Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-02-14 / 7. szám
52. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1932. A gyámintézet tavalyi jelentéséhez Az Egyetemes Evangélikus Egyházi Gyámintézet 1894-ben királyi szentesítéssel ellátott egyházi törvény alapján működik. Alapszabályait az 1903. évi egyetemes közgyűlés hagyta jóvá. Célja egyházközségeknek, misz- szióknak, szórványoknak, iskolai és emberbaráti intézeteknek, bel- és külmissziói céloknak segélyezése. Bevételi forrásait szolgáltatják többek közt a templomokban e célra kitett perselyek s az évenként egyszer eszköz- lendő iskolai és házankénti gyűjtések. Ezeknek előrebocsátása után lássuk már most azt a jelentést, amelyet a Gyámintézet egyházi elnöke, Zier- mann Lajos kormányfőtanácsos terjesztett a tavalyi egyetemes közgyűlés elé. Ennek a jelentésnek 5-ik és 6-ik bekezdése így szól: „Gyámintézetünk ezidei gyűjtése mindanégy egyházkerületben 17.102 P; 3.272 P-vel kevesebb, mint a múlt évben. A dunántúli egyházkerület egymaga 10.703 P-t, a többi három együttvéve 6,399 P-t gyűjtött. Ez a kedvezőtlen eredmény nemcsak a rendkívüli, súlyos gazdasági viszonyoknak, hanem főleg annak a nemtörődömségnek, szeretetlenségnek s áldozatkészség hiányának tudható be, amely nem is a szegény, hanem sokszor épen a virágzó, népes gyülekezeteket jellemzi. Azért arra kérjük az egyetemes közgyűlést, méltóztassék a gyülekezeteket s azoknak vezéreit (hisz azokon múlik minden) a gyámintézettel szemben tartozó kötelességükre komolyan figyelmeztetni s a zsinati törvények idevonatkozó paragrafusainak érvényt szerezni. Lehetetlen a gyámintézetet fenntartani, ha egyházainknak egész sora éveken át meg sem kísérli a gyűjtést.“ Az idézet megérdemli, hogy kétszer elolvassuk s mindegyik mondatán elgondolkodjunk. Itt nem érek rá, hogy mindegyik mondatot külön vegyem elemzés alá. Be kell érnem néhány megjegyzéssel. Először is: vannak egyházmegyei és egyházkerületi gyámintézeteink, elnökséggel és más tisztviselőkkel. Ha vannak egyházközségek, amelyek évek során át nem gyűjtenek, tehát nem tesznek eleget a törvény és szabályrendelet követelményeinek, vájjon ezek az egyház- megyei és egyházkerületi gyámintézetek eleget tettek-e kötelességüknek? Elnökségeik eljártak-e tisztükben, vagyis feljelentették-e az esperesi hivataloknál, illetve a püspöki hivataloknál azokat az egyházközségi elnökségeket, amelyek a gyűjtést nem eszközölték? Másodszor: Ha a gyűjtés nem eszközöltetett, vagyis a gyülekezeti tagoknak nem volt alkalmuk, hogy a Gyámíntézetre adakozzanak, s talán arról sem hallottak, hogy van gyámintézet s mi annak a célja, akkor az a nemtörődömség, szeretetlenség s áldozatkészséghiány, amelyről a jelentés beszél, első sorban a gyülekezetek vezéreinek a rovására megy, akiken a jelentés szerint is minden múlik. Tekintetbe véve a Gyámintézetnek az egyház életében rendkívül fontos rendeltetését, itt nem csupán arról van szó, hogy a gyámintézeti paragrafusoknak milyen mértékben tesznek eleget ezek a gyülekezeti vezérek, hanem latolnunk kell azt is, hogy ezeknek a vezéreknek milyen a beállítottsága általában az egyháznak szeretetmunkája, s tagjait építő dolga iránt. Vizsgálnunk kell, mi az