Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-11-06 / 36. szám
246 EVANGÉLIKUSOK LÁPJA Dékáni jelentés a m. kir, Erzsébet tudományegyetem ev, hittudományi karának 1931/32. évi működéséről. Felolvasta az október 9-én tartott megnyitó ünnepélyen Br. Podmaniczky Pál pródékán, Mélyen tisztelt Ünneplő Közönség! Tekintetes Egyetemi Közgyűlés! Az 1931/32. tanévet csöndben, szokott egyszerűséggel kezdtük s megilletődött lélekkel gondoltunk vissza az előző tanév ünnepélyes, feledhetetlen kezdetére, amikor Magyarország kormányzójának jelenléte adott annak fényt, különös jelentőséget. Az ev. egyetemes egyház képviselőjének, D. Kapi Béla püspöknek jelenléte egyrészt, az egyetem tanácsának jelenléte, másrészt mindazonáltal ezt a munkakezdést is ünneppé avatta számunkra. Mint mindig, ez alkalommal is szólott hozzánk Isten házában Isten igéje. Emlékezetünkbe idézte a próféta szavát: „Elvész a nép, amely tudomány nélkül való" s megszólaltatta Urunk és Megváltónk intését: „Azért, ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek." A reánk bízott tudománynak, a theológiának jelentősége, Krisztushoz kötöttségében biztosított szabadsága újra megvilágosodott előttünk s szólott lelkiismeretünkhöz, mélyítette felelősségérzetünket. Az előttünk álló feladat felelősségteljes voltára figyelmeztetett bennünket különben az is, hogy karunk fennállása óta ennek a tanévnek a kezdetén érte meg hallgatóinak legmagasabb létszámát, Az első évfolyam rendkívüli népessége következtében 110-re emelkedett ugyanis hallgatóink száma. Alig kezdtük meg a munkát, újra megjelent egyetemünk egén az a sötét felhő, amellyel újra meg újra föl kell vennünk a küzdelmet. Azok, akik nem látják a kultúra és az egyetemek kapcsolatát, akik nem látják a több, a kisebb, vidéki egyetemek nagy jelentőségét, akik azt hiszik, hogy lehetséges akár gazdasági fejlődés is szellemi erősödés, tudományos, tehát egyetemeken folyó munka nélkül, elérkezettnek látták az időt arra, hogy meghúzzák a lélekharangot a vidéki, vagy legalább is a mi egyetemünk fölött. Mi biztunk nemzetünk egészséges ítélőképességében és nem estünk kétségbe. S eljött — mert el kellett jönnie —, az arra való ráeszmélődés, hogy az öncsonkítás soha sem vezethet gyógyulásra, mert az mindig az öngyilkosság egy mozzanata. Védelmünkre keltek a számok is, mert bebizonyították, hogy egyetemeink tekintélyes részben a maguk erejéből tartják fenn magukat. Talán senki sem ért félre bennünket, ha itt megállapítjuk, hogy az egyetemeinkkel, így nevezetesen a mi egyetemeinkkel szemben megváltozott magatartásnak kialakulásában döntő szerep jutott evangélikus egyházunknak. Br. Radvánszky Albert, hittudományi karunk díszdoktora, mint az evangélikus egyetemes egyház egyetemes felügyelője, az egyetemes gyűlés elnöki székéből tiltakozott az Erzsébet-tudományegyetem megszüntetésének terve ellen s ezzel félremagyarázhatatlanul kifejezésre juttatta, hogy az evangélikus egyház teljes tekintélyével áll a mögött az egyetem mögött, amelynek hit- tudományi kara az evangélikus theológiai tudományt műveli és jövendő szolgáit neveli. A hittudományi kar hallgatói létszámának az utóbbi években való emelkedése, különösen az 1931/32. tanév elején jelentkezett első évesek nagy száma — 45 voltak i$32. — egyházunk vezetőit annak a kérdésnek a fölvetésére késztette, hogy a hittudományi karnak egyre nagyobb számban végző hallgatói megtalálják-e az egyház keretein belül az elhelyezkedés lehetőségét? Ezt az .aggodal- mat egyetemes felügyelőnk az egyetemes gyűlés alkalmával meg is szólaltatta. Karunk gondos mérlegelés tárgyává tette a problémát s a dékán egy részletes, a kérdés minden elágazására kitérő elaboratumot terjesztett ebben az ügyben az egyetemes felügyelő elé. Ez az elaboratum rámutat arra, hogy a theológusok számának emelkedése lelke egyik felével, Isten ellen lázadozó, de lelke másik felével Istent kereső korunknak egyik tünete s így a theológiai studium ma sokak számára el- utasíthatatlan lelki szükség, de hangsúlyozza ez az elaboratum azt is, hogy egyházunknak meg kell látnia egyre növekvő feladatait, amelyek természetszerűleg egyre több munkaerőt tesznek szükségessé s nemcsak hogy nem szabad aggodalmaskodnia a szolgálatra készülők nagy száma miatt, hanem hittel és engedelmességgel ajkára kell vennie Urunk és Megváltónk biztatását: „Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába," Elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy az elaboratum bizonyos megállapításait újabb események máris igazolták. Hallgatóinkra tekintve akarva akaratlan előtör szívünkből az óhajtás: bárcsak nyilvánvalóvá lenne minden hallgatónknak szent komolyságától áthatott életében és minden rábízott talentumot híven gyümölcsöztető munkájában, hogy nem a béresnek lel- külete, hanem csakugyan a szent szolgálat tiszta vágya hozta a theológia falai közé! Alig léptük át a második félév küszöbét, . aggodalommal teli lélekkel fordultunk karunk nesztorának, D. Stráner Vilmosnak, a gyakorlati theológia ny, r, tanárának betegágya felé s náho fölgyógyulásának reménysége föl-íöllobbant szívünkben, néhány nap múlva meg kellett alázkodnunk az élet és halál Urának végzése előtt, aki őt elszólította körünkből. Most, amikor ebben az órában visszatekintünk az elmúlt tanévre, lélekben oda kell fordulnunk sírja felé s le kell reá tennünk ez alkalommal is a mi meg nem hervadó széretetünknek, tiszteletünknek és hálánknak babérágát. Mindaz, amit az emlékére tartott gyászünnepélyen elmondottunk, most ez órában is meg akar szólalni ajkunkon, mert a seb, amelyet elvesztése ütött sebünkön, ma is fáj és sajog a szívünk és értelmünk egyaránt látja, hogy mit vesztettünk, benne. Legyen, maradjon áldott az emléke közöttünk! . A gyászeset után röviden újabb megpróbáltatás érte karunkat. A gazdasági válság, tudjuk, a költségvetés messzemenő redukciójára kényszerítette a kormányt s ennek egyik következményeképen az 1932/33. évi költségvetés karunkon két tanszéknek, az egyetemes egyháztörténeti és gyakorlati theológiai tanszéknek szüneteltetését látta szükségesnek. Noha csupán átmeneti jellegű — hiszen karunk a kormány és az evangélikus egyház között létrejött kétoldalú szerződésen alapul, amely egyoldalúlag részleteiben sem változtatható meg s ettől eltekintve: törvény létesítette intézményt csak törvény változtathat meg —, ez az intézkedés mégis fájdalmas megdöbbenést keltett bennünk. A két tanszék szüneteltetése, állapítsuk meg, karunk elevenjébe vág. A jelen alkalom nem engedi meg, hogy részletes, tudományelméleti és pedagógiai igazolását adjuk annak, mennyire szi
