Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-01-17 / 3. szám
A Luther-szövetségről (Folytatás.) A Deák-téri Luther Szövetség elnöke fenti cím alatt közölt cikkében a Luther Szövetség általános céljának tárgyalása után, mint legelső feladatot, a szociális problémát állítja Szövetségünk elé és a szociális érzést elsősorban saját hittestvéreinkkel szemben követeli. Itt megint tanulhatunk a megújhodott katolicizmustól, amely a maga társadalmát, illetve az egyetemes társadalmat is átszövi katolikus szervezeteivel. Az ú. n. katolikus akció nem egyéb, mint az ecclesia militans százmilliós hadseregének megszervezése, a katolikus társadalom mozgósítása. Szervezeteik oly tökéletesek, hogy felülmúlják a szabad-kőműves páholyok szervezettségét. Feladatuk a társadalmi szereposztás nagy müvét megoldani, az új generáció tehetséges tagjait elhelyezni, a kevésbbé tehetségeseket, összeköttetéseik révén, jobb falathoz juttatni. Ez a láthatatlan szervezet nagyon céltudatosan dolgozik, a katolikus reneszánsz társadalma győzelmének előkészítésén. Luther Szövetségünk tagjainak is meg kell érezni az egymás iránti felelősség nagy horderejű gondolatát és szervezetük révén nem szabad veszni hagyniok azokat a kiváló munkaerőket, akiket evangélikus egyházunk kitermel. A Szövetség szociális programmjában elsősorban a testvériség, a testvéri jog- és kötelesség becsülete, gyökeres demokráciájának követelését kell valóra váltani. A protestantizmus 400 éves demokráciája elég garancia arra, hogy a demokratikus elemek között a protestáns tényezők el nem engedik sorvasztani magukat, hogy ők alkothassák a centrális magvat, mely körül a haladás formái kijegecesednek. A radikalizmus köny- nyebben meghajlik a demokratikus gondolat előtt, mint a látszólag radikálisabb katolikus taktika előtt, mert eszmeileg kétségtelen, hogy a radikálisabb taktika mögött konzervatívabb stratégia húzódik meg, de viszont a protentáns taktikának nem szabad megadnia a katolicizmus részére azt az előnyt, hogy önmaga a katolicizmusnál reakciósabbnak legyen feltüntethető. Az a paradox helyzet állott elő, hogy a megújhodott katolicizmus az osztályharc kérdésében modernebbé tudja feltüntetni magát, mint a protestantizmus. Franciországban, Németországban, Olaszországban, Ausztriában, cseh megszállt területen és hazánkban erős katolikus pártok vannak, melyek egytől egyig csupán a vallási kérdésben konzervatívok, egyébként nagyon okos, rokonszenves, szociális népi érdeket hangsúlyozó centrumpolitikát hirdetnek olyannyira, hogy eredményesen veszik fel a harcot a szocializmussal. Nem félnek a szocialista névtől sem és keresztény szocializmus címen érdekes kísérletet tesznek a tőkés és munkásosztályok osztályharcának kiküszöbölésére. Az új katolicizmus azt hirdeti, hogy az újkor legnagyobb csapásáért a forradalmakat okozó osztályharcért, a polgári világrend válságáért a protestáns szellem a felelős, A kapitalizmus kifejlődését, az angol liberalizmus szülte meg, a liberalizmus — melyet a legsötétebb bűnként emlegetnek — viszont a demokratikus szellemből nőtt ki, a demokratikus szellem pedig a protestantizmus egyik fő jellemvonása: a kapitalizmus tehát a protestantizmus gyermeke, bűne. A katolikusok elméletileg nem helyeslik a kapitalizmust és nem helyeslik a marxista osztály harcot, hanem a kapitalizmus jogainak korlátozásával igyekeznek megbékíteni a munkásosztályt. A katolikus pártok ezért sem nem polgári, sem nem munkáspártok, vagyis nem osztálypártok, hanem katolikus pártok. A katolikus programm a politikában tehát, vagy kimondott katolikus néppártokban, vagy keresztényszocialista pártokban nyer formát. A keresztyén jelszóval a nem katolikus keresztényeket igyekeznek magukhoz vonni és ez sok tekintetben sikerül is nekik, mert a protestánsok egy része elvesztette tájékozó képességét és e láthatatlan katolikus akció szolgálatában áll, amely elbújt az ilyen pártkeretek mögé. Vigyáznunk kell, hogy híveinket a politika szekerén bele ne vigyék a katolikus akció táborába. A protestáns világnézet új harcosai, közöttük Luther Szövetségünk is. a nemzeti demokrácia eszméjének tisztázásával és a demokrácia hirdetésének reformálásával kell, hogy politikailag, híveik részére, helyes irányt mutassanak. A nemzeti demokrácia reformálására van szükség. Olyan reformálásra, amilyenre csak a reformáció örökségét biró szellemi protestánsok képesek. A protestantizmus egykor forradalmat jelentett, ma ne jelentsen többet, mint haladást, ne revo- luciót, de minden esetre evolúciót. A szociológiai tanok annyiban helyesek, amennyiben nincsenek ellentétben az etikával, helyesebben, amennyiben alkalmazásaik az etikai elveknek. Luther Szövetségünk egyik társadalmi munkája tehát a társadalmi jelenségeknek, mozgalmaknak, tömegcselekedeteknek etizálása, etikai alapokra való helyezése. A történelem istene valamikor 400 esztendővel ezelőtt a protentant’zmussal nemcsak dogmatikai és etikai megállapításokat, egyházalkotmányi és istentiszteleti rendszabályokat akart reformálni, hanem az embert és az emberi társadalmat is meg akarta újítani. De az egyén és a társadalom gyökeres krisztianizálása, bár a korszellem követelménye volt már a reformáció korában is, szépen elmaradt. így csúszott le a protestantizmus a maga történelmi hivatásának magaslatáról. És ide kell visszaemelkednie, ha Isten országát a Krisztus programmjának megfelelően akarja megvalósítani. Szakítani kell azzal a megállapítással, hogy az Isten országa, illetve Krisztus országa ,.regnum mere spirituale", mert az Isten országa elsősorban igen is ,,regnum spirituale" ugyan, de nem „mere" az. A soiritus- nak a corpus, a léleknek a testet át kell hatnia,