oka annak, hogy lelkiisme- retbeli furdalás nélkül hánynak fittyet nemcsak a törvénynek, hanem el tudják nézni, hogy az egyik gyülekezet áldoz (sokat egyik sem), a másik semmit sem ád; „sokszor épen a virágzó, népes gyülekezetek" a gyámintézet samaritánusi munkáját rányomják szegényebb és kisebb gyülekezetek vállaira. A Gyámintézet mindenesetre megérdemli azt, hogy egyházi elnökének jelentését komolyan fontolóra vegyük s megdöbbenjünk, amikor a csüggedés olyan mértékben vesz rajta erőt, hogy kénytelen ilyen szavakra fakadni: „Lehetetlen a gyámintézetet fenntartani, ha egyházainknak egész sora éveken át meg sem kísérli a gyűjtést;" s amikor olyan határozottan utal a gyülekezetek vezéreinek mulasztásaira. Pál apostol annak idején a díjbirkózóhoz hasonlította magát. Szeretném látni azt a díjbirkózót, aki tíz, vagy húsz évvel korábban megevett rostélyos táperejével akarna ma birkózni és győzni. Hasonlítja magát a versenyfutóhoz is. Hol van az a versenyfutó, aki a tavaly vett lélekzettel akarna elsőnek befutni? Itt van a hiba! Gyülekezeti vezéreink közt szép számmal akadnak olyanok, akik ezelőtt tíz, húsz sőt harminc évvel ették meg a rostélyosukat és vettek lélekzetet. Valamikor, még a theológián, hirtelenjében bekaptak néhány falatot a tudományból és az inspirációból, azután „elhelyezkedtek." S elhelyezkedés után igyekeztek minél kényelmesebben elhelyezkedni. A mai világban nincsen olyan szakma, olyan hivatáskor, amelyet évek során át eredményesen lehetne betölteni a szakma irodalmának állandó tanulmányozása nélkül. Mindenkinek: mezőgazdának, iparosnak, kereskedőnek, tanítónak, tanárnak, bírónak, orvosnak, hogy színvonalon maradjon, folyton tanulmányozni, vizsgálódni, gondolkodni kell, Legalább is épen olyan mértékben megkívántatik ez a gyülekezetek vezéreitől, ha eredményesen akarnak dolgozni ebben a szellemi válsággal, sőt szellemi forradalommal küzködő világban, A gyülekezetek vezérei ihlet és lelkesedés nélkül, eszmények és széles látókör nélkül képtelenek, nemhogy vezéri, de *még napszámos munkát is végezni. Aminthogy a gyámintézet jelentéséből látjuk, hogy még annyi erő sincs bennük, hogy a gyülekezetben egy gyüjtőívet köröztessenek. De ennél is tovább kell mennünk. Vegyünk egy olyan gyülekezeti vezért, aki csak magyarul tud. Azután nézzünk körül egyházi irodalmunkban. Az a csak magyarul tudó vezér miből ismerje meg a keresztyénség mai munkáját és gyakorlati feladatait? Hol van nyoma annak, hogy egyházunk, miután megszabadul a lelkészképzés anyagi terhétől, gondoskodik arról, hogy legyen olyan egyházi irodalom, amelynek emlőin a csak magyarul tudó gyülekezeti vezér valamelyes szellemi táplálékot szívhasson magába, továbbképezhesse magát és tájékozódhassék a keresztyénség szellemi és tudományos életéről? Sőt vegyük magának a gyámintézetnek a munkáját is. Nem kellene-e magának a gyámintézetnek is erőteljesebb propagandát kifejtenie s nem hagyatkozni egészen a paragrafusokra és törvényekre? Nem kellene-e ott, ahol a gyámintézet feladatai és munkája iránt olyan kétségbeejtő a közöny és a nemtörődömség, utána nézni, hogy magának a gyámintézetnek a szervei, az egyház- megyei és az egyházkerületi gyámintézetek s ezeknek
