Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1931-02-15 / 7. szám
52. ___ EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1931 a gazdagok, az élvezők bűneiről. Az isten- telenség nem csak a szovjet köztársaságokban ül orgiákat! * A római katholikus egyház az uj pápai törvénykönyv rendelkezéseivel, a római pápa sűrű nyilatkozataival és enciklikáival sajnálatos módon kiélesíti a keresztyénség körén belül dúló harcot. Azonban bármily kevéssé legyünk is elragadtatva a római egyház és pápa akcióitól, bármennyire sajnáljuk is azok egynémelyikének az egész keresztyénségre káros hatását és következményeit, azt el kell ismernünk, hogy a római egyház és pápa mer és tud fellépni azok ellen az irányzatok ellen, amelyeket a maga nem egészen evangéliomi felfogása szerint Isten akarata ellen valónak tart. Azt is el kell ismernünk, hogy állásfoglalása a neki jutott világosság szerint az istentelen hatalmasságok megfékezése, leleplezése és lerombolása terén bizonyos eredményiekkel is jár. Az evangéliomi keresztyénség nagy konferenciái azok a fórumok, amelyeken az evangéliomi egyházak állásfoglalása történik. Ezek a konferenciák foglalkoznak azokkal a kérdésekkel, amelyek ma az embereket foglalkoztatják és amelyek terén joggal várnak tájékoztatást és irányítást egyházuktól. Hogy nálunk eddig senki sem vett magának időt és fáradságot arra, hogy a magyarországi evangélikusokkal megismertesse ezeknek a konferenciáknak munkálkodását. határozatait, állásfoglalásait, az olyan mulasztás, amely hovatovább mind nagyobb mértékben megboszulja magát. Mert az egyház tagjaiban azt az egyelőre talán még a tudatküszöb alatt motoszkáló véleményt érleli meg, hogy egyházunk távol az élet áramlásaitól, holt vizeken evez, s keresi, kiválasztja magának azt az utat, amelyen legkevesebb ellenállással találkozik, lemondva arról a szerepéről, hogy a világban só és kovász legyen, világosság az éjszaka sötétjében és világító torony a hány tvetett lelkeknek. Ebben a küzdelem és kockázat nélküli vegetálásban nem fejlődhetnek ki olyan jellemek, olyan harcosok, amilyenekre a Krisztus egyházának a világban mindig szüksége volt és szüksége lesz. így az életből ki lehet curokkolni, de nem lehet az örök dicsőségbe átmenni. És az ember már úgy van teremtve, hogy eszményeiért harcolni akar; a Krisztus hive és követője heroikus életet akar élni, amelyben van áldozat, verejték, kockázat, vállalkozás. Ha ezt az egyházban nem találja meg, akkor az egyház éppen azokra nem tud vonzó erőt gyakorolni, akik legértékesebb tagjai lehetnének; akkor előtérbe jutnak olyan emberek, akiknek ambíciója kimerül a nekik jutott feladatok és munkák legkényelmesebb módon való elamerikázásában. A különböző ifjúsági egyesületekben felnövekvő nemzedék nem lesz megelégedve azzal a szereppel, hogy hivalkodva álljon a piactéren, mellén egy táblával, amely szerint ő evangélikus keresztyén és szivében azzal a szomorú tudattal, hogy őreá, az ő munkájára senkinek sincs szüksége. A holtakért való imádkozás. Szabad-e a holtakért imádkozni? Tudjuk, hogy a római katholikusok miséket szolgáltatnak a halottakért, de azt is van alkalmunk hallani, hogy a halottakért való imádkozás a protestáns hitelvekkel nem fér össze. Ez a felfogás nyilvánul meg a magyar református egyház Istentiszteleti Rendtartásában, amely a temetésről szóló, részében többek közt ezeket mondja: »Szertartásunk a halott földi vagy mennyei állapotában semmiféle változtatást nem idéz elő. Általa nem lesz álma könnyebb, szenvedése rövidebb, idvessége bizonyosabb, feltámadása dicsőségesebb, mert ő a halál pillanatában kivétetett az emberi hatások és nevelő eszközök alól s közvetlenül az Isten szine elé helyezteték.« Az Istentiszteleti Rendtartásnak ezek a szavai kifejezik nagyjában azt, amit a holtakért való imádság ellen fel szoktak hozni. E szerint a holtakért imádkozni felesleges, annak nincs értelme, mert: a halott a halál pillanatában kivétetett az emberi hatások és nevelő eszközök alól s közvetlenül az Isten szine elé helyezteték! Továbbmenve azt mondja a Rendtartás: »Mi csak azt fejezzük ki, hogy Istent igazságosnak és kegyelmesnek ismerjük az ő Igéjéből s ezért reá bízzuk magunkat, halottunkat is. Tudjuk azt, hogy Jézus Krisztus halála minden elhívott számára elégséges áldozat és azt, hogy emberi értelmünket Isten irgalmassága ezerszer meghaladja.* Nem a református egyház felfogásával vagy szertartásával akarok vitatkozni. Ez a felfogás itt-ott megtalálható tudatosan vagy tudat alatt a mi egyházunkban is. Első sorban a tisztító tűzről szóló r. kath. tannak s a halotti misék szertartásának minél hatásosabb elitélése és cáfolata végett. Ámde már magában véve az is gondolkodóba ejt, hogy a római katholikus egyház valamely helytelenített tanának vagy szertartásának a szöges ellentéte csakugyan minden esetben az igazságot jelentené-e? A lutheri reformáció kezdettől fogva nem engedte magát arra a máskülönben könnyű útra terelni, hogy a fürdővízzel együtt kiöntse a fürdetett gyermeket is, és a római egyházzal kapcsolatot tartson fenn olyan formán, hogy a fordítottját teszi annak, amit a római egyház
