Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-09-25 / 31. szám
XVIII. évfolyam. 1932. szeptember 25. 31. szám. EVANGÉLIKUSOK LAPJA Szerkesztőség is klaiihlvatal: LÉBÉNY (Mossa ai.) Kiadja:« LUTHER-SZŰVÉTSÉG. Postatakarékpénztár! csekkszámla: 1290. Alapította: OR. RIFFIY SÁNDOR pisáik. Siarkaaitélért iiUlAi NÉMETH KÁROLT esperes. Megjelenik hetenként eívszer. vasárnap. Eltüzelés! ár: Egész évre 6 P. 41 fül., félévre 3 P 20 fill, negyedévre I P. 60 mi. Elf szia 16 mi Hirdetési árak sieieoyezis szerint. Hű az Isten. „Hű az Isten, aki elbivott titeket az ö Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre". I. Kor. 1, 9. Az isteni elhivás többféle módon juthat el hozzánk. A leggyakoribb módja az, hogy a Krisztusról való, hitből fakadó bizonyságtétel megragad bennünket s a Szentlélek, ha meg nem keményítjük szivünket, azt a bizonyságtételt erőssé teszi bennünk. Ügyhogy a bizonyságtétel gyökeret ver és gyümölcsöket terem. A keresztyén igehirdetésnek ez a célja. A Krisztusról való bizonyságtétellel Istennek meghivását juttatni el az emberekhez abban a meggyőződésben, hogy Isten az igehirdető előtt jár és utána is dolgozik, mert az Isten hü. A herrnhuti Brüdergemeinde misszionáriusai azon az alapon dolgoztak és dolgoznak ma is, hogy ott, ahová mennek, előttük már ott járt a Krisztus; ők csupán a Krisztust követve, az ő nyomdokain járva kerülnek a po- gányok és hitetlenek közé. Munkájuk eredményét is nyugodtan rábizzák az Urra, akitől függ minden siker, mert az övé az áldás. Az igehirdető mindenütt az Ur aratásában jár. Az elhivás módja különböző, de a célja mindig ugyanaz. Nem járatlan utakra, nem lakatlan pusztaságokba hív bennünket az Isten. Bármilyen magányosnak és elhagyottnak is lássék a táj, az ut, velünk van az Isten, aki hü s előttünk jár vezérünk, vezetőnk a Jézus. És az ut egy szent közösségbe visz. Azoknak közösségébe, akik a Jézuséi. Azt irja János apostol: „Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségiek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal" (1. Ján. 1., 3.). Boldogító valóság az, amit az apostoli hitvallásban vallunk: Hiszek szenteknek egyességében. A szenteknek egy essége jelenti a szenteknek Jézus Krisztussal és egymással való közösségét. Ez a közösség még nem jutott el a teljességhez. Hitünk még mindig egyúttal szent és dicső reménység is. Egy várakozó közösségnek vagyunk a tagjai. Már most gazdagok vagyunk Isten kegyelméből és sok mindenünk van, amivel a hivők közösségéhez nem tartozók nem rendelkeznek. S ezen kincseink közt nem utolsó az a bizodalmunk, hogy Isten, aki elkezdte bennünk a jó munkát, el is végzi azt a Jézus Krisztus napjára, amikor majd megjelenik dicsőségében a szent angyalokkal. Ez a bizodalom és reménység, amint egyfelől közösségbe vezet a Krisztussal és az övéivel, másfelől elválaszt bennünket azoktól, akik a Krisztust és a Krisztusban hívőknek társaságát kerülik. A hűséges Istennek házanépe és a meghívást elutasítók közt már most is különbség van, már most is válaszfal emelkedik. Az elhívásnak részesei, a Krisztusnak örököstársai kell, hogy tudatában legyenek ennek a különbségnek s különbséget tudjanak tenni jó és rossz között. Állandóan fenyeget a veszedelem, hogy nem leszünk tiszták, feddhetetlenek és szentek a Jézus Krisztus megjelenése napján. Bizodalmunk ebben a tekintetben is a hűséges Isten, akihez imádkozunk: Ne vigy minket kísér-1 tétbe, szabadíts meg a gonosztól. Isten meg tud bennünket erősíteni, hogy el ne essünk, hogy ha elesünk, megint talpra ál Íjunk. Megerősít, hogy napról napra megfojtsuk a régi emberünket és napról napra megújult életben járjunk. Az Isten hűségének állandósága biztosítéka annak, hogy mi ujülünk és fokról-fokra elváltozunk a Krisztus képére és hasonlatosságára, úgyhogy ama napon ki fog tűnni, hogy az övéi vagyunk. Tele vagyunk bűnnel és bűnös hajlamokkal. Ennek felismerése kétségbeesésbe kergethetne, ha másfelől nem biztosítana bennünket a mi kegyelmes mennyei Atyánk, hogy ő hü és ragaszkodik ahhoz az elhíváshoz, amellyel bennünket elhívott. Ellát bennünket mindennel, ami üdvösségünkhöz szükséges. Nem hiányzik kegyelmi ajándékainak tárházából semmi, amivel bennünket boldogítani és üdvözíteni lehet. Oh mennyi okunk van hálákat adni a kegyelemben gazdag, hű Felségnek mindazért, amit már most ád! S milyen repeső örömmel nézhetünk azon kincsek elé, amelyeket még számunkra tartogat! Mi mindent tett már értünk a hűséges Isten, aki szüntelen munkálkodik, s aki elmondhatja: jöjjetek, ime minden kész! És még dicsőbb, még nagyobb az, amit még értünk és velünk cselekedni fog. „Most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van".
