Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1931-03-01 / 9. szám
1931 66. ÉVANOEÜKUSOK LAPJA munkája, öröme egyaránt abba a magasabb világba vannak belefoglalva, amelyet Jézus mutat, közvetít és ahová ő vezet be. Minden és mindenekben a Krisztus. Bodelschwingh, a theológus. 1831.—1931. márc. 6. Születésének századik évfordulója az érdeklődés homlokterébe állítja Bodelschwinghet. Erre nagy szükség van. Bodelschwingh életének mérlege ugyanis valójában még nem készült el. Élete és műve sokkal szétágazóbb, semhogy az a négy béke-év, mely halála után a világháború kitöréséig rendelkezésre állott, elég lett volna arra, hogy minden serpenyőbe kerülhessen. A vesztett háború után annyi megrázkódtatáson keresztül ment Németország nem volt alkalmas arra, hogy a végleges képet elkészítse. Hozzájárul ehhez, hogy Bodelschwingh terjedelmes életrajzát fia, Gusztáv, írta meg 1921- ben. A mű első fele 1872-ig, a bétheli munka felvételéig, az atya diktálása. Akár az atya, akár a fiú keze alól kikerült részeket nézzük, minda- kettő klasszikus a maga nemében. De a dolog természetében rejlik, hogy kritikai és összehasonlító értékelést nem adnak. Ahogy a németeket ismerjük, a jubileum bizonyára egész sereg Bodelschwíngh-tanulmányt fog kitermelni. Mi itt a magyar lelki ébredés felfelé mutató hullámvonalán állva a theológust szeretnénk kiemelni a magy Bodelschwinghből. Tesszük ezt három okból. Először azért, mert Bodelschwingh életéről és művéről a Protestáns Irodalmi Társaság kiadványa: ,,A bel- misszió hősei“, valamint megszűnt egyházi folyóiratunk: a „Belmisszió“ cikkei s egyebütt megjelent népszerű feldolgozások tájékoztatnak. Másodszor azért, mert a theológiához és a theo- lógushoz való viszonyban látjuk Bodelschwingh- nek azt a rendkívüli vonását, mely őt a gyakorlati és evangélizációs keresztyénség nagy alakjaitól legjobban megkülönbözteti. Harmadszor azért, mert úgy látjuk, ahol annak a kérdésnek kell eldőlnie, hogy mint tudja megtalálni az ébredést teljes szívvel szolgáló mozgalom a maga nem szolgai, de mégis alázatos viszonyát a theológiához és theológushoz, I. Bodelschwingh azon kevesek közé tartozik, akik előbb kerülnek a gyakorlati keresztyénség, mint a theológia befolyása alá. Szívét a misszió gondolata ejti hatalmába és azért megy lelkészi pályára. Theologiaí tanulmányait másfél éven át Bázelben, olyan helyen folytatja, ahol a gyakorlati keresztyénség virágzik. De mégis már itt jelentkezik egy bizonyos ösztöne, mely a theológia józan értékelésére kényszeríti s a theológiailag közömbös Spittlerrel szemben Jossenhans iránya mellett dönt. „Visszautasítottam magamtól azt a kisértést, hogy fél theológiai készültséggel menjek a pogányok közé.“ Ezt írja életrajzában Í856 tavaszáról, amikor búcsúzik Bázeltől. Erlangenbe, majd Berlinbe kerülve, alkalma van megismerkedni azon idők legkiválóbb theo- lógusaival: Hofmann, Thomasius, Delitzsch, Harnack, Neander stb. Bámulatos, hogy mint tudja értékelni ezeket az embereket, holott a legtöbb fiatalember aki a gyakorlati keresztyénség és hivő élet füves legelőjét már megismerte, úgy szokott ülni a professzorok lábainál, mintha a legszárazabb sivatag kellős közepére lenne kárhoztatva. Feltűnő azonban az is, hogy az emberek bálványozása egyes professzorok személyében már itt visszataszítólag hat reá. Tanulmányait befejezve 25 éven keresztül nincs semmi kapcsolata a theológiával. A nyolcvanas években arra a gondolatra jön, hogy lelkészjelöltek számára Béthelben egy konviktus állíttasson fel. Ez időben a theológiai pálya túlzsúfolt volt. A lelkész jelölteknek sokszor évekig kellett várni, míg állásba juthattak, így kopogtatnak be egyesek Béthelbe, kérve Bodelschwinghet, hogy foglalkoztassa őket. Bodelschwingh nagyon örült, hogy így kapcsolata lehet a theológusokkal. Először négy, majd nyolc taggal indult meg a Kis-Hermonban a lelkész- jelöltek otthona. Egyik az orvosi munkában, másik a földmívelést végző betegek körül, a harmadik az elmebeteg epileptikusok között, a negyedik Bodelschwingh íróasztalánál segédkezik, stb. Ez volt a gyakorlati kiképzés, amely a délelőttöt foglalta le. Délutánonként az ó- és újtestámento- mot tanulmányozták az eredeti szöveg alapján, majd a kül- és belmisszió történetét. Ezeket az órákat 1895-től Rahn lelkész, az amszterdami evankélikus diakonissza ház alapítója végezte. Hetenként egyszer katekhézist tartottak a beteg gyermekek otthonában, s péntekenként prédikációt a felnőtt betegek számára a Szarepta kápolnájában. Mindkét óra anyagát egy külön órán beszélték meg. Ezeket Bodelschwingh vezette. Hiúságot nem kímélő határozottsággal ostorozta a hibákat, de a pislogó gyertyabelet soha ki nem oltotta. A prédikációknál szerkezet dolgában szigorúan ragaszkodott a követelményekhez, de a tartalomra nézve igen gyöngéd szeretettel járt el. Egyszer valakihez így szólt: „Ha te prédikálsz, előre félek. Oly élesen világítod meg a bűnös szívet! Én máskép csinálom. Nekem az a felfogásom, hogy először a kegyelembe kell be- leállnom, hogy a kegyelemből kiindulva nyúlhassak alá karjaimmal s emelhessem fel a szegény lelkeket.“ Egyébként a legnagyobbat nem ezektől a délutáni óráktól várta. Az volt a vágya, hogy az egyház jövendő szolgái a testvérekkel és Ielkek- kel való érintkezésben megtapasztalhassák, hogy Jézus Krisztus a tulajdonkénül nagy hatalom ma is, Akiből emberfeletti hatások áradnak ki. Egész természetesnek találta, hogy Jézus evan
