Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-01-24 / 4. szám
Kvitt, ériolvam. 1932. január 24. 4 szám. Szerkesztőség és kiadúUivatal: L C B £ IT (Moson a.) Iladia: I LUTHER-SZÖVETSÉG. Ilaoltona : OR. RIFFIY SÁNDOR pUspők. Si*rk«>itai*rt UUlót Maiielenik hetenként omzor. vasárnap. ElAfizetÉsi ár: Egész évre 6 P. 41 Ilii., félévre 3 F 26 HIÚ eeovedevre 1 P. 60 HIÚ Ebi szia 16 Ilii Postatakarékpénztár! csekkszámla: 1290. NÉMETH KAROLT HirPatési árak ntegsavezés szerint. Testnevelés és aszkézis. „Ügy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos; hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy mig másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná » ' ne legyek." 1 Kor. 9, 26. 27. Üj kultuszminiszterünk nagy barátja a testnevelésnek. Máris kiadott egy rendeletet, hogy a középiskolákban a harmadik tornaórát meg kell tartani. Torna, testnevelés, sport: nem egészen egy és ugyanaz. A tornaórától függ, hogy sport és torna egyaránt testnevelés legyen, s ami még fontosabb, hogy nevelés legyen. Mert a nevelés révén válik a tornaóra a középiskolai tantervnek integráns alkotórészévé s a nevelési célkitűzéssel lesz a sport egyoldalú öncéluság vagy a hiúság és feltűnési viszketegség ápolása helyett eszköz arra, hogy a tanuló ifjúság testének kiművelése, fegyelmezése és ügyessége által is képes legyen az élet követelményeivel és benyomásaival szemben a helyes magatartást tanúsítani. A sport és az aszkézis szorosan összefüggnek egymással, ahogyan arra az apostol is rámutat: ,,A versenyfutó mindenben magatürtető." Nem a testét szereti, hanem a versenyt és a díjat. Testét csupán eszköznek tekinti a lelkében kitűzött cél elérésére: a verseny megnyerésére. Hogyha a torna és a sport a testet nem szolgának tekinti, hanem urnák, akkor a testnevelésünk állattenyésztéssé fajul. Ha pedig csupán azzal a célkitűzéssel dolgozik, hogy az iskolaközi versenyeken, vagy az egyéni versenyeken a saját intézete vagy ő maga vigye el a díjakat, akkor önzésre, hiúságra, irigységre neveli az ifjúságot és segít még jobban megmérgezni azt az atmoszférát, amely a népeknek és osztályoknak együttélését már-úgyis megnehezíti. Remélem, hogy az iskoláink testnevelésének intézői nem esnek ugyanabba a hibába és tévedésbe, amit elkövetnek azok a tanácstalan és meghibbant elmék, akik jelenleg a gazdasági problémák megoldását a gazdasági kérdések de- politizálásától remélik, akik tehát ahelyett, hogy úgy a politikát, mint a gazdaságot egyaránt beleállítanák az élet szolgálatába, a politikát engednék tovább haladni az őrület útján s azt hiszik, hogy tisztátalan lelkektől megszállt politika mellett is lehet helyes nemzetközi gazdálkodást folytatni, vagy inaugurálni. Remélem, hogy testnevelésünk nem lép erre a holdkórosok útjára s nem szakad el az élettől, az életnek egészétől, hanem állandóan szem előtt tartja, hogy a testnevelési célkitűzéseknek és eszközöknek mindig bele kell ille$zkedniök a nevelés egységes célkitűzésébe és módszereibe. A testnevelésnek a maga módján kell odahatnia, hogy az egyén élete növekedés lehessen. Hogy a teste ne legyen akadálya, hanem inkább eszköze ennek a növekedésnek. A jól fegyelmezett és helyesen ápolt test legyen segítségére az egyénnek abban, hogy az élettel szemben ne érezze magát kiszolgáltatottnak, alacsonyabb- rendü lénynek, tehetetlennek. Tudjon diadalmasan, fölényesen élni. Nem abban az értelemben, ahogyan ma mondhatnánk általában veszik, hogy t. i. képes legyen kizsákmányolni a gyengébbet, magának harácsolni össze minden anyagi jót és élvezetet. Hanem abban az értelemben, ahogyan Ev. 14 az apostol az első rendű bajnokokhoz hasonlítja magát akkor, amidőn azt mondja, hogy másoknak akar minden lehetőségnek kiaknázásával, minden erejének latbavetésével és fegyelmezésével prédikálni, vagyis szolgálatot tenni. A cserkészetnek elsőrendű testnevelési értéke is éppen abban rejlik, hogy a testet szolgájává teszi a lélek nemes indításainak. Úgyhogy a testnevelésben nem annyira az a fontos, hogy hetenként hány tornaóra van. Helyesen értelmezve a testnevelést, akár naponta lehetne rászánni egy órát. A testnevelésben az a fontos, hogy ne legyen egyoldalú és ne legyen öncélú. A testet ne tekintse egy külön területnek, amelyen szabadon lehet garázdálkodni a lélek rovására és a tornaórán vagy a tornaversenyen igénybe venni olyan jellembeli és lelki tulajdonságokat is, amelyeket egyébként a keresztyén erkölcsös élet területén perhoreszkálunk és elítélünk. Amit rossz értelemben „kaszárnya-tónusnak" nevezünk, az nem ujalkodhatik a tornateremben sem. És ami a profiversenyeken történik, annak nem szabad elharapóznia az iskolai versenyeken. A szülők nem azért járatják iskolába a gyermekeiket, hogy egy-egy enthuziaszta tornamester, aki hivatásában tényleg csak a mesterségig vitte, de lelki kultúrája és nevelési célkitűzés nincs, kötéltáncost, trapézmüvészt, vagy bakát neveljen belőle olyan idomítással, amely ma már még a kaszárnyákban
