Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)

1932-10-02 / 32. szám

1932

EVANOEUKUSOK LAPJA

217.

Túltermelés és nyugdíjazás.

A dunáninneni egyházkerület szeptember 16-iki közgyűlésén — a hírlapi tudósítás szerint — egyik szónok azt mondta, hogy ,,az evangélikus papi pályán is nagy a túltermelés, az ifjú nemzedéknek helyet kell biztosítani, ezért megfontolásra érdemes, nem kellene-e a 40-ik szolgálati évüket betöltött lelkészeket automatikusan nyugdíjazni“. Éhez az eszméhez és gondolatfü- zéshez volna néhány szavam.

Nem tartom szerencsésnek, ha egyházi nyelvhasználatunkban megrostálás nélkül nyernek polgárjogot olyan szavak, amelyek azután intézményeinket és szervezetünket megfosztják attól a jellegtől, amely azokat Krisztus egyházában munkájuknál és rendeltetésüknél fogva megilletik. Talán kicsinyes szőrszálhasogatásnak tűnhetik fel, de én mégis nagy horderőt tulajdonítok annak, hogy a lelkészképzéssel kapcsolatban használjuk-e a „túltermelés“ kifejezést vagy ne használjuk. Egyfelől már magában véve igen kellemetlenül hat rám, ha azt hallom, hogy papokat termelünk. Másrészről határozottan különös színben tüntetjük fel azt az intézményt, amelyre a papnevelés és képzése bízva van: a hittani fakultást, ha úgy beszélünk, hogy a fakultás papokat termel. Azt gondolom, hogy maga a fakultás is felemelné szavát azon feltevés ellen, hogy akár diplomákat, akár papokat termel, ami csak egy fokkal enyhébb kifejezés, mint a diplomagyártás vagy a papgyártás. Ha a pap egyáltalán terméknek nevezhető, akkor a Szentlélek terméke. A Szentlélekről pedig nem tételezem fel, hogy túl termel.

De ne vesződjünk tovább a kifejezéssel. Nézzük magát a helyzetet és a tényt. S vegyük sorra először is Jézus szavát. Jézus azt mondja: „Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.“ Jézus ezt az imaparancsot akkor adta az övéinek, amikor látta a sokaságot, és könyörületességre indult rajtok, mert el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok.

Vájjon el jött volna az az idő, amikor a Jézus parancsolta imakérést visszájára kell fordítanunk és arra kémünk az aratás Urát, hogy ne küldjön annyi sok munkást az ő aratásába? Nincs itt valami „számításbeli“ hiba? Az evangéliumból úgy veszem ki, hogy Jézus nem a parókiákat számlálta össze s nem végzett valószínűségi számításokat a halálozási statisztika alapján. Ehelyett a sokaságot nézte és látta. Hogy milyennek látta a sokaságot, arra vonatkozólag a Károli-fordítás mellett hadd idézzek néhány más fordítást is. Károli azt Írja: el voltak gyötörve és szétszórva. Masznyik: „nyomorult és züllött állapotban voltak". Weizsäcker: „Sie waren misshandelt und preisgegeben". Schlachter: „Sie waren beraubt und preisgegeben". Wiese: „Sie waren abgehetzt und hingestreckt".

Menge: „Sie waren abgehetzt und verwahrlost". Jézus ezt a nyomorgatott, elhagyatott, agyonhajszolt, prédára dobott sokaságot látta maga előtt. S nem az volt a gondolata, hogy ennek a nyomorult és kizsákmányolt népnek nem szabad több papot a nyakára küldeni, hanem azt sürgeti, hogy az övéi könyörögjenek istenhez, hogy küldjön pásztorokat. »

Komolyan vizsgáljuk meg, vagy vizsgáltassuk meg, hogy nem szenvedünk-e valami szembajban, valami látási hibában. „Szemgyógyító ir- ral kend meg a te szemedet, hogy láss!“ Vájjon ma a sokaság, vagy ahogyan mondani szokták: „népünk széles rétegei“, sőt minthogy „a szántóföld az egész világ”, az emberiség, jobb helyzetben van, mint Jézus korában? Ila pedig ma is „nyomorult és zülllött állapotban van", micsoda világot vet a „papi pályán“ levőkre, hogy itt is nagy a túltermelés? A Brit és Külföldi Bibliatársulatnak az 1931-iki évről kiadott jelentésében (címe: The Impossible; nevezetes és fontos könyvecske!) éppen tegnap olvastam, hogy Oroszországban a Harcos Istentelenek Uniója bámulatos erőfeszítéseket tesz, hogy tagokat toborozzon s a tavalyi év végén 3-4 millió tagja volt, háromnegyed millió istencllenes agitátort képeztek és küldtek ki. A világ leghatalmasabb rádióállomásai vallásellenes propagandának a szolgálatában állanak. A hatás észlelhető az egész világon, Kínától Peruig. Midőn Sanghaiban kommunista összeesküvéseket lepleztek le, egymillió példánynál több könyvet és röpiratot talált a rendőrség a komunisták búvóhelyein.

Az egész keresztyénségnek buzgón kellene könyörögni, hogy az aratás Ura küldjön munkásokat az ő aratásába. Mindnyájunknak lázas és megfeszített erővel kellene dolgoznunk, hogy az istenellenes áramlatokkal szemben erősítsük a gátakat, hogy az emberek szivébe beleplántáljuk a hitet, a szeretetet és a reménységet. Éjt-napot összetéve kellene fáradnunk, vesződnünk. S ilyen körülmények közt — tessék ezt jól meggondolni — hogyan hat az a rettenetes triviális frázis: „az evangélikus papi pályán is nagy a túltermelés, az ifjú nemzedéknek helyet kell biztosítani!" Micsoda hivatali stilus, micsoda hivatali felfogás! Milyen megítélése ez a „papi pályának“, milyen értelmezése a papi munkának? Milyen álláspontról, milyen szemszögből, micsoda zúgból nézzük mi a helyzetet, a feladatokat, a munkát és a magunk szerepét, ha tudunk ebben a világhelyzetben túltermelést konstatálni a papi pályán?

Nézzük közelebbről a magyarországi helyzetet. Tudom és látom, hogy a baptisták, met^ hodisták foglalkoznak lelkészképzéssel; azonkívül dolgoznak itt köztünk adventistáit, pünkösdisták, Jehovaimádók, Komoly Bibliások s nem tudom még kik és mik. A római katholikusoknál egyre szaporodnak nemcsak a szerzetesek, hanem a szerzetesrendek. S ezzel szemben mi túltermelésről panaszkodunk, megdöbbenünk, korlátokat akarunk emelni. Vigyázzunk! Én el tu-