Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)

1932-02-21 / 8. szám

58.

1932.

evangélikusok lapja

Hogyan tanítunk evangéliumot ?

(Wie lehren wir Evangelium?)

Pfennigsdorf Emil bonni egyetemi tanár ilyen című 2 éves könyvét eddig is sokan ajándéknak tekintik, akiket éget a kérdés: „Hogyan kell tanítanom, hogy tanításom nyomán személyes keresztyén élet ébredjen és alakuljon." Mivel kétségtelen, hogy a könyv a valláspedagógiaí irodalom tömkelegé fölött lebegő intuició szava, szinte természetellenes volna, ha a könyv nálunk is jobban el nem terjedne. Aki ismeri a magyar evangeliomi egyház mai helyzetét, Pfennigsdorf könyvére csak azt mondhatja, hogy nekünk százszor jobban kell az , mint a németeknek. A könyv nálunk is előmozdítaná azt a törekvést, hogy az evangéliomi nevelés mesterségét vegyük ki az ötletek, vélemények és hangulatok önkényéből. Ugyanis Pfennigsdorf magának az evangéliom- nak a lényegéből és természetéből lélekismereti alapon és lélekismereti módszerrel alakítja az evangéliomi nevelés rendszerét, amivel a vallás- pedagógiát az eddiginél jobban exakt szellemi életmozgássá teszi, A keresztyénség lehető tiszta szemlélete egyfelől, a gyermekiélekbe való lélekismereti elmélyedés másfelől — az a két pont, melyekből Pfennigsdorf kiindul. Amit könyvé-, ben sző, az olvasóban rendkívüli élményt kelt,l ami semmiesetre sem hangulat. „Csak olyan lé-^ lek közvetíthet vallást, melynek van vallása.' „Csak élet kelthet életet." — Ezeknek a tételek-) nek a szerzője nem tehet másként, mint hogy^ könyvével annak olvasóiban kelt életet, hogy. azután mindannyian életet keltsenek. A mű céljai a következők:

1. A könyv a Herbart—Ziller-féle formális«’ fokokat megszünteti. 2, Vallásos nevelésünk! evangéliomi jellegét olyan fokban alakítja ésf domborítja ki, hogy e téren talán befejezettségről szabad beszélni. 3, A vallás-oktatás gyermeteg mivoltát és az ifjúságnak megfelelő mivoltát lélekismereti eredmények alapján meghatározza,

4. A vallásoktatás személyiség-képző feltételeit tisztázza. 5. A vallásoktatás közösségképző erőinek feltárásával kimutatja, hogyan fejleszthető a személyes felelősségérzet evangéliumi- egyházi felelősségérzetté. 6. A könyv a tanítót védelmezi attól, hogy iparszerű hittanítással megelégedjék. 7. A könyv gyakorlati példák sorozatával bizonyítja a felállított szabályok és szempontok helyességét,

A könyv 2 főrészre oszlik, az első a történelmi-, lelkiismereti alapvetést, a másik a tulajdonképpeni valásoktatási módszereket nyújtja.

A két főrészt a szerző két könyvnek nevezi:

Az első könyv első része e kérdésre felel: Mi az evangéliom? Az evangéliom lényege, magva szerint Isten üzenete az emberiséghez Üzenet, mely új életet teremt és amely az Istennel való teljes, boldogító közösséget célozza. A keresztyénség nem tanok és előírások szövedéke.

Ennélfogva a keresztyén vallásoktatás nem is vallás-oktatás — a kifejezést általános értelmében véve, hanem inkább oktatás a keresztyén hitben, inkább evangéliom-oktatás, azaz az ifjúságnak a beavatása az Isten evangéliomi üzenetébe. Az evangélíomot a világháború utáni ifjúságnak hirdetni — ez rendkívüli feladat; nem kevesebbről van szó, mint hogy „az evangéliomot az ifjúság evangéliomaként, az élethez szükséges életérőként" hozzuk az ifjúságnak. A vallástanítónak azonban meg kell szereznie azt a meggyőződést, hogy az evangéliom valóban teljes erejű és teljes fényű isteni kijelentés. A nevelőnek tisztáznia kell önmagában azt a kérdést: mi is az evangéliom? „Az evangéliom csak Jézusnak az evangélioma-e, vagy pedig egyúttal a Jézusról való evangéliom? Az evangéliom csak a Jézustól első ízben a világba kiáltott evangéliom-e, melynek azután a saját toborzó- vagy szerzőerejével tovább kell hatnia, vagy pedig hatásaival Jézus személyéhez van-e kötve? A kérdést így is alakíthatjuk: Jézus csak a felfedezője, szerzője, hatalomteljes hirdetője-e az evangéliomnak, vagy pedig egyúttal tartalma, tárgya-e ő maga az evangéliomnak?" E kérdésre a feleletet a biblia és a biblia-kutatás tudománya alapján fejti ki a szerző. Kimutatja, hogy lélekismereti lehetetlenség az, ahogy különbséget tesznek egyesek Pál apostol és az ősgyülekezetek evangélioma között. Minden látszat ellenére egy és ugyanaz az evangéliomuk, t. i„ hogy „Jézus a Krisztus, azaz hogy Isten az érettünk megfeszített és győzelmesen megdícsőitett Krisztusban Önmagát valósággal üdvözítő közösségre ajánlja nekünk. Rendkívül fontos az, hogy Pál apostolnak soha nem is kellett védekeznie olyan vád ellen, mintha az ő evangélioma különböznék az ősgyüleketetekétől.

Ezután annak a tisztázása következik, hogy az ősgyülekezetí evangéliom hogyan függ össze a Jézus saját szájából származó evangéliummal, melynek főtartalma: Legyetek az ótestamentomi törvény betöltésével tökéletesek, mert Isten országa jön! „Jön pedig Istentől, Istennek titokban működő, hatalmasan megújító ereje által." Nem emberi teljesítmények idézik elő az Országot, Isten állítja be azt az embervilágba és munkálja azt. Az emberek pedig törekedjenek arra, hogy az Országért mindent odaadjanak. Azért kell a gyermekekhez hasonlókká lennünk, mert a gyermekek értik az elfogadás mesterségét. Az Ország Isten adománya. És csak ezért evangéliom az Országról szóló üzenet, hír.

Pfennigsdorf könyvének következő két szakaszában Jézus személyének a saját evangélio- mához való viszonyát látjuk tisztázva úgy, ahogy az evangéliom oktatásánál erre szükség van. Miért nem nyilatkoztatta ki Jézus az ő személyének titkát és jelentőségét világraszólóbb határozottsággal, az érzéki világ előtt kirivó két- ségtelenséggel? Tényleg tartózkodóan viselkedett. — A szerző bebizonyítja, hogy tökéletesebben, fokozottabb mértékben Isten semmiképpen