Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)

1932-10-02 / 32. szám

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

1932.

214. ♦

Mi teszi sürgőssé a presbiternevelés kérdésével való foglalkozást ?

(A sár szentlőrinci konferencián tartott előadás.)

Nem véletlen, hanem az idők jele, hogy már nem csak gyermeknevelésről, lelkész-, tanítónevelésről, hanem presbíternevelésről is beszélünk s nemcsak az ifjúsággal, hanem a gyülekezetek vezetőivel is intenzívebben kezdünk foglalkozni.

A reformátusok évek óta tartanak presbiteri konferenciákat. Nálunk is több egyházmegyében kezdenek tartani. A győri egyházmegye presbiteri konferenciái évről-évre népesek és tartalmasak. A dunántúli evang. egyházkerület belmissziói munkaprogrammja pedig évenként külön részt szentel a presbiterek lelki gondozásának.

Mindez, de maga a kérdés napirenden tartása is bizonyítja, hogy az egyház sokszorosan nagy és sietős feladatok elé került s azok megoldásánál a presbiterekre is fokozottan szüksége van, mégpedig minél megfelelőbb presbiterekre.

Kik a presbiterek? Tágabb értelemben az egyházközség vezetői, tehát a lelkészek, tanítók is, sőt elsősorban ők, szükebb értelemben azonban csak az egyháztanács, vagy presbitérium választott tagjai, akiket különben is presbitereknek nevezünk. Közéjük tartoznak a gondnokok, akik hivatalból tagjai a presbitériumnak.

Egyházi alkotmányunk 54. §-a szerint ,,az egyháztanács kötelessége általában gondoskodni, hogy az egyházban és iskolában minden helyesen és jó rendben történjék". Tehát minden: a lelkiek épúgy, mint az anyagiak. Mert az egyházban a lelkiek jó rendben tartása még fontosabb, mint az épületeké és pénzügyeké. Az iskolában a jó rend és evangéliumi szellem époly kívánatos és elengedhetetlen, mint a megfelelő bútorok, vagy írás-olvasás.

A 36. § részletesebben szól az egyházközségi tagok kötelességeiről s magától érthető, hogy ezek a presbitereket, mint vezető tagokat még jobban kötelezik. E szerint ,,az egyházközség tagjaitól megkivántatik, hogy vallásos és erkölcsös életet folytassanak, az egyház kegyelemeszközeivel éljenek, az egyház és iskola javát úgy magánéletükkel, mint közszolgálataikkal előmozdítsák s a rájuk ruházott megbízatásokat elvállalják; továbbá kötelességük: gyermekeik vallásos neveléséről és oktatásáról gondoskodni, az egyházi törvényeknek és rendszabályoknak s a törvényes egyházi felsőbbségeknek engedelmeskedni".

Pál apostol az efézusi gyülekezet véneinek, vagyis presbitereinek bucsuzásakor ezt köti lelkére: „Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra, melyben a Szentlélek titeket vigyázókká tett." Péter pedig ezt írja a presbitereknek: „Legeltessétek az Istennek közietek levő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem

örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal; sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak."

Ezek az intések legelső sorban a tanítóknak szólnak, de szólnak a többi presbiternek is, akik a vezérek mellett — hogy úgy mondjuk —, a vezérkart alkotják kicsiny körben, alacsony sorban bár, de fontos és felelősséggel teljes állásban. Sok minden rajtuk fordul meg. Ha jól van a presbitérium összeállítva, lelke és szárnya lehet a gyülekezetnek, szeme, keze a lelkésznek s annak sok fogyatkozását és hibáját is pótolhatja; ellenkező esetben a lelkész jó munkájának is kerékkötője, az egyházi fejlődésnek is gátja, sőt romlásának előkészítője lehet.

Ma a presbiterekre is nagyobb felelősség és kötelesség háramlik, mint nyugalmas, rendes időkben s ezt meg kell érezniök, érteniök, mert csak úgy mehet neki az egyház jó reménnyel a nehéz feladatoknak, ha Isten után mindenki megteszi a maga helyén a magáét.

Átmeneti időket élünk. Az eddigi kor halódó s helyette az új születő félben van, de nem tud könnyen, kin nélkül sem a régi meghalni, sem az új megszületni. Ezért kell a mai nemzedéknek a rendesnél sokkal többet szenvedni. Recseg, ropog, bomlik, romlik, hánykódik, vajúdik minden; egyik válság a másikat éri; egyik terv és tanács a másikat kergeti, mégis olyan tanácstalan és reménytelen az egész világ. Legtöbb ember csak a gazdasági, politikai és társadalmi válságot érzi, mert ezek legjobban szembetűnők és érezhetők; de közelebb járnak az igazsághoz, akik bizalmi válságról beszélnek; még közelebb, akik mindenek mögött meglátják az erkölcsi válságot, mert hiszen azokban nem lehet bízni, akik letértek a becsület, az őszinteség, a jóakarat, az önzetlenség, a megbízhatóság útjáról.

De mivel az erkölcsnek a hit a gyökere, korunk sokféle válsága igazában a hitnek válsága. Nem a keresztyén hitnek, hanem a névleges keresztyén lelkek és nemzetek hitének, vagyis a hit álarca alatt meghúzódó hitetlenségnek keserű gyümölcseit esszük és mindent okozunk érte, csak az igazi okot nem. Pogány kételkedés és hitetlenség, pogány műveltség és erkölcs lett uralkodóvá. Sokan hivalkodva nevezik magukat modern pogányoknak s ehhez illően folyik életük. A hit megingásával oda lett a lélek szilárd biztossága, elszakadt a fék, amely az erkölcsi eletet szabályozná. Lecsúszott a világ az egyetlen fundamentumról, a Krisztusról és az új fundamentumok mind könnyű homoknak, vagy szennyes iszapnak bizonyulnak.

A mi időnk nem kedvez a hitnek és keresztyén erkölcsnek. Ha nem gondolunk is a nyílt harcra és propagandára, a kommunizmus újabb meg újabb erőfeszítéseire: rettentő kísértés már maga a mai bizonytalanság, a sok igazságtalanság, a sok jónak letiprása és nyomorúsága, a sok rossznak könnyű jóléte és boldogulása. Ki-