Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-11-06 / 36. szám
1932, EVANGÉLIKUSOK LAPJA 247 gorúan a minimális követelmények szerint történt karunkon a tanszékek megszervezése. Hiszen épen ezért biztosítja karunk alapító oklevele az evangélikus egyház számára azt a lehetőséget, hogy a mutatkozó szükséghez képest további tanszékek felállítását kívánhassa. Ez tehát azt jelenti, hogy karunkon nincsenek nélkülözhető tanszékek. A szüneteltetett tanszékek is olyanok, hogy szükséges voltukhoz szó sem férhet. Lehetséges-e theoló- giai fakultás egyetemes egyháztörténeti tanszék nélkül? Olyan disciplina ez, amely egész embert, egész életet kíván. Lehetséges-e theológiai fakultás a gyakorlati theológia tanszéke nélkül? Hiszen az egyház, a gyakorlati élet nagy és sürgős feladataival szembekerülő lelki- pásztorokat nevelünk. Mikép történjék ezeknek a szüneteltetett tanszékeknek az ellátása? Az egyetemes egyháztörténeti tanszéket — jogi képviselőjén kívül — kiváló képzettségű megbízott előadó látja ugyan el, de a tanszék ilyetén ellátásának sincs szilárd anyagi bázis^. A gyakorlati tanszék teendőinek karunkon belül való ellátását megkíséreltük ugyan, de meg kellett tapasztalnunk, hogy ez még átmenetileg sem megfelelő megoldás. A kar minden egyes tagját saját tanszéke köti le. minden eddigi munkája, törekvése egyenes vonalban ide vezetett, közelebbi és távolabbi munkaprogrammja nem túr kitérést s ha nem is vesszük mindezt tekintetbe, pedig tekintetbe kellene vennünk: a gyakorlati theológia tanszéke valóban nem az a tanszék, amely mellékesen, maradék erővel ellátható volna, arról nem is szólva, hogy egészen sajátos tudományos {ölkészültséget, sőt mi több: charizmatikus lelkipásztori kvalitásokat tételez föl. Egyházi s ezzel együtt nemzeti érdek az, amely bennünket arra késztet, hpgy a szüneteltetett tanszékek betöltését elodázhatatlanul sürgősnek minősítsük. Legyen szabad a továbbiakban összeíoglalólag beszámolnom fakultásunk életének és munkájának olyan mozzanatairól, amelyeknek megemlítése nélkül jelentésem csonka volna. Munkánk a tantermekben és a szemináriumokban a jóváhagyott tanrend szerint ment végbe. Hallgatóink közül 14 végezte el tanulmányait. Nagyobb részük egyházi szolgálatba lépett. Többen külföldre mentek s Németország, Svájc, Franciaország, £szak-Amerika, Svédország, Finnország egyetemein folytatták tanulmányaikat. Karunk hallgatói között volt ebben az évben is egy finn segédlelkész, továbbá egy-egy erdélyi és horvátország; hallgató. Karunknak egy volt kiváló hallgatója aki itteni stúdiumainak elvégzése után Német* és Svédországban végzett mélyreható tanulmányokat, hittudományi doktorátust szerzett karunkon. Különös hálával kell megemlékeznünk egyetemünk jogi, orvostudományi és bölcsészeti karának ama professzorairól, akik ez évben is eljöttek közénk s tudományszakuk köréből előadásokat tartottak hallgatóinknak, mintegy kárpótolva bennünket azért, hogy nem munkálkodhatunk a többi karokkal egyazon város falai között. Dr. Entz Béla a múlt ivi rector magnificus, Dr. Pázmány Zoltán a jogi kar múlt évi prodé- kánja, Dr. Tolnai Vilmos a bölcsészeti kar múlt évi pro- dékánja és Dr. Fenvvessy Béla az orvostudományi kar professzora voltak azoK, akik bennünket ezzel a segítségnyújtással mély és ószint«: hálára köteleztek. Valahányszor unneknapok váltották fel a munka napjait, együtt ünnepeltünk