Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)

1932-10-09 / 33. szám

224.

evangélikusok lapja

1932.

Itt az ideje, hogy keresztes hadjáratot indítsunk a lelkek megmentésére. Az Isten rendelkezésünkre bocsátja a leghatásosabb fegyvereket: az igét és a szentségeket. Forgassuk őket okosan, ügyesen, bátran, hősiesen. Egyházunknak egész szervezetével, berendezkedésével és személyzetével bele kell feküdnie ebbe a munkába.

Adózás és adakozás.

Egyházunknak és intézményeinek bevételei három. csoportba oszthatók: 1. a hivek egyházi adója; 2. a hivek önkéntes adományai; 3. az államsegélyek, Mindeddig nem tudtunk odáig jutni egyházunkban, hogy áttekinthetnénk ösz- szes bevételeinket s megvizsgálhatnánk azokat a forrásokat, amelyekből származnak és az arányt, amelyben a különböző erdetü bevételek egymással állnak. Jellemző, hogy míg egyfelől a túlságos nagy közigazgatási apparátus miatt hallunk panaszokat, addig másfelől az egyházi pénzügyek körül a legnagyobb tájékozatlanság uralkodik. Erre nem terjed ki a közigazgatás figyelme. Mindegyik közigazgatási fórum csak a saját pénzügyeit tartja számon. Ennek sokféle hátránya van közigazgatási és egyházvezetési szempontból, mert nem tudhatjuk, hogy hi veink az ország területén milyen arányban járulnak hozzá az egyház anyagi eszközeinek előteremtéséhez. Csupán sejtjük, hogy ezen a téren az egyes gyülekezetek, esperességek és egyházkerületek közt nagy aránytalanságok vannak, s talán ez is egyik oka annak, hogy összefoglaló kimutatást nem kapunk. Egyházunk nem érzi magát egy testnek; nem ébredt annak tudatára, hogy a tagok teherviselésében mutatkoznia kell a testvériességnek. Mellőzve most már az államsegélyek tételét, csupán az egyházi adóról és az önkéntes adományokról kívánok írni. Az aránytalanság itt ezen a téren is megvan, ami kitűnik például az Egyetemes Gyámintézet jelentéseiből; még jobban kitűnnék, ha az Egyetemes Gyámintézet gyülkezetenkénti kimutatást készítene, ami szerintem nagyon üdvös és tanulságos lenne.

Az egyházi adó és az önkéntes adomány közt éles különbséget kell tennünk. Nem azért, mert az egyik kénytelenségből fakadhat csupán, a másik pedig áldozatkészségből és egvházszere- tetből. Az adózás és az adakozás indítékai egyaránt lehetnek zavarosak. Különbséget kell tennünk azért, mert az egyházi adó, természete szerint, az egyháznak pusztán, hogy úgy mondjuk, üzemi költségeit fedezi, s az adakozás csak ott kezdődik, amikor ez a fenntartási költség már befizettetett. Az egyházi adó az a minimum, amellyel az egyháztag hozzájárul ahhoz, hogy egyháza egyáltalán él, mozog és működik. Adakozás az, ami ezen a létminimumon felül van.

Ez a különbség arra kötelezi az «jgyház felelős vezetőit, hogy mindenkor jól fontolják meg, mi az, amit egyházi adóban lehet kivetni; melyek azok a szükségletek, amelyeket egyházi adóból kell fedezni. S viszont mely szükségletekre kell a fedezetet az önkéntes adakozástól várni. A vezetőséget tekintve, mindenesetre kényelmesebb a szükségleteket egyszerűen kivetni adóban, s még az offertóríumok összegét is az egyházi pénztárból kiutalni, mint az önkéntes adakozástól várni a támogatást. A gyülekezeti tagok egy- részében is megvan a hajlandóság arra, hogy ha valamely intézmény adományt kér, az egyesek „molesztálása“ helyett azt a módozatot választják, hogy a gyülekezeti pénztárból megszavaznak valamelyes, többnyire igen jelentéktelen ösz- szeget. Vagyis az önkéntes adományoknak egy része tulajdonképen szintén az adópengőkből származik.

Egész gyülekezeteket rendszeresen elszoktatnak az önkéntes adakozástól; úgyhogy adományok csak magának a gyülekezetnek a javára érkeznek be. Kétségtelen, hogy ezen a téren tennünk kell valamit, és pedig nem csupán azt. amit általában szoktunk tenni, hogy t. i. siránkozó, buzdító és ékes nyelven megírt felhívásokat bocsátunk ki. Hanem a vezetőség itt is azt a végét fogja meg a dolognak, amely nehezebb, de lényegesebb. Nevelje és oktassa az egyháztagokat az önkéntes adakozásra. Az adakozásra való nevelés beíekapcsolódhatik az embernek Istentől nyert két tulajdonságába: az egyik a szeretet, a másik, amelyikről ritkábban történik említés, az alkotásvágy. A normális ember örül annak, ha valamit alkothat, vagy valaminek alkotásához hozzájárulhat, A hű egyháztag örül, ha egyháza valamit alkot s ő támogathatja azt a munkát. Ehhez szükséges, hogy ez az alkotó munka oda- állíttassék a tagok elé. Tudjanak róla és ismerjék. Az adakozásra való nevelésben nagy segítségünkre van az egyház kiváló munkásainak és jóltevőinek példája is. Első sorban Urunk példája, aki mindenét odaadta, hogy bennünket gazdagítson.

Adománynak számít nem csak a pénzbeli adomány. Adakozhatunk időt és munkát is. Jó volna számításba vennünk, hogy „tiszteletbeli“ állásokban levő egyháztagjaink, fent és lent, mennyi időt és mennyi munkát adakoznak egyházunknak. Kurátoraink, felügyelőink, prezbite- reink. A nőegyletek és különböző más intézmények vezetői és tagjai. S ezt is oda kellene állítani az egyháztagok szemei elé. Sőt adakozás lehet, az egyháznak legmagasabb hatványon való támogatása, az egyházért való buzgó imádkozás; az istentiszteleteken való buzgó megjelenés; a gyűléseken való részvétel; az egyház munkásainak bátorítása.

Úgy tapasztalom, hogy igen elkelne egy kis füzet, amely ismertetné a Krisztus egyházának céljaira való adakozást. Diakónus.