Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-10-09 / 33. szám
1932 EVANGÉLIKUSOK LAPJA Az automatikus nyugdíj. Budapest, 1932. X. 3. Nagytiszteletü szerkesztő úr, b. lapja ma érkezett számában cikket látok „Túltermelés és nyugdíjazás" cim alatt, mely a dunáninneni egyházkerületi közgyűlésen történteket tesz szóvá. A cikk abból a feltevésből indul ki, hogy a negyven évet betöltött lelkészek automatikus nyugdíjazása ügyében vita fejlődött ki s azon egyik szónok kardoskodott a lelkészek automatikus nyugdíjazása mellett. Ezzel szemben a valóság az, hogy a negyven évet betöltött lelkészek automatikus nyugdíjazásának a követelése olyan, megfelelő kerületi szervezetek által elfogadott és a bizottsági tárgyalások retortáján is átment hivatalos előterjesztés volt, amely mellett a közgyűlésen egy szó sem hangzott el. E tárgyban az egyetlen felszólalás részemről történt. Én voltam az, aki ezt a lehetetlen követelést megfelelő világításba helyeztem. Kimutattam, hogy ez a követelés lehetetlen, mert a nyugdíjintézetnek olyan felesleges és olyan lelkiismeretlen megterhelését jelentené, amit semmiféle felelős tényező nem vállalhat. Kifejtettem azt is, hogy a negyven évet szolgált lelkészeket — akármennyire nem tartok magam sem minden öreg embert okosnak, bölcsnek és hivatalába valónak, — általában semmiesetre nem lehet nyugdíjra éretteknek tartani. A negyven éves lelkész a mai viszonyok között csak hatvanötödik életéve körül jár. Ez a kor nem olyan magas kor, hogy benne a lelkész ne tudná kifogástalanul és egyháza javára valamennyi hivatalos kötelességét elvégezni. Ezenfelül ebben a korban éppen legalkalmasabb leikészi munkára az ember, mert megfelelő élettapasztalatokat szerzett, kellően lehiggadt, és ismeretet is gyűjtött annyit, hogy egyházát minden vonatkozásban becsülettel képviselhesse. Ha a negyven évet szolgált lelkészek és a theológiáról kikerült ifjú Timotheusok között kell választani, akkor az egyházi szempont csak az lehet, hogy lelkészi állásban az öregeket kell teljes értéküeknek elfogadni. Az egyháznak meg kell becsülnie azokat a szolgáit, akik egy hosszú élet minden tapasztalatát kamatoztathatják híveik és gyülekezetük javára. Ha az egyháznak fáj az, hogy a feltörekvő fiatalságnak nem jut mindjárt iskolából való kikerülte után rendes lelkészi állás, ezen nem a negyven évet szolgált és helyiekkel még minden kötelességüknek megfelelő lelkészek nyugdíjba való kényszerítésével lehet segíteni, hanem olyanformán, hogy végzett theológusok számára megfelelő helyeket és munkaköröket szervez. Rámutattam e tekintetben a több száz éves, kitünően bevált szász példára. Az erdélyi szász egyházban a lelkészi hivatalra való jutásnak olvan előfeltételei vannak, amelyek nálunk eddig sem hiányoztak, ezentúl pedig okvetlen megteremtésre várnak. Minden lelkésznek megfelelő pedagógiai működéssel kellett előkészülnie és érdemeket szereznie arra. hogv rendes lelkészi állásba jusson. Nekünk is voltak iskoláink, de ezt a rendszert nem alkalmaztuk. Ha azonban olyan gyülekezeteink, mint a nyíregyházi is, egymásután feladják iskoláinkat s ha ennek a veszedelemnek a során annyira jutunk, hogy szakítanunk kell az iskolafenntartásnak azzal a mérvével, amihez eddig ragaszkodtunk, akkor hamarosan az előtt a kényszerűség előtt állunk, hogy iskolafenntar225. tás helyett olyan arányú vallásoktatást kell szerveznünk, amely egyszerre elnyeli azt az állítólagos theológustulter- melést, amely ma aggodalomra ad okot. A gyűlésen más felszólalás nem volt és olyan értelmű fejtegetés nem hangzott el, mely b. lapja cikkére okot szolgáltatott volna. A cikk fejtegetései a hivatalos előterjesztést és a gyűlés határozatát érik, mert bár felszólalásomnak sok helyeslője volt, a gyűlés mégis a kifogásolt előterjesztést emelte határozattá. Abban a reményben, hogy ezt a helyesbítést szívesen veszi tudomásul s egyebekben való consensusunknak velem együtt örül, vagyok kiváló tisztelettel hive: Szimonidesz Lajos. A svéd ev. egyház új érsekének pásztorlevele. III. Ezen megállapítások után „együtt a Krisztussal" kifejezést fejtegeti. „Krisztussal együtt van elrejtve a mi életünk az Istenben." Ezzel kapcsolatosan ismertetem néhány figyelemreméltó gondolatát. „Az apostol számára mindent a Krisztus határoz meg, ami a valódi, az élő valláshoz számit." Az apostol kegyességét a Krisztus-gondolat határozza meg. Ezt különösen kifejezésre juttatja Fii. lti-ben, amikor ezt mondja: „Mert nekem az élet Krisztus . . Ez a „Krisztussal együtt" kifejezés is ezt akarja mondani „életünk tartalmát és lényegét Krisztus adja, s az, amit mi életnek nevezünk, az Krisztusnál van számunkra." Ez nem csak Pálnak felfogása. Ilyenfajta bizonyságtevéssel nemzedékről nemzedékre találkozunk. „A kér. egyház elismeri Jézus Krisztust, mint saját urát, a feltámadottat és élőt, a megváltót és életadót, s a hivő számára szellemileg mindenkor jelenlevőt és cselekvőt." „Olyan evangélium, amely nem adná meg neki ezt a helyet és jelentőséget, hanem mint beképzelést vagy my- thologiai konstrukciót, elhagyná az egyház Krisztusgondolataiból mindazt, ami a földi-vándor Názáreti Jézus képén fölül van . . . olyan evangélium lényegét tekintve új evangéliom lenne, valami más, mint a történeti ke- rc9ztyénségé. (Gál. la—) Mert hiszen az Úrról, mint fel- támadottról és élőről való bizonyosság adja azt az alapot, amelyen a keresztyénség, történetileg, nyugszik. Igen, az egyház nem ismerhetne el ilyen evangéliumot... beszéljen az még oly melegen, szépen és csodálatosan akár egy mennybeli angyal szózatával.... Mint a legsajátságosabb, legszorosabb értelemben élő és egyedül csak mint ilyen, lehet Jézus a mi — a krisztushivök — életünk. A gondolkodás számára bolondság és botránko- zás köve ez. De a hit részére mértékfölötti boldog valóság .. /* Ezekben a sorokban nyilvánvalóan szembe száll, minden olyan iránnyal, amely a feltámadott és élő Krisztust megtagadva, ki akarja venni öt a keresztyén vallás középpontjából. „Krisztus a maga személyében az Isten legbensőbb lényének kinyilatkoztatása, manifestatiója." mondja még Krisztusról. Majd röviden érinti azt a gondolatot, hogy a mi életünk azért van elrejtve Krisztussal, mert .........
