Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)

1932-01-31 / 5. szám

36.

Evangélikusok lapja

1932

a kijelölt helyen nem fért volna el mindenki, Montanus évi konferencia-féléket hozott be, amelyet a Paraklétosz ünnepén tartottak s amelyeken minden távoli csoport képviseltette magát. Az ünnepélyek betetőzése úrvacsora volt, melyről kenyérdarabokat vittek haza az egyes csoportok kiküldöttei. Még fontosabb volt, hogy ugyanakkor vitték szét azokat az újabb kijelentéseket, melyeket Montanusz és két prófétanője kapott. így maradt közös szellemi irányítás alatt az egész mozgalom.

Montanusznak rendkívül nagy hatása volt. Fellépését az egyház elvilágosiasodása teljesen jogossá tette. Ez is mutatja, hogy a keresztyénség elvilágosiasodása nem az államvallássá létellel következett be: már másfél századdal korábban. Montanus annak köszönhette nagy hódítását, hogy másutt is voltak körök, amelyek érezték, hogy baj van, s visszahúzódva, jobb után vágyódva éltek. Ezek saját lelki várakozásaik kielégítését várták a mozgalomtól s csatlakoztak hozzá, bár a józanabbak Montanus eljárási modorát egészen helyesnek nem tartották. Montanus mozgalma kétségtelenül komoly volt. Nagy erkölcsi szigora, a világtól való elszakadás szorgalmazása, a megszentelődés előtérbe kerülése, ezek voltak a jó gyümölcsei. Feltűnő és a lelkek jóhiszemű magatartására nézve jellemző, hogy nem a rajongás-szerű tünetek vivődtek ki Montanus közeléből, hanem a szigorú önmegtartóztatásban s az Űr várásában folyó élet,

Montanus teljes joggal állította megint előtérbe a Krisztus visszajövetelének gondolatát. De két hiánya volt. Az egyik az, hogy maga a Kereszt nem állott az ébredés központjában, mint az első pünkösdi ébredésben. A másik az, hogy az Űr visszajövetelének eddigi késéséből nem tudta levonni azokat a konzekvenciákat, amelyeket a maga korában már maga Pál és János kezdett levonni anélkül, hogy az Űr várása s az arra való felkészülés veszített volna a maga erejéből. így azután teljes nemi önmegtartóztatást, böjtölést nemcsak tanácsolt, hanem parancsolt, üldözés esetére pedig minden menekülést megtiltott. Nagy tanulsága ennek az ébredésnek az is, hogy annak a személynek, akit az Úr az ébredésben felhasznál nem szabad úgy előtérbe állítani a saját személyét, hogy az egyeseknek tápot adjon a rajongásra. Annál feltűnőbb, hogy Montanus nem akart maga körül külön egyházat alapítani. Ő az egész egyház ébredését várta. Ezért nem volt mozgalma szekta-mozgalom, hanem ébredési mozgalom. Várakozása ugyan nem következett be, mert a hivatalos egyházi vezetőség legtöbb helyen elítélte a mozgalmat hivatkozva arra, hogy az önmegtartóztatási parancsok túlzásbavitele evangéliumellenes. A prófétálás kihívó gyakorlásával szemben megállapították, hogy a próféták kora lejárt s látva az Űr visszajövetelével való foglalkozás egészségtelenné válásának veszélyét, még jobban elzárkóztak ez elől a gondolata elől.

A Montanus-féle ébredés azért így is sok jót eredményezett azoknál, akik a komolyságot a józansággal tudták párosítani. Mi pedig hasznát vehetjük tanulságaiban, hogy mi az, amitől ép az ébredés érdekében óvakodni kell.

(Folytatjuk.)

A keresztyén lelkiismeretről

„Nem tanácsos, hogy az ember lelkiismerete ellen cselekedjék!“ Doktor Luther Márton ezzel a világszerte ismert nyilatkozattal vezette be a keresztyénség s a szellemi élet egy új korszakát. ' Az a korszak mintha lezáródott volna. Legalább is manapság édeskeveset haliam a lelkiismeretről. A lelkiísmeret alszik s nagy szükség volna arra, hogy valaki felébressze. A lelkiísmeret el- alvását követte egy egészen sajátlagos, testhez szabott erkölcs, amely hasonlítható ahhoz a kofferhez, amelyiket tágítani lehet aszerint, hogy mennyit akarunk belecsomagolni. Az új, Istent nem ismerő s Tőle nem függő erkölcsnek főjellemzője, hogy az egyéni, nyers és goromba önzés helyébe a tömegönzést teszi, közérdek neve alatt s a kisebb vagy nagyobb köz érdekében alig van valami erkölcstelenség, amit megengedhetőnek ne tartana. A család, a klikk, a társadalmi osztály, a foglalkozási ág, a nemzet mind egy-egy olyan közzé alakult át, amelynek nevében és érdekében keresztül lehet gázolni minden erkölcsi törvényen, a tízparancsolatnak mindkét tábláját össze lehet törni; feltéve, hogy szavainkban és cselekedeteinkben az önzés csak közvetve, a közönség fátyoléval takarva jelentkezik.

A divatos és érvényben levő morál szerint minden meg van engedve, sőt dicséretre méltóvá tehető, ha ügyesen, kellő csomagolásról gondoskodva, s a magunk egyéni érdekét néhány száz, vagy néhány ezer ember érdekébe belekapcsolva visszük végbe. Közönséges lopás, vagy hazugság, vagy rágalmazás, vagy zsarolás, ha mögötte egy klikk! vagy társadalmi osztály húzódik meg, közéleti erénnyé, siker esetén közéleti érdemmé válik, A fő az, hogy a zsákmányban másokat is részesítsek, s ne tartsam meg magamnak az egészet.

Ennek az erkölcsnek semmi alapja és végső szankciója nincs. Hatása mutatkozik abban a káoszban, amely elhatalmasodott, az életnek abban a képében, amelyet legtalálóbban az indiai bozóthoz lehet hasonlítani, ahol tigrisek, kígyók és egyéb fenevadak követik a „természet törvényét“.

Ebből következik azután, hogy hiába appel- lálunk a lelkíísmeretre, amikor a magunk bőrére megy a dolog, s amikor például a nemzetközi élet etikáját akarnánk kinövéseitől megtisztítani. — „Aki a kévésén hű, az hű a sokon is; aki kévésén tékozol, az eltékozolja a sokat is.“ A sok apró Trianonból tevődik össze a nagy Trianon és a nagy Versailles.

Vájjon nem jött még el az ideje, hogy a keresztyén etika tekintetbe vegye ezeket a modern erkölcstelenségeket és gombostűre szúrva odategye szemléltetőüL a lelkiísmeret elé? Vájjon csak az íszákosságról és az alacsonyabb néprétegek durva bűneiről szabad-e a keresztyén erkölcsnek nyilatkozni, s hallgatva elmehet-e a mai élet raffínáltabb, de ép oly gyászos és pusz