Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)

1932-01-24 / 4. szám

26.

EVANGELiKUSOk LAPJA

és a hivatásos sportegyesületekben iá szerencsére kipusztult. Az iskolának mégis csak az a célja, hogy kultúrát adjon. S a testnevelés célja, hogy a testnek nevelésével és fegyelmezésével képesítse a tanulót arra, hogy testét a szellem szolgálatába tudja állítani, ha kell kényszeríteni. Mert ebben van a testnek dicsősége.

Egy-két megjegyzés az egyetemes lelkész- segélyző alap működéséhez.

Kezemben egy kimutatás arról, hogy az egyetemes lelkészsegélyező alapból néhány folyamodó lelkész közül kik kaptak 1931-re gyermekneveltetési segélyt. Abból a következőket láttam: Néhány lelkész kérvényét a segélyt megszavazó bizottság visszautasította, mivel az illetők nyugdíjigénye meghaladja a 4000 pengőt. Kaptak segélyt olyanok, akiknek nyugdíjigénye ugyan a 4000 pengőn alul marad, de van maguknak vagy gyermekeiknek tekintélyes ingatlan vagy készpénzvagyonuk. A 4000 pengőn felüli nyugdíjigénnyel bírók között azonban akad olyan, akinek javadalmát magas nyugdíjigényének megállapítása óta a gyülekezet alaposan megcsonkíthatta s fizetése a nagy nyugdíjigény mellett sok természetbeni járandóságot, s ennélfogva, a mai gazdasági viharok között kevesebb jövedelmet, s nagy nyugdíj terhet jelent, az alacsonyabb nyugdíjigénnyel bíró s több congruát élvező lelkész jövedelmével szemben.

E tények és a számbaj öhető körülmények figyelembevétele mellett azt kell megállapítanunk, hogy a segélyezés igazságtalan és antiszociális. Olyanok részesültek segélyben, akik arra kevésbbé szorultak volna reá, mint azok, akiket visszautasítottak. Távol tőlem annak gondolata is, hogy megvádoljam azokat, akik a segélyt megállapították vagy akár azokat, akik azt megkapták és elfogadták. Eljárásuk megfelelt a segélyezés tekintetében fennálló amaz alapelvnek, mely szerint csak azok a lelkészek részesülhetnek gyermekneveltetési segélyben, akiknek nyugdíjigénye nem haladja meg a 4000 pengőt. Csupán arra akarnék reámutatní s felhivni az illetékesek figyelmét, hogy ez az elv elavult és igazságtalan. Kérdem ugyanis, hogy melyik lelkész szorul reá jobban a gyermekneveltetési segélyre? Az-e, akinek 4000 pengőn aluli nyugdíjigénye mellett tekintélyes magánvagyon áll rendelkezésére gyermekei neveltetésénél s legfeljebb az a veszedelem fenyegeti, hogy ennek a magánya- gyonnak egy része reámegy gyermekeinek a taníttatására s legfeljebb egy pár hold földdel vagy néhányezer pengővel kevesebb vagyont hagy vissza majd gyermekeire a diploma mellé, vagy az-e, akinek ugyan 4000 pengőn felül van a nyugdíjigénye, de privátvagyona nem lévén, abban a veszedelemben forog, hogy gyermekei neveltetése folytán belemerüljön az adósságba?

Í932.

Legyen szabad e gondolatokat az illetékesek figyelmébe ajánlanom. Az egyház nem segélyezhet elavult és lényegében igazságtalan sémák szerint, hanem az igazság és méltányosság, meg a segélyezendők anyagi és családi viszonyainak keresztyéni igazság szerint való mérlegelése alapján.

A fenti elv mellett könnyen beválhatík, mint- ahogy jelen esetben be is vált, a krisztusi ige, hogy a betű öl. Pedig ha valahol és valakitől, úgy mindenek előtt egyházi téren s az egyháztól várhatjuk el, nem a forma, hanem a lényeg szerint való igazságot.

Lelkész.

Az egyházak és a világgazdasági válság.

A világ keresztyén egyházai a legnagyobb aggodalommal figyelik a gazdasági élet általános leromlását. Látják, hogy a széles tömegeknek a mindennapi kenyérért vívott harca mind jobban kiéleződik; hogy egész népek alásülyednek élet- színvonaluk nagy fáradsággal elért színvonaláról; s nem utolsó sorban, hogy a legtettvágyóbb és legderekabb embereket is reménytelenség fogja el, amikor azt mérlegelik, hogy a mostani nehézségeket miként lehetne idejekorán megoldani. Az egyházak látj ák, hogy ez a sokféle nyomorúság, különösen pedig az az úttalan zűrzavar, amely a nyomorúságból ered, sokaknál hitetlenségre vivő kisértéssé válik.

Az egyházak mély hálával értékelik mindazt a munkát, ami a nyomor enyhítésére történik. Maguk az egyházak is azon voltak, hogy a nyomorúságtól sújtott országokban hiveik segítő készségét felserkentsék; sikerült is nekik sok egyéni nyomort és nélkülözést enyhíteni s útját egyengetni annak, hogy az emberek higgadtan ítéljék meg a mostani helyzet meg nem értett nehézségeit.

Ügy látják azonban az egyházak, hogy attól lehet félni, hogy a huzamos gazdasági nyomor veszélyezteti, ha ugyan teljesen ki nem öli, nemcsak a hathatós segítségre való hajlandóságot, hanem a megsegítésnek lehetőségét is; és hogy a leginkább sújtottakat egyre ellenállhatatlanab- bul ostromolja az elkeseredésre és gyűlöletre ösztökélő kísértés.

Az egyházak tudatában vannak, hogy az állam és a gazdasági élet felelős vezetői mindeme nyomorúságban keresik az útakat és módokat, hogyan lehetne a gazdasági romlást megállítani. Tudják azt is, hogy a válság mélyebb okainak felismerése mindinkább útat tör. Örömmel üdvözölnek minden kezdeményezést, melyeknek célja a nagy népek szolidáris akciójának megindítása.

Azonban az egyházaknak az a benyomásuk, hogy ennek a világ-szolidaritásnak kétségtelen és döntő bizonyságai még nem jelentkeznek s mi-