgetésre. Esze ágában sincs, hogy ő ilyent kezdeményezzen. Egy évig nem is történt semmi. Ekkor a gyülekezet néhány tagja szóbahozta az egy évvel korábban mondottakat, s így indulnak meg a híres kollégium pietatis-ok: a bibliai összejövetelek.

De hogy Spener ébredési ember volt s az Ur igazi ébresztő eszköze, azt az eredmények mutatták: a szimpátia és antipátia, amellyel gondolatait fogadták s a sebesség. amellyel ezek a gondolatok terjedtek. Ébredési voltát mutatta az is, hogy melléje állt az evangéliomért üldözött Franckenak. Bár Francke sokkal izzóbb és ki- hivóbb módon szolgálta az. ébredést, célkitűzésben is különböztek egymástól, Spener — a maga tekintélyes berlini állásának teljes súlyával odaállt emögé az ember mögé, akkor, amikor öt az egyház legjobban eltaszitotta s akkor, amikor még nem lehetett tudni, hogy mi bújik majd elő ebből az izgága theológiai tanárból.

Spener a rejtettebb ébredési hősök típusa. Ezt a típust is meg kell becsülni. Nem voltak nagyszabású képességei, nem volt annyi küldetéstudata, mint amennyi a valóságos küldetése. Túlságos sok volt benne az önkritika, körültekintő megfontolás, de meg sohasem hátrált. Sokaknak vált lelki atyjává, új életfuvalmak indultak meg nyomában. Érdemes az ébredési embernek azt a fajtáját megfigyelni és értékelni, mert az egyház bölcs Ura az ébredés gyertyáját nem egyszer tűzte ki ily ötvözetű gyertyatartóra a történeti egyházak terepén.

Francke közelebb állt a kimondott ébredési típushoz. Erre diszponálta-az. hogy megtérésének drámája egész világosan állt előtte. János 20. 31-ről kellett volna első prédikációját elmondani: „Ezek pedig azért Írattak meg, hogy higyjétek. hogy Jézus Krisztus, az Istennek Fia és hogy ezt hívén életetek legyen az ö nevében." Az a kétség nyugtalanítja, hogy neki ilyen hite még nincs, miként prédikáljon hát róla. Nem tud dűlőre jutni. Mindjobban vergődik. Már azt gondolja, hogy nincs számára Megváltó, míg végre olyan imádságra roskad az Ur lábai elé, amely meghozza a fordulópontot azzal a bizonysággal, hogy az Ur Jézus vére az ö számára is megszerezte a búnbocsánatot s így az övé is a hit. Újonnan születésének tudatos megragadása döntőleg hatott a továbbiakra. Hirdetője lett egy olyan ébredésnek, mely ilyen megtérési élményekre tendál. Az ébredés középpontjába állította az evangelizációt, olyan tudatosan, amint azt eddig még senki sem. Jellemző azonban, hogy voltaképeni ébresztő hatása nem ebben volt. Munkássága ugyanis nem annyira az evangelizáció szóbeli síkjaira vitte, mint inkább a gyakorlati keresztyénség sze- retetintézményeinek terepeire. Nem a megtérésre, s a megtérésről való beszéde ébresztett, hanem inkább az imádkozó hite. Az Ur vezetése alatt létrejött intézmények olyan prédikációvá lettek ezrek és ezrek előtt, amilyent eddig még nem hallottak. A megtérések előállására való törekvésnél joggal róják fel, hogy sabloni- zált, erőltetett, nagyon általánosította a maga esetét, s a theológusok kiképzését főleg abba az irányba szűkítette, hogy a theológiai tanulmányok folytán tegyenek szert megtérés-tudatra. Sokaknak szerzett gyötrődést azzal, hogy a bűnbánatot, életkomolyságot, imádkozást és bibliaolvasást erőltette csak azért, hogy ezt a megtérés-tudatot elnyerhessék. Francke nem vette eléggé figyelembe a dolog isteni oldalát, hogy minden megtérés az emberi feltételeken túlmenőleg Isten Szentlelkének munkája, mely elé nem lehet sablonokat írni.

Persze azért Isten kegyelméből voltak olyanok, akik a Franck-féle recept szerint is dűlőre jutottak, annak dacára is elvégezhette bennük Isten Lelke a munkát.