Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)

1932-05-15 / 18. szám

1932.

EVANOEUKUSOK LAPJA

139.

„K risztus szerette az egyházat“.

D’Arc Johannáról írja a történetíró, hogy annyira szerette Franciaországot, hogy ennek a nagy és hősies szeretetnek a hatása alatt egyszerre csak a franciák is elkezdték egymást szeretni. Tehát a franciák rájöttek, hogy kell bennük valami szeretetre méltónak lenni, hogyha ez a tiszta és szent életű szűz talál rajtuk szeretni valót.

A francia történetíró szavai, amikor olvastam őket, szinte kinyilatkoztatásszerűen hatottak rám. Megláttam belőlük, hogy a történelemben miként keletkeznek a hősies korszakok. Megláttam, hogy a történelmet csakugyan a hősök csinálják. Megláttam egy Rákóczinak, Kossuthnak, Széchenyinek szerepét. Hogy egy nemzet hősi erőkifejtésekre legyen képes, ahhoz szükséges valaki, aki azt a nemzetet igen szereti és sze- retetét be is bizonyítja. A nemzeti hős szeretete rávezeti az embereket annak felismeiésére, hogy a nemzetben van szeretni való, hogy érdemes szeretni. A mai kor sivárságának oka az. hogy nincs hős, aki a nemzetet áldozatkészen szeretné, aki eleiével mutatná meg, hogy a nemzetet érdemes szeretni, érdemes érte áldozatokat hozni. A történelmi materializmus beleivódott az emberek gondolkodásába, tömegmozgalmakkal iparkodnak boldogulni s* nem veszik észre, hogy a tömeg- mozgalomból anyagi gondolkodás mellett hiányzik minden elevenerő, minden lendület és minden élet.

Isten szerette a világot, annyira, hogy egyszülött Fiát adta. Ha Isten szerette a világot, kell rajta szeretetre méltónak lenni. Kell, hogv érdemes legyen a megtartásra. A keresztyénség- nek egész hatalmas, kiolthatatlan missziói munkája a világban annak a meggondolásából származik és annak a tudatára vihető vissza, hogy Isten szereti a világot. így lesz a mi egész munkánk és életünk theocentrikus, olyan élet és munka, amelynek középpontjában Isten á’i. Itt van a világ történelmének fordulópontján az a kétségbevonhatatlan és megváltoztathatatlan tény, hogy Isten a világ megtartására érdemesnek tartotta halálra adni egyszülött és szeretett Fiát. Mit jelenthet és mit érhet lsen értékelésében a világ, amelyért ilyen áldozatot hozott? Azt mondja Jézus, hogy ahol a kincsünk, ott a szívünk. Isten az ő legdrágább kincsét, a Fiát, a világba helyezte. Ittvan tehát a szíve is. A szíve a világért dobog. Isten nem könnyelmű, nem pazarló. Ha a Fiát adta, akkor a világ megéri ezt az adományt.

Pál apostol egyik leghatalmasabb önvallomásában (Gál. 2, 20) életének, fáradhatatlan munkásságának titkát és mozgató erejét így tárja fel: ,,Istennek Fia szeretett engem és életét adta értem.“ Aki ezt a nagy szeretetet megtapasztalta, az sohasem fogja elfelejteni, hogy mit ér 5 Jézusnak s mire kötelezi őt ez a nagy szeretet.

A Krisztus egyházáról nem lehet nagyobbat,

dicsőbbet mondani, mint amit ugyancsak Pál apostol ír (Ef. 5, 25): „Krisztus szerette az egyházat és önmagát adta azért." Az egyházban lehet sok fogyatékosság, tagjaiban lehet sok hiba, az egyházat terhelheti sok mulasztás és vétek. De kétségtelen, hogy Krisztus ezt az egyházat szereti, tehát kell benne lenni valaminek, ami érdemessé teszi erre a szeretetre. S ha ezt meggondoljuk, akkor az egyház tagjai is elkezdik egymást szeretni. íme ez az egyház egységének a titka, ez az egyház épülésének titka: Krisztus szerti az egyházat, s ha ő szereti, akkor nekünk is érdemes az egyházat szeretni, akkor a legutolsó emberben is kell valaminek lenni, amiért szerethetjük és szeretnünk kell. A leghitványabb egyháztag is szeretetreméltó a Krisztus szívének. A legnyomorultabb emberért is érdemesnek tartotta meghalni. Szeressük tehát ezt az egyházat, amelyet Krisztus szeret és szeressük az egyház tagjait, akikért Krisztus meghalt.

(Folytatás )

Az egyháznak ma is és minden időkben a telkeknek az örök életre való előkészítése és a Krisztuskövetésre való nevelése marad a főcélja, csak ennek a célnak elérésére szolgáló segédeszközöket kell ki- bővitenünk. Az igehirdetés eredményessége érdekében eddig egyházunk jóformán csak egy segédeszközt használt: az evangélikus iskolát. Ez igen helyes és a jövőben is fontos segédeszköz marod. Az a kevés anyagi erő, amellyel egyházunk rendelkezik, mind erre az egy célra használtatott fel. Sajnos emellett még egy aránytalanul értéktelenebb célra: az egyházi túlméretezett közigazgatásra. A revcrzálisok és áttérések jelentőségéről szólva megemlítettem, hogy milyen két fontos feladat teljesítése vár reánk a szegénység és az ifjúság visszahóditását illetőleg. A szegénység visszahóditása érdekében különösen fontos, hogy a szociális kérdések megoldásában egyházunk kivegye a részét. A megszervezett szeretetmunka hatalmas eszköz, amelynek segélyével átformálhatjuk és a jövő csapásaival szemben ellenállóbbá tehetjük egyházunkat. Ennek a munkának jelentőségéről beszélve nem szabad megfeledkezni arról, hogy a keresztyén világnézet és a krisztusi tanok ellen eddig soha nem látott méretű gyűlölködő, s minden, ami keresztyén, az ellen pusztító hadjárat tombol Európa nagyobb felén. A bolsevistamentes országokban' is igen erős az egyházellenes agitáció. Már ebből a szempontból is szükséges egyházunknak megszívlelnie — a nagy átalakulás közepette — hogy átalakuljon és a nagy ellenféllel szemben olyan belső védekező átalakuláson menjen át, amely a készülő nagy mérkőzésben a győzelmet számára biztosítja. Csupán az iskolával és a templomi igehirdetéssel nem tudunk híveink nagy tömegeihez hozzájutni. Az evangéliumot el kell vinni tehát az emberekhez, ha ők nem

Az evangélikus szeretetmunka —•. jelentőségéről.