Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-03-22 / 12. szám

1931.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

91.

józan nagyrabecsülésnek, amellyel Bodeschwingh a theológiával szemben viseltetett. A theológiai hét részvételi körét kiterjesztette nem lelkészekre is. Ezzel is jelezte, hogy az egészséges theológiában nem csupán nyűgöt és kölöncöt látott, s a vele való érintkezéstől áldást várt az egyszerű, laikus, de intelligens hivő, Isten-országa alázatos munkásai számára. Nem tartozott tehát azok közé, akik a theológiától még a theológusokat is féltik. Azok közé tartozott, akik az igazi theológiától még az igazi hívőket sem féltik.

Az előadások nyilvánosak voltak, azokat mindenki hallgathatta. Az utánna következő eszmecseréken csak theológusok vehettek részt. Ez volt az előre megállapított rend. Nem volt ebben semmi bántó. Itt nyílhattak meg őszintén a lelkek, így mélyülhetett el a theológiai hét munkája. Ez az amiben talán a soproni theológiai konferencia is követhetné Bodelschwingh példáját.

Egyháztagság és egyházfegyelem.

II.

Az egyháztagok fegyelmezéséről van szó. Hogy egy ilyen szabályzatot életbe léptessünk, ahhoz előzőleg szükséges, hogy az egyház minden tőle telhetőt megtett légyen, hogy az állami törvények szerint evangélikus egyháztag valóban, Krisztus törvénye szerint is tagjává legyen az egyháznak. Ezzel a Szabályzat-tervezettel legalább is egyidejűleg fel kellene vetődnie annak a kérdésnek: Mi az oka. hogy olyan sok. ijesztően sok egyháztagban elhomályosodott, elmosódott az egyháztagsággal járó felelősségek és kötelességek tudata?

Ha erre a kérdésre terjesztjük ki vizsgálódásunkat, hamarosan rájövünk arra, hogy a gyülekezeti autonómia elvén álló egyházunknak gyengesége és betegsége a gyülekezeti élet erőinek megbénulásában gyökerezik.

Azt mondhatná valaki, hogy hiszen ez a szabályzat éppen a gyülekezeti életet akarja erősíteni! Nagyon helyes. Ezzel szemben én azt állítom, hogy egy hadsereget nem lehet győzelemre vinni azzal, hogy a haditörvényszék jól működik. Oda egészen más dolgok is kellenek. Feladatunk az, hogy az egyháztagságot tartalommal töltsük meg. Pozitív tartalommal. Ha az egyháztagságnak lesz elegendő, gazdag, fontos, jelentőségteljes tartalma, akkor a fegyelmezés magától jön. A gyülekezet önmagát és tagjait fegyelmezni fogja. Ha ellenben ilyen tartalma az egyháztagságnak nincs, akkor a fegyelmezés csak mesterkélt, kényszeredett valami. Hogy azonban az egyháztagságot tartalommal tölthessük meg, világosan kell látnunk és tudnunk, hogy mi az egyház feladata és munkaköre; mely eszközök állnak rendelkezésére feladatának teljesítésében, munkájának elvégzésében.

Az egyház nem önmagáért van. Az egyház nem érheti be azzal, hogy önmagát fenntartja, még kevésbbé azzal, hogy önmagát más intézményekkel fenntartatja. Távol áll tőlem, hogy az egyház istentiszteleti életét lekicsinyeljem. Ez elsőrendű funkciója. Mégis meg kell mondanom, hogy a keresztyénségben ez nem elég. A keresz- tyénség erkölcsi vallás; a kultusz önmagában, megfelelő élet nélkül elöbb-utóbb dekadenciába juttatja. Az egyháznak szükségképeni funkciója keresztyén társadalom kialakítása. Ezt a munkát a gyülekezetben kell elkezdeni. A gyülekezet nem lehet csupán kultuszközösség, hanem szükséges, hogy eguttal szociális szeretet- és munka-közösség, életközösség legyen. Fel kell ismernie, hogy mindazok az intézmények, egyesületek, amelyek az egyháztól elvonják a tagok munkaerejét, az egyház ellen dolgoznak. Az egyházban kell elegendő bátorságnak lenni arra, hogy legyen életeszménye nemcsak az örökkévalóság, hanem a jelen idők és a földi élet számára is és ennek az életeszménynek szolgálatába kell állítania tagjait, hogy azoknak élete megteljék ezekkel a feladatokkal. Egyházunk eddig valóságos élvezettel engedte át a különböző munkákat különböző állami és társadalmi, községi és egyesületi- szerveknek; kényelmes volt. Es most kezdünk ráeszmélni, hogy az egyház hajójának csavarja az űrben forog s nem halad előre. A csavart bele kell mártani, bele kell vinni a vízbe; nem szabad félni az élettől, a harctól. Akkor majd az egyháztagok is más szemmel nézik egyházunkat és nem árulják el egy tál lencséért. De ezt a gyülekezetekben kell kezdeni, nem fennt. A gyülekezet élete legyen a keresztyén életeszménynek megfelelő szociális élet.

Diakónus.

Az idők végének jelei ?

Lapunk egyik olvasójától kapjam egy cikket, amelyben az utolsó időkre vonatkozó szentírásbeli helyekkel foglalkozik, s kisérő levelében említi, hogy mások azután hozzászóljanak — mert különböző szekták és tévtanítók megtévesztik az embereket. Háborúk, forradalmak, éhínség, keresztyénüldözések, vizáradások, földrengések, mindenféle testi és lelki nyomorúság sokakban azt a hitet keltik, hogy ezek azok a jelek, amelyek a világ végének és Krisztus dicsőséges második eljövetelének elközelítését, s ezzel a hívőknek üdvösségét és megváltatását, az ezer esztendős birodalom ránkköszöntését hirdetik. A cikk beküldője meg fog nekem talán bocsátani, hogy sorait most nem közlöm. Nem közlöm pedig azért, mert mindezekkel a dolgokkal most egy másik szempontból akarok foglalkozni, amely szempont több kilátással kecsegtet, mint az a másik, amelyre vonatkozólag Urunk azt mondta, hogy az ő eljövetelének idejét csak az Isten tudja, s bármennyi jel előzi is meg, hirtelen és