Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-01-24 / 4. szám
1932. EVANQEUKUSOK LAPJA 27. ként a népeknek, főként pedig a nyomorgó tömegeknek, úgy az egyházaknak is az a meggyőződése, hogy a gyors cselekvésre égetően és kikerülhetetlenül szükség van. Az egyházak úgy látják, hogy a politikai helyzet bizonytalansága és tisztázatlansága eredménytelenségre kárhoztatja azokat a törekvéseket, amelyek a gazdasági kérdések átfogó megoldására irányulnak; hogy tehát jelenleg a gazdasági jövőt is döntően alakítják azok az intézkedések, amelyek a politikai helyzetnek a követelményei. Ennek felismerése alapján az egyházak újólag figyelmeztetik a világ államférfiait arra az óriási felelősségre, amely az adott helyzetből kifolyólag reájuk háramlik, tekintettel különösképen a küszöbön álló leszerelési tárgyalásokra is. A világ kívánja a békének valódi biztosítékait és ha bizonyos lehet a béke tartóssága iránt, kész idejében és valósággal azokon az útakon járni, amelyek elvezetnek a gazdasági válság által felvetett kérdések eredményes megoldásához. A népeknek évszázadok folyamán kialakult szolidaritását a világháború napjai óta még sohasem fenyegette olyan közelről a teljes kipusztulás veszedelme, mint most, abban az időpontban, amely ennek a szolidaritásnak legerősebb megnyilvánulását követeli. Ezért az egyházak minden közösséget s különösen minden keresztyén embert arra hívnak fel, vessenek mindent latba ennek a veszedelemnek elháritására; e célból iparkodjanak a világ közvéleményében érvényt szerezni az itt vázolt összefüggések tiszta felismerésének s e réven szolgálatot tenni a világválság legyőzésére irányuló közakarat egységesítésének. Az Oikumenikus Tanács elnökei: Germanos érsek, Winchester lord-püspökc thyatírai metropolita, a Brit Osztály elnöke, az Orthodox Osztály elnöke. D. Dr. Kapler H. D. Dr. Cadman S. Parkes az Európai Osztály az Amerikai Osztály elnöke. elnöke. A pápa karácsonyi enciklikájákoz. A római pápának „Lux Veritatis“ kezdetű karácsonyi enciklikája ráterelte a figyelmet a 431-ben tartott első efézusi zsinatra. Ez a zsinat kárhoztatta Nestorius konstantinápolyi metropo- litának a Krisztus személyéről és Szűz Máriáról szóló tanítását; maga Nestorius mindegyik párttól elhagyatva nyomorúságban halt meg 440- ben. Hitvallási irataink, köztük különösen a Formula Concordiae, szintén elvetik és kárhoztatják Nestorius eretnekségét. Ennek az eretnekségnek veleje az, hogy Krisztusban az isteni és emberi természetet egészen különválasztja, s Szűz Máriáról azt tanítja, hogy csak Krisztusnak, nem pedig Istennek volt az anyja (christotokos, nem theotokos). Ezzel szemben az Ágostai Hitvallás 3-ik cikke tanítja, hogy Szűz Máriában Istennek Fia felvette az emberi természetet s a kettő mindörökre egyesült, az egy Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, mint ilyen született Szűz Máriától. A Formula Concordiae 3 helyen is kifejezetten hangoztatja, hogy Szűz Mária Istennek anyja (mater Dei, theotokos, recte et appellatur et revera est). Egyházunk tehát az efezusi zsinat e két határozatát magáévá tette. A római pápa az efézusi zsinat 1500 éves jubileuma alkalmából buzdít Máriának, Isten anyjának tiszteletére, mert ez erősít korunk erkölcstelen irányzatai ellen. Általában a szentek tiszteletéről az Ágostai Hitvallás 21-ik cikke azt tanítja, hogy a szentekről való megemlékezést fenn lehet tartani, hogy hitüket és jó cselekedeteiket kövessük, kiki hivatása szerint, ellenben a szentekhez való könyörgést vagy a szentektől való segítségkérést a Szentirás nem tanítja, mert az egy Krisztust állítja nekünk mint közbenjárót, engesztelést, főpapot, szószólót. Az Ágostai Hitvallás Védelme azt mondja, hogy hitvallásunk helyesli a szentek tiszteletét s mindjárt elsorolja ennek a tiszteletnek 3-féle nemét; az első a hálaadás a szentek erényeiért, a második a hit megerősítése, a harmadik a szentek hitének és erényeinek követelése. Ugyancsak a Védelem azt mondja, hogy Mária a legnagyobb tiszteletre méltó. De a szenteket és Szűz Máriát segítségül nem hívhatjuk, érdemeikre nem támaszkodnak, mert Krisztus az egyetlen közbenjáró s csak a Krisztus érdemei szolgálnak engesztelésül. A pápa azután arra hivja fel a protestánsokat és a keleti orthodox egyházakat, hogy térjenek vissza az egyház egységéhez, fogadják el Róma püspökének fennhatóságát és csalhatatlan tekintélyét. Az első efezusi zsinat jubileuma erre a felhívásra nem a legjobb alkalom. Mert azt a zsinatot 431-ben korántsem a római püspök, hanem II. Theodóziusz császár hívta össze, s a nesztoriánius eretnekség kárhoztatóinak vezére azon a zsinaton nem a római püspök, hanem Ci- rillusz alexandriai metropolita volt. Ez az alexandriai Cirillusz volt az, aki 430-ban Nes- toriust 12 anatémával sújtotta, amire persze Nestorius 12 ellen-átokkal felelt. Ugyanez a Cirillusz volt az, aki a császárt a maga nézetének megnyerte. Azon a zsinaton tehát II. Theodóziusz császáré volt a fennhatóság, s a konstantinápolyi és az alexandriai pátriárkák mellett a római püspök sokkal kisebb szerepet játszott, mintsem hogy ő dönthette volna el a vitát. A római pápa minden alkalmat megragad, hogy a keresztyén világot egyesülésre hivja fel. Az avatatlanok ezt igen szépnek, igen keresztyéni üzenetnek tarthatják. De mi nem feledtük el, hogy a lausannei konferencia alkalmával az egész keresztyénség körében egyedül a pápa volt az, aki egyházával nem vett részt a konferencián azzal a későbbi indokolással, hogy ő mindig kész arra, hogy a többiek behódolását elfogadja, de