egyházzal és nemzettel. Két halottunk emlékét gyászü.iticjypc! ültük meg. Az tgyik karunk diszdoktorának, D. Sőderblon Náthán uppsaiai érseknek, a keresztyén egység nagy előharcosának, a másik D. Stráncr Vilmos a gyakorlati theológia tanárának személye és munkája iránt rótta le kegyeletünket. A hála szavával kell megemlékeznünk jótevőinkről. Evangélikus egyházunk ebben az évben is jelentékenyen könnyített szegénysorsú hallgatóink terhein. Egyetemes felügyelőnk atyai szeretete újra meg újra megnyilvánult hallgatóságunkkal szemben. Az egyház által létesített és fenntartott TheológiKok Otthona nemcsak az által volt jótétemény hallgatóink többsége számára, hogy ingyenes, félingyenes és kedvezményes helyei anyagi segítséget nyújtottak, hanem még inkább azzal cselekedett jót hallgatóinkkal, hogy az evangélium uralma alatt álló otthont nyújtott nekik. A jótevők sorából ebben az évben sem maradt el Sopron városa s az általa nyújtott segítség is sok nyomorúságot enyhített. De valamennnyi jótevőnket nem sorolhatom fel. Csak néhány példáját említem meg annak, hogy milyen különböző irányból fordul a szeretet hallgatóink felé. Soproni uraknak egy asztaltársasága egy hallgatónk alumneumi diját födözte, velünk összeköttetésben álló kereskedők és iparosok keresményük, nyereségük egy részét diákjóléti céljainkra adták s hadd említsem még meg azt, akinek szeretete különösképen megható: egy szegény özvegyasszony hónapról hónapra fölkereste dékáni hivatalunkat adományával, amely az ő viszonyaihoz képest nem is olyan csekély adomány. Végezetre rólunk, professzorokról is egy-két szó. Dolgoztunk, dolgoztunk azon kívül is, amit nap nap mellett tanszékünk követelt tőlünk. Tanúságai ennek folyóiratok, egyházi lapok hasábjai. Tanszékünkön kívül való munkánknak egy jelentékeny részét alkotja az a munka, amelyet tőlünk, akik egyben az egyház szolgái is vagyunk, az oltár, a szószék, a gyülekezetek előadó asztala vár. Vállaltuk ezt a munkát is, vállaltuk mindenütt minden alkalommal, mert tudtuk, hogy azt az Urat szolgál- • juk, akinek minden lélek drága s így minden a telkeknek való szolgálat kedves Ö előtte. Sajnos, a panaszt most sem fojthatjuk el: némelyek közülünk a körülmények mostohasága következtében íróasztaluk fiókja számára dolgoztak, ahol sajtó alá készen, vagy a sajtó alá készítést várva, olyan munkák várják megjelenésüket, amelyekre sürgős szükség volna. Örömmel említem meg, hogy nyugalomban élő, de a nyugalmat nem ismerő kartársunk, D. Payr Sándor lankadatlanul dolgozik tovább, amint azt egyre-másra megjelenő publikációi bizonyítják. S ne maradjon említés nélkül, hogy dolgoztunk kifelé is, külföldi összeköttetéseket ápolva, külföldi kötelezettségeket vállalva és teljesítve. D. Dr. Pröhle Károly kartársunk lie. Dr. Karner Károly kartársunk kíséretében résztvett a nyár folyamán Sondershausenben, Németországban a Luther Akadémia felavatásán s ez alkalommal ott előadás-sorozatot tartott, amellyel nemzetközi viszonylatban is becsületet szerzett karunknak és a magyar tudományosságnak. Ugyanőt ez alkalommal az a kitüntetés érte, hogy a Luther Akadémia elnöki tanácsának tagjává választatott. Utolsó szavam egyrészt a köszönet szava, amellyel kartársaim felé fordulok, akik bizalmukkal megtiszteltek, a dékán felelősségteljes tisztét reám ruházták és tanácscsal, szeretettel segítségemre voltak terheinek elhordo-
