Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1931-02-08 / 6. szám
1931. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 43. akkor is jól meggondolja, hogy helyesen cselek- szik-c, szeme előtt lebegjen az egyházalkotmány akarata, t. i., hogy ő a lelkész tekintélyének is őre, azután, hogy őt épen azért választották a gyülekezet felügyelőjévé és pedig rendesen a lelkész kezdeményezésére és bizalmából, hogy kössön, ne pedig oldjon, békítsen, ne pedig összeveszítsen, bogy közbenjáró legyen, ne pedig viszályt elmérgesítő és köteléket elszakító. Olvasók levelei. Nagy az én elmaradottságom. Életemnek nagyobb felét — hatvan esztendőből harmincötöt — egy kis faluban töltöttem el s talán ezért, talán más okok miatt sok olyan dolgot nem értek és eltöprenkedem fölötte, amit mások szükségesnek, helyesnek, dicséretesnek tartanak. Ilyen pl. az Evangéliumi Világ-Alliansz imahetének budapesti megnyitó ülése és annak tárgysorozata. A mióta az Alliansz kérő szózatát megkaptam s mindazt, ami abban foglaltatik, ismételten és figyelemmel elolvastam, nap-nap mellett ez a kérdés foglalkoztat, hogy hogyan képzeli az A. vezetősége azt, hogy olyan módon és olyan eszközökkel, a mint azt a bpcsti megnyitó gyűlés (— s bizonyára másutt mások is —) tette, az egyes egyházak között „testvéries viszony és közös feladatokra fegyverbaráti összefogás létesüljön". Az ágostai hitvallás jubileumát megelőzőleg két esztendőn át a vasárnap délutáni katechizá- ción az ágostai hitvallást olvastam és magyaráztam az ifjúságnak és a híveknek. Az egyes hitcikkek végén ott áll az „Elítélik az újrakeresz- telőket . stb." s ezen elítélés alapján is küzdöttem és küzdők az egyházamba és csperessé- gem több egyházába befurakodott baptista fut- kározó atyafiai és azoknak a lelkeket megmételyező hamis tanítása ellen. — Híveim pedig a Pesti Hirlap képes mellékletén gyönyörködhettek Dr. Somogyi Imre baptista lelkész és lap- szerkesztő úrban, amint Jézus főpapi imáját olvassa, a Harangszóban pedig olvashatták, hogy Lébényben és más gyülekezetekben is megtartották az imahetet — bizonyára testvéri összefogásban az egységbontókkal, baptistákkal, me- thódistákkal és „testvérgyülekezet '-beliekkel, a kikről azt sem tudom, mi fán teremtek. Hát ezek után hogyan küzdjek én továbbra is azok ellen, akik, mihelyt észreveszik, hogy valamelyik gyülekezetben valami elégedetlenség lappang, nyomban ott teremnek s megkezdik a halászást a zavarosban? Hiszen már is hallottam hangokat, hogy mégsem lehet az a baptiz- mus olyan veszedelmes, mikor egy ref. püspök és egy ev., hozzá még budapesti főesperes együtt imádkozott velük a keresztyén egyház egységéért?! Vagy mit mondjak azoknak, akik ismerve a II. Kor. 6. 14—-15-ben foglalt intést, vtelem együtt megbotránkoznak ezen a blasfemián, vagy ha nem az, úgy az én egyházam örök igazságainak elszíntelenítési, felhigítási kísérletén. Én azt tanultam s azt hirdettem, hogy akkor és csakis akkor vagyok jó keresztyén, ha jó ágostai hitvallású evangélikus vagyok. S életem folyamán azt tapasztaltam, hogy egyházamnak nem a külső ellenség volt legnagyobb megrontója, hanem az intransigens lutheránus öntudatnak a hiánya. Mi mindig liberálisok voltunk, mindig dörgölődztünk valakihez, mindig mástól vártuk és várjuk a segítséget, azért nem kellüny senkinek s félek, hogy azért fogunk elsorvadni. Ismétlem, hogy bizonyára az én szűk látóköröm az oka annak, hogy az A. kérdését így ítélem meg. — Nagytiszteletüséged magasabb szempontból nézi és látja a helyzetet, szeretettel és bizalommal arra kérem tehát, legyen kedves, ha nagy elfoglaltsága azt megengedi, az én töp- renkedéseimet eloszlatni. Igaz nagyrabecsülésem kifejezésével vagyok stb. M. S. • (M. S. esperes soraira röviden a kővetkezőkben válaszolok: 1. Az intransigens luteránus öntudathoz hozzátartozik a keresztyén testvéri szeretet. Nem abban látom a liberalizmust és a dörgölődzést, amikor ágostai hitvallású evangélikusok tudnak együttimádkozni más felckezctbeli keresztyénekkel, hanem amikor tudnak együtt poharazni és kártyázni, barátkozni és pajtáskodni hitetlenekkel és olyanokkal, akik nem imádkoznak. 2. Amikor az imahéten együtt imádkoznak különböző felekezetbcli keresztyének, a segítséget nem egymástól, hanem valamennyien Istentől várják és kérik. Az imahét programmja mutatja, hogy vannak olyan ügyek, amelyek az egész keresztyénségnek közös ügyei, Isten országának ügyei, s az imahétnek egyik áldása éppen az, hogy ezekre az ügyekre felhivia a figyelmet és a sajnálatos felekezeti torzsalkodásoknak Isten országa szempontjából való káros hatására rámutat. 3. Az Evangéliumi Világ-Alliansz felhívásából világosan kitűnik, hogy az egyes egyházak külön-külön is megtarthatják az imaheti összejöveteleket; ahol tehát az egyháztagok nem tudnának együttimádkozni egy másik felekezet tagjaival, ott tarthatják külön-külön. Az imahcttel együtt járó önvizsgálat reávezet azután annak felismerésére, hogy az imaközösséget lehetetlenné tevő lelkűiét helyes-e Isten előtt, vagy nem. 4. A keresztyénség nagy, egyetemes konferencián (Stockholm Lausanne stb.) a különböző keresztyén egyházak képviselői együtt imádkoznak és tanácskoznak. Helyes dolog-e, ha ezen a téren is azt az elvet állítjuk fel: Quod licet Jovