Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-02-07 / 6. szám
1932. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 43. Jegyzetek. ..A világgazdasági krízist senki sem láthatta előre." Ezzel a mentséggel hozakodnak elő azok, akik nálunk is, meg szerte a világ többi országaiban a népek gazdasági életét úgynevezett felelősséggel intézik. Eltekintve most attól, hogy még a lébényi bak tér is a fejét csóválta, látván, hogy a költekezés a köz- és a magánéletben egyaránt vigabban megy az elvesztett háburú után a megcsonkított Magyarországban, mint a hajdani Nagymagyországon és több józan gondolkodású gazdapolgár nem bírta ésszel fölérni, hogy az országot külföldi kölcsönökkel remélik talpraállíthatni: az a fent idézett mentség egyúttal érdekes bevallása annak, hogy azok, akik a nagyvilágban és a nemzetközi konferenciákon mint közgazdasági szakértők szerepelnek s akikre a magamfajta laikus tiszteld csodálattal szokott feltekinteni, nem megbízhatók; s az egész közgazdaságtan, amelynek katedrái, au- gurjai, haruspexei és statisztikusai vannak, amelyet vastag könyvekben, lexikonokban, folyóiratokban és filozófiai körmondatokban lefektetettek, taglaltak, népszerűsítettek, homokra épült. Azonkívül abból a mentségből kisarjadzik még egy másik vadhajtás is, amely kérdőjellé csavarodik: ha a világkrizist senki sem láthatta előre, akkor miért akarták közigazgatási augurjaink elhitetni a jámbor közönséggel, hogy ők mindent tudnak s miért zárkóztak el a specialisták fennhéjázó fölényével az együgyünek megjegyzései, bírálatai és óhajai elől? Azok után amik történtek, kétségbe kell vonnunk a szakértőknek nem csupán hozzáértését, hanem jóhiszeműségét is és kénytelenek vagyunk feltételezni róluk, hogy a hatalomért, a tekintélyért, az állásért, a presztízsük kedvéért akár önhipnózisban, akár cezaro- mániától vitetve nem akarták meglátni és megláttatni a veszedelmet, amely a világ gazdasági életét fenyegette. A végső pontig el akarták hitetni, hogy ők azok a bölcs alchimisták, akik a világháborúban elfolyt vérből és könnyből aranyat tudnak csinálni s megmutatni, hogy a háború ahelyett, hogy szörnyű átok, kár és veszteség volna, a gazdasági életet megelevenítő injekció. A színjátéknak vége van. A világháború tragédiáját nem lehetett komédiává és bur- leszkké átváltoztatni. Tízmillió legyilkolt katona vérén, özvegyeknek, árváknak, rokkantaknak és emberi roncsoknak szenvedésén nem lehetett a siberek, árdrágítók, börzespekulánsok és szemfényvesztők paradicsomát a földre varázsolni. A farsangi bál véget ért. Le az álarccal! Számoljunk a rideg és komor valósággal! Azok a gazdasági bajok, amelyek a világra zuhantak, végső elemzésében nem egy téves közgazdasági elméletnek és elhibázott közgazdasági berendezkedésnek, nem tökfilkók és kontárok ügyetlenkedésének az eredményeképen álltak elő, hanem mindezeken a csatornákon és vezetékeken keresztül a tiszta erkölcsöt megfojtott, Istentől elfordult, bűneiben megromlott „ember" mérges kipárolgásai ömlöttek bele a világ életébe. És ha ezt nem ismerjük fel, ha bűneinkből nem térünk meg, akkor a romlásnak és a szörnyűségeknek még csak a kezdetén vagyunk s az apokaliptikus gyötrődések kelyhét még csak éppen hogy az ajkunkkal érintettük. Látjuk, hogy azok, akik azzal az úgynevezett „felelősséggel" kormányozzák a világot, még mindig nem látják, vagy nem akarják meglátni, nem mutatják meg, vagy nem akarják megmutatni, hogy a politikai, gazdasági és nemzetközi életnek egész mai beállítottsága téves. Annyit kénytelenek koncedálni, hogy egyes pontokon tévedtek. Erre rákényszerítette őket a mostani gazdasági krízis. De ennél tovább kell menni. A természettudományok és a technika mai fejlettsége mellett nem tartható fenn a pénzkufárok erkölcsiségének kedvező életberendezkedés. — Mert ha megmaradunk a mai politikai és gazdasági erkölcstan mellett, a teljes pusztulásunk elkerülhetetlen. Mi keresztyének a földi életet és az anyagi javakat nem becsüljük túl. A haláltól és a szegénységtől nem félünk. Mi a földi élet után» megjutalmazásra tekintünk. De ugyanakkor mint Isten akaratának szolgái és országának munkásai, szeretetet és igazságot akarunk belevinni az Istentől teremtett és általa fenntartott világba. Mi itt a földön bizonyságtevők vagyunk, az evangéliomnak, a Krisztus tanításának letéteményesei és sáfárai. Vannak kötelességeink és felelősségeink. S ha Krisztus azt mondja, hogy az éhezőben, a szomjuhozóban, a jövevényben, a mezítelenben, a betegben, a fogolyban őt kell meglátnunk s rajta kell könyörülnünk, nem mehetünk el szó és cselekedet nélkül azok mellett, akiket a mai gazdasági rend kifoszt, a mai politikai rend eltipor és a mai erkölcs elbuktat. Amikor rámutatunk arra, hogy a szakértőink a politikában és a közgazdaságban egyaránt kudarcot vallottak, ezzel nem az avatatlanság- nak, nem a tudatlanságnak a szószólói akarunk lenni. Nem azt mondjuk, hogy a világ vezetését kupaktanácsokra kell bizni. A tudatlanság és tapasztalatlanság nem erény és nem képesítés. A gazdaság ellen sem kívánunk izgatni. A szegénység még nem erkölcs és nem hit. De igenis kívánjuk azt, hogy a szakértők és hivatottak mutassák meg arravalóságukat és a tudatlanság fölötti fölényüket azzal, hogy készek újra tanulni s a tapasztalatokból a tanulságokat leszűrni s ne tetszelegjenek maguknak a csalhatatlanság szerepében, mert ez az ostobák szerepe. A gazdagoktól pedig azt kívánjuk, hogy vizsgálják meg gazdagságuk eredetét és azokat a módokat és utakat, amelyek révén a gazdagságukat tartani bírják. s azután iparkodjanak úgy felhasználni vagyonukat, mint akik tudják, hogy azt Istennek és szegényemberek munkájának köszönhetik.
