Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-10-09 / 33. szám
226. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1932. mint megdicsőült, maga Krisztus is el van rejtve, az Istenben elrejtve." „A világ nem lát többé engem — de ti látni fogtok" (Ján, H10). „A világ nem látja többé Krisztust. Amióta Jézus elhagyta a földet, azóta el van rejtve számára." Ján. 644-re és Máté ll25-re hivatkozik amikor azt mondja, hogy az Atya, vonja az emberleiket Fiához és ő nyilatkoztatja ki számára, Amint láthatjuk a pásztorlevél ezen részében a keresztyén vallás legközéppontibb s egyszersmind legtisztább felfogásáról tesz hitvallást és elutasít minden olyan gondolatot és felfogást, amely ezzel az egyedül helyes keresztyénséggel ellentétben áll. Tovább megy. ,,A mi életünk" van elrejtve Krisztussal együtt az Istenben." Megmagyarázza, hogy mit is ért az apostol az élet alatt ebben az összefüggésben. Nem azt az életet, amelynek a halál befejezője, hanem azt, amelynek kezdete a halál. A halál tehát az új élet kapuja. ,,Az a halál, amelyről itt szó van elszakadás a bűntől, a világtól, az éntől, annak minden önző kívánságától és érdekétől.... a halál radikális szakítás mindennel, ami addig eltöltötte a lelket és meghatározta annak irányát." A halál az ó-ember levetkőzését jelenti! Ezen át kell esni, ha osztályrészeseí akarunk lenni az igazi életnek. Ehhez az élethez a föltámadáson át visz az út. A föltámadás viszont halált tételez fel. Halál nélkül nincs feltámadás, Ez a tétel Krisztusra is állt, áll tehát mindazokra, akik hozzája tartoznak. „Krisztussal" kell meghalnunk, hogy „Krisztussal" támadjunk is fel. Csak a Krisztussal való meghalás jelenti a bűnöktől való megszabadulást s csak így lehet a feltámadással kezdődő élet lényege és jellemző sajátja: a bűnbocsánat. Ez az élet, mint minden valódi élet, nem valami nyugvó, elfogadó élet csupán, hanem cselekvő. Ez az élet: „adott" oly értelemben, hogy mi magunk nem szerezhetjük meg, hanem Tőle kell kapjunk, akinek van hatalma arra, hogy élővé tegye a holtakat. Ez az élet „adott", de nem olyan értelemben, mintha az tőlünk függetlenül, automatikusan, szükségképpen exisztálhatnék. Ez az élet elkerülhetetlen választást követel már most aközött, ami odafennvaló és ami e földnek tartozéka. Ennek a meditációnak befejezéseként foglalkozik végül az „el van rejtve" kifejezés lényegével. Ezzel kapcsolatban megállapítja, hogy tk. a fizikai élet is olyan amely „el van rejtve." Az élet igazi lényegét máig sem oldotta meg a tudomány. Legbensőbb lényege „el van rejtve" az emberi megismerés számára. Az az élet pedig, amelyről az apostol ebben az igében beszél, teljesen kívül esik az érzékelhetőség világán. Az teljesen el van rejtve az Istenben. Ez az elrejtettség csak előnyére válik ennek az életnek. Ami el van rejtve mások tekintete előtt, az egyszersmind megvédett és megőrzött, A Krisztussal Istenben való új életnek nagyon sok ellensége van. Ebből a szempontból előnye az, hogy „el van .rejtve." Ez a kifejezés azonban mást akar kifejezésre juttatni az apostolnál. Valami ellentéteset. Most el van ugyan rejtve ez a mi életünk, de egyszer kinyilatkozik dicsőségben. Ez csak egy tökéletlenebb jelen az elkövetkezendő tökéletesebb jövő állapothoz képest. „Az élet a maga elrejtettségében olyan élet, amely vágyakozva várja