Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)

1932-02-07 / 6. szám

44.

__________________________evangélikusok LAPjA 1932

A „kistanitó“

— Egy lap az Üdvhadsereg munkájából. —

(Folytatás.)

Ám ne becsüljük véletlennnél többre, még akkor is bámulatos. Igaz, hogy a pennyfieldsi kis teremben jó pár száz ember járt, de hogyan aránylik ez a szám Kína négyszázmillió lakosához? Kisebbrend ü csoda lett volna az is, ha kettő egyáltalán találkozik egymással: hogy így találkozzanak, az olyan valami, amire a „csoda“ egyáltalán nem megfelelő kifejezés.

Egy londoni iskolásgyerek, aki elekromos- sággal bíbelődik, megnyomja egy sajátkészítésű berendezés billentyűjét s leadja a hazai híreket bálnavadászoknak, akiknek a hajója valahol a Nagy Jégmező sáncain megtörő hullámverésben bukdácsol. Ki törődik vele? — a drótnélküli csodája már kifakult. Egy nő, akinek egyetlen segélyforrása a hite, akit az Isten elhívott, hogy „segítsen Kínán“, az isteni elhívására London egyik nyomortanyájáról próbál felelni és önzetlen szeretetének kisugárzása abban a távol országban megmenti olyan emberek életét, akikről soha nem hallott. Ki hiszi el? — a világ kivénült a tündérmesékből . . .

Pennyfields nem az a hely, ahol a tüdővész csiráival meg lehet birkózni. Kérlelhetetlenül pusztították azt a testet, amely már rég túl gyenge volt, hogy ellentálljon nekik; és elérkezett végre az a nap is, amikor Hine Katalin kénytelen volt a munkáját átadni másoknak, Tudta, hogy a vég nem várat sokáig magára s nem feledte el, hogy akiket megtérített, megígértették vele, hogy ,,a Keleti Kapunál“ találkozik velük — annál a portálénál, amelyiken mindegyik kínai keresztyén hiszi, hogy belép a Mennyei Városba. Addig is azonban falura vágyott; nap- szállta aranyából bontakozó lankák után, hazatérő gyermekek hangja után, amit estefelé a mezőkön át visz a gyönge szellő.

Kívánsága különösen megható módon teljesült. Egy másik nyugalomba vonult tiszt, aki sok évet szolgált az Üdvhadsereg kínai hadszínterén, magához vette, hogy életének végső napjait nála töltse Kenti házikójában. Kínai név van a kertajtóra festve; a falakon belül minden Kína illatát leheli; de köröskörül minden szépség Anglia, a komlóföldeknek és a kerteknek hazája s azé a kanyargó folyamé, amely Istenhozottal megy a hazajövő száműzöttek elé s elmondja nekik, hogy igazán itthon vannak. Ágyából ott az ablak mellett az adjutáns követhette az ifjonti Medway kanyargó futását túl a réteken és a nap benézett hozzá esténként mielőtt elbújt volna a North Downs válla mögé.

Egy péntek este, 1930. márciusában, mikor kisbárányok tarkították a rétet, meghalt. Azon az egész héten önkívületben volt. Lázas állapotában Pennyfieldsben gondolta magát s többször fel akart kelni, hogy megkezdhesse a tanítást és

meglátogathassa betegeit. Órák hosszat tanított, számoltatott, magyarázott, elmondatta a Jó Pásztor történetét. Hirtelen abbanhagyta és valami boldog köszönés mosolya ragyogott fáradt arcán. A hosszú lecke véget ért.

Amikor diadalmasan bevonult a Keleti Kapun s vezeti a megtérítettek csapatát, talán visz- szanéz azokra, akik itt búcsút vettek tőle s győzelmének boldog látományával lelkesíti őket munkájának folytatására.

(Redwood H.: „Isten a nyomortanyákon" c. könyvéből.)

Az áttérések és a reverzálisok jelentőségéről

Az evangélikus közvéleményt az utóbbi időben különösen élénken foglalkoztatja a reverzálisok és az áttérések kérdése. Kétségtelen, hogy ezt a kérdést elhanyagolni, vagy pedig jelentőségét lekicsinyelnünk nem szabad. Továbbá az is minden kétségen felül áll. hogy a helyes és céltudatos egyházépítés és egyházvédelem valamennyiünk igen fontos feladata és kötelessége. De ha támadás és veszély kivédéséről van szó, más részről igen fontos, hogy minden figyelmünket egy kisebb jelentőségű veszély teljesen le ne kösse, hogy azután figyelmünk a nagyobb jelentőségű veszélyről elterelődjön.

Előre bocsátom, hogy ezen kérdés tárgyalásánál teljesen egyházam viszonyait tartom szem előtt.

A reverzálisok és áttérések jelentőségét általában túlbecsülik. Fontosságát távolról sem akarom tagadni én sem. A nemrégiben megjelent egy fiatal lelkész gyülekezetemben előadást tartani, aki annyira neki búsult a reverzálisok és áttérések lesújtó statisztikai adatai felett, hogy híveim nagy megdöbbenésére kijelentette, hogy a reverzálisok következtében száz év múlva nem lesz ez országban evangélikus egyház! Tekintetbe véve, hogy nem sokkal azelőtt egy róm. kath. pap, miniszter azt a merész állítást kockáztatta meg „A török pusztítás folytán a katholikus kultúra elpusztult az egész AJföldön, helyette idegen elemek hódítottak itt teret, de örömmel látom, hogy a róm. kath. egyház ebben a városban és vidékén feltartóztathatlanul nyomul előre, és azért már nincs messze az idő, hogy ez a város és az egész Alföld ismét katholikus lesz!“ Hogy néz ki ez a két kijelentés egymás mellett! Nem helyes egyházépítést szolgálnak azok a lelkészek, akik a jövőbe vetett hitükben megingott lelkeket nem megerősíteni, hanem csak rémítgetni tudják. A reverzálisok és áttérések kérdése ma egyáltalán nem mondható a békéscsabai nagy evangélikus egyház jövője legnagyobb kérdésének. Sokkal nagyobb és az egyház létét gyökerében és alapjaiban megrendítő veszélye a vallástalanság, el-