Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-02-08 / 6. szám

A C. E.-szövetség 50 éves Jubileuma. Dr. Clark F. E., az amerikai Portland város kongregacionalista gyü­lekezetének lelkésze 1881. február 2-án gyűlésre hivta össze az ifjúságot. Ezen gyűlésen javaslatot terjesztett elő egy új tipusu ifjúsági szövetség megalapítására. A szövetség alapjául heti imaóra volt tervezve, amelyen a megjelenés becsületbeli kötelesség s minden tag akár­milyen csekély szerepre fogadalommal köteles vállal­kozni, kivéve ha elháríthatatlan akadály jönne közbe. Havonként egyszer „tapasztalati összejövetelt“ tartaná­nak és hat bizottság is alakulna — missziói, taggyüjtő stb. — amelyek havonként előterjesztik jelentéseiket. Ötvenhét tag iratkozott be s így alakult meg az első C. E. szövetség. A siker más szövetségek megalakulására vezetett s a mozgalom nemzeti s később nemzetközi szer­vezetté fejlődött. Clark dr. 1887-ben lemondott lelkészi állásáról, hogy egész idejét az ifjúsági munkának szen­telje s negyven esztendeig irányította a C. E. egyre nö­vekedő működését, A világ legnagyobb ifjúsági szer­vezete lett belőle s minden országban vannak tagjai. — A magyarországi C. E. (Keresztyén Szövetségek) feb­ruár 2-án a Kálvin-téri templomban jubileumi ünne­pélyt rendezeit, Dr. Podmaniczky Pál báró egyetemi tanár, a magyar C. E, szövetségek elnöke tartott elő­adást a Szövetség múltjáról, Nyáry Pál elnök a jöven­dőről. Czakó Jenő és dr. Victor János imádkoztak, B. Puky Rózsi hegedümüvésznő és Gábor Istvánná ének­művésznő szerepeltek. A budapesí-angyalfőldi Luther Szövetség és Luther- Kőr február 1-én szeretetvendégséget tartott. Ennek ke­retében Dr. Szalay Károly orvos „A család a misszió szolgálatában" címen előadást, Rimár Jenő bibliama­gyarázatot tartott; Bikfalvy Erzsébet és Barth Imre he­gedűn játszottak, Péch Piroska énekelt, Kovács István szavalt, több közreműködő külmissziói színdarabot adott elő. A református konvent a lelkészek segélyezéséért. A református egyetemes konvent elnöki tanácsülése fog­lalkozott azzal a súlyos anyagi helyzettel, amelybe a terményárak leromlása folytán jutottak különösen a gyermekeiket házon kívül taníttató lelkészek. A tanács úgy határozott, hogy a válság enyhítésére nagyobb ösz- szegű kölcsönt ad az egyházkerületeknek, hogy ezek ebből segíthessék a lelkészeket. — Tárgyalta a tanács egyházunknak a javadalmas egyházi tisztviselők házassá­gáról szóló szabályrendeletét, amelynek a református vallású evang. egyházi tisztviselőkre vonatkozó részét megnyugvással vette tudomásul. Nyugtázás, Köszönettel ismerem el a kővetkező lelülfizetéseket: Dr. Raisz Sándor Pécs 3.60, Dr. Wi- '.zián Dezső Sopron 0.60; Bihar Józsefné Fonyód 1.80; <oritsánszky Ottó Bpest 1.80; Dr. Elischer G. Bpest J.S0; Horváth Sándor Csabai 0.80; Vitéz Haviár Gyula Gyoma 3.60; Algöver Andor Bpest 0.60 P. Imakönyv. Özv. Stefezius Imréné Bpest, I., Ber- csényi-u. 12. IV, 3. „Kövess Engem" című imakönyvéből postaköltség ellenében 5—5 példányt ajándékképen fel­ajánl a lelkészi hivataloknak szegénysorsú konfirman­dusok megjutalmazására. Nemsokára megjelenik a foga­dalmat tartalmazó konfirmációi emléklap is ä 40 fillér, A jövedelem az imakönyv és az emléklap után egyházi célt szolgál. A Magyar Diákok Pro Christo Szövetsége (Mekdesz) 1931, január 31., február 1., 2. napjain rendezi országos evangelizáló téli diákkonferenciáját Budapesten a Skót Misszió Otthonában VI., Vörösmurty-utca 49., 51. sz. alatt. A konferencián, amelyet az ország diáksága nagy érdeklődéssel vár, előadást tartanak „Modern valláspót- lékok" címmel dr. Ravasz László püspök és dr. Prőhle Károly soproni egyet, professor; „Az imádság misztikája“ címmel: Benkő István lelkész; „A modern diák szociális küldetése" címmel dr. Hirschler Rezső egyetemi m. tanár; „Szociális törekvések Isten országa mérlegén" címmel Szabó Imre lelkész; „Isten országa győzelme diákszíveken keresztül“ címmel Szőnyi Sándor gimn. igazgató. A konferencián résztvehet minden főiskolás diák és a középiskolák két felső osztályának tanulói. Jelentkezni lehet a Szövetség központi irodájában (Bu­dapest, IX., Üllői-út 19. II. 4. Telefon Aut, 886—68) —- amely minden felvilágosítást készséggel megad. Az Üdv Hadsereg 1931. évre szóló évkönyve szerint a Hadsereg zászlója 82 országban lobog és 72 nyelven szól az emberekhez. 15.113 evangizáló állomása és 25.658 tisztje van. A tisztekén kívül a Hadsereg közel 10.000 munkást alkalmaz különböző teendők végzésére és van 110.945 helyi tisztje is (fizetés nélkül). A Hadseregnek 44.829 zenésze van (szintén fizetés nélkül). A Hadsereg­nek 1.568 szociális intézménye van. Tavaly 24,545.847 ingyen vagy olcsó ebédet adott és 11,516,319 éjjeli szál­lást. Ipari intézményeiben, házaiban és műhelyeiben állandóan vagy ideiglenesen 214.074 férfi talált munkát. Munkaközvetítő irodájában 407.506 ember keresett elhe­lyezkedést és 238.234 embert tudott elhelyezni. Mun­kásotthonaiban minden éjjel 10—11.000 férfi kap szállást. Az alkohol-fogyasztás Európában. Évi átlagban egy-egy lakos az alábbi alkoholmennyiséget fogyasztja: Franciaország 17.6, Spanyolország 15.8, Görögország 13.9, Itália 13.8, Svájc 11.9, Belgium 9, Anglia 6.2, Auszt­ria 5.8, Magyarország 5.7, Csehszlovákia 4.5, Németor­szág 4, Észtország 3.7, Hollandia 3, Dánia 2.9, Jugoszlá­via 1.2, Finnország 0,2 liter. EVANOEUKUSÖK LAPJA 48. Felelős kiadó: NEMETH KAROLT. Az 1931. év kezdetén tisztelettel kérjük az előfizetési dijak beküldését és az előfize­tési hátralékok befizetését. Postatakarék­pénztári csekkszámla: Evangélikusok Lapja kiadóhivatala, Lébény. 1,290. Biankó csekk­lapok 3 fillérért kaphatók a m. kir. posta- hivataloknál. ItMaultK ■ GtíjI Hír!»® nsadii mí'ttéirt fTortititófá» Gaftr, Otvcier Gar^eW-u. IS. trita. — ("Vatctő hiteti !iKU.) — T»l*fcu?39, - 1207

Next

/
Thumbnails
Contents