kinyilatkozását." ..........Nem lehet másként, mintho gy a keresztyén ember élete Istenben elrejtett élet, amíg a földi élet föltételei közt folyik. Ami Istenhez tartozik, annak a külső tapasztalás és a gondolat bizonyítása számára hozzáférhetetlennek kell lennie. Egyedül a hit az az út, amelyen Isten megengedi, hogy a lélek megtalálja őt . . ." Ennek a középponti igazságnak leszögezése után költői magasságokba emelkedve, de a gyönge ember tehetetlenségével kérdi: „Ó Isten, miért tetted a hozzád vezető útat oly kimondhatatlanul meredekké és nehézzé? És különösen nekünk, akik oly időben élünk, amelynek számára az „elrejtett" sokkalta inkább valótlannak tűnik, mint bármely előbbi nemzedék számára? Miért nem lépsz elő rejtekedből? Miért vagy még mindig Atya, aki elrejtőzött?" Szavaiban millió és millió bizonyosságra vágyó szerencsétlen emberszív panasza, fájdalma jajdul fel. Ó, hányszor vagyunk olyan helyzetben, amelyben elhangzik felénk a hitetlenség kárörvendö kérdése: „Hol van most a te Istened?" És mennyien állnak felelet nélkül e kérdéssel szemben! Eidem megadja a feleletet, amikor így ír: „És a hívő nem adhat más feleletet, mint ezt: Ha úgy tetszik az én Istenemnek, hogy a földi élet föltételei közt elrejtőzött Isten legyen és a múlandóság e világában a benne való élet elrejtett élet, akkor is csak egyedül nála keresi lelkem nyugalmát, mert tőle, egyedül csak tőle jő az én szabadulásom." Igen figyelemre méltó rész következik ezután az 54. oldalon. Éppen azért, mert az Istenben való élet, az Istennel való közösség ilyen elrejtett élet, senki sem állíthatja magáról, hogy ki tudja kutatni az Istennel való közösségnek vagy még inkább az Isten lényének mélységeit. Sőt fokozza állítását: „Egyetlen vallásos közösség sem ál líthatja~ magáról; hógy olyan ístenközősség birtokosa, amelyet reálisan vagy csak formálisan is tökéletesnek vagy megfelelőnek lehetne mondani!" Ez a tökéletesség csak elérendő vágya lehet egyeseknek és közösségnek egyformán. Itt nyilvánvalóan a róm. kath, egyház ama követelésével helyezkedik szemben, amely szerint a róm, kath. egyház egyedül üdvözítő egyház! Elmélkedését Peter Fjellstedt ugyancsak e bibliai igére vonatkozó fejtegetésének szószerinti idézetével fejezi be, ami bizony klasszikus voltánál fogva itt is idézésre kívánkoznék, A pásztorlevél immár ismertetett részében a kér. vallás legközéppontibb, leglényegesebb igazságaival találjuk magunkat szembe. A legmélyebb meggyőződés hangján száll síkra azoknak igaza mellett. Egyszersmind határozott újmutatásként igyekszik leendő munkatársainak tekintetét ezekre a már-már hát térbe szorult igazságokra, a keresztyénség egyedüli alapját képező örök eszmékre ráirányítani. Az eszmék maguk régiek, de képviselőjükben, Svédország új érsekében egy újabb harcosukat ismerhetjük meg a pásztorlevél sorain keresztül, aki meggyőződéses mély hittel tesz vallomást, róluk. Ezután következik a pásztorlevél II. főrésze az 59. oldaltól a 95-ig. Míg az előbi rész természetszerűleg is elvont elmélkedés, addig itt már konkrétabb dolgok tárgyalásával találkozunk. Az előbbi elmélkedés gondolataira való visszamutatással és azoknak szem előtt tartásával fordul oda lelkésztársaihoz a fc pásztor szerény kivánságaival. Néhány fontos időszerű kérdésről kapcsolatosan adja elő nézeteit, mondani valóit, (Folyt, köv.)
