Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-03-29 / 13. szám

98.

EVANGÉLIKUSOK LAPjÁ

szelíd életalkonya arra mutat, hogy az ostrom közben kitűzte a fehér zászlót. Végig ellent- állni! Félnünk kell, hogy az ördög már nem próbálkozik velünk, mert nagyon valószínűtlen, hogy az ördög kapitulált volna.

A hitközöny dajkája.

Lehet-e a mai Magyarországban egyáltalán hitközönyről beszélni? Hiszen a felekezeti harcok virágkorát éljük. A neonacionalista átértékelés a történelmet akarja egészen új megvilágításba helyezni. A kultuszkormány iskolapolitikája a gyülekezeteinkbe viszi bele a keserűséget és a falvakban gyújtogatja a felekezeti villongás tüzcsóváit. A vármegyei tisztviselőválasztásoknál, akárcsak az ellenreformáció legszilajabb esztendeiben, a jelölteknek a felekezeti hovatartozása a döntő szempont. Minden olyan állásnál, amelynek betöltésébe a közönségnek befolyása van, megindul a felekezeti tülekedés vagy nyil- tan, vagy a párnázott ajtók mögött. Mindebből nem arra kell-e következtetnünk, hogy Magyar- ország a lángoló hitbuzgóság hona?

Már pedig épen ezek az állapotok mutatják, hogy a keresztyén hit, vallásosság és a ke resztyén erkölcs elhanyatlott, haldoklik s igen könnyen végsőt lehel. Mert a keresztyénség címere alatt indítani és folytatni ezt az ádáz harcot a kenyérért, a megélhetésért; a keresztyénség cégére alatt tiporni mások, egyházak és családok becsületében; a keresztyénség nevében ültetni rendezett felekezeti viszonyok közt élő nullákat az érdemesek helyébe: arculverése a ke- resztyénségnek és tagadása mindannak, amiért a keresztyén vallás a világban van. Magával a keresztyén hittel ugyan nem sokat törődik itt senki; annál fontosabb az állás, amelynek a meg-j nyerésére törekszünk. A nagy éhség, a nagy szomjúság nem az isteni igazságot és üdvösséget éhezi és szomjuhozza, hanem a protekciót és a kenyeret. Az ellenreformáció leventéinek 75% -a épen olyan bolsevista lenne, ha ilyen irányú megnyilatkozásoktól függne exisztenciája, mint amilyen dühös klerikális jelenleg.

Épen azért felvetődik a komoly kérdés, mi az oka ennek a megdöbbentő hitközönynek? Mi az oka annak, hogy egyfelől a keresztyénséggel brutálisan visszaélnek, másfelől pedig a kérész tyénséget abszolúte semmibe sem veszik? Brutálisan visszaélnek vele azok, akik a számbeli többség révén erőszakoskodhatnak. Semmibe veszik azok, akik kisebbségben lévén, a felekezetűktől nem sok világi előnyt várnak. Komoly kérdés az, hogy mi evangélikusok a felekezeti mozgalmak statisztikájában miért mutatunk olyan siralmas képet, amilyen Lie. Dr. Karner könyve tár elibénk. A reverzális statisztikának és az áttérési statisztikának reánk szomorú adatait egyáltalán nem indokolja meg az, hogy kisebbségben vagyunk, hanem csakis az, hogy a hitünk

193Í.

iránt közönyösek vagyunk és amikor a mérleg egyik serpenyőjében az egyház, a másikban a jó párti vagy a jó állás van, az utóbbiak lenyomják az előbbit. A hit nem jelent értéket. A kenyér érték. A másik oldalon ugyanilyen megfontolás erősíti az egyházhoz való hűséget, mert ahhoz az uralkodó egyházhoz való tartozás jelenti az előmenetelt, a kenyeret.

Valaminek meg kellett romlania, hogy idáig jutottunk. De mi romlott meg? Elméletben sok mindenre visszaviszik a hitközöny eredetét. A theológiai liberalizmus az orthodoxiát okolja, hogy annyira ragaszkodik állítólag megholt, s a mai tudományos nívón képtelen dogmákhoz, hogy felvílágosodott emberek elfordulnak az egyháztól. Az orthodoxok a liberálisokat vádolják, hogy destruktiv bírálatukkal megölték az emberben a hitet.

Mások azt mondják, hogy a keresztyénség- nek a háborúban tanúsított magatartása az akadálya annak, hogy az új nemzedék komolyan vegye a keresztyénséget. Megint mások a felekezeti harcokra mutatnak rá, amelyek embereket megbotránkoztatnak és elidegenítenek az egyháztól. Az utóbbi években találtak egy új szót, amely magában foglalná és megjelölné bajaink gyökerét, forrását. Ez a szó a szekularizmus, magyarul egyszerűen világiasság.

Ezt a listát lehetne még folytatni. De minek? Mindezek nem mutatnak rá arra, ami az egyház oldaláról a hitközönyt felidézi. A vallás tekíntélyromlásának és evőgyengülésének alapoka az, hogy a vallásos emberek, s azok, akik a vallást reprezentálják, nem ritkán egészen rendkívüli erkölcsi tompultságot és színvakságot mutatnak a világnak. Vagy legalább is annyit bízvást állíthatunk, hogy ma, amikor az emberiség erkölcsi eszményeket keres, az ú. n. vallásos emberek semmivel sem mutatnak magasabbrendű erkölcsiséget, mélyebb erkölcsi belátást, mint azok, akik szemlátomást nem törődnek a vallással. Mert kérdem, mennyivel áll az erkölcsiség- nek magasabb színvonalán az a felekezeti propagandista, aki a másik felekezetet a gyűlöletnek, rágalmazásnak és hazudozásnak bűzbombáival dobálja napról-napra és hétről-hétre, mint az a bolsevista agitátor, aki a proletárok érdekében használja fel ugyanazokat a fegyvereket? Menynyivel mutat több hazafias érzületet és áldozat- készséget az a keresztyén tényező, amelyik az ország romlásával fikarcnyit sem törődve, csak a maga felekezeti pecsenyéjét kívánja a nagy tűznél megsütni, mint az az internaconalista szociáldemokrata, aki ugyancsak a maga osztályérdekei szolgálatában a legnagyobb önzéssel teszi magát túl a közösségnek, a hazának érdekein? A felekezeti harc és a velejáró mellékkörülmények és a harcnak motívumai nem egyenest igazolásául szolgálnak-e a legdestruktívabb osztályharcnak és osztályönzésnek?

Ez is azt mutatja, hogy a keresztyénség táborában harcolók nem állanak magasabb erköl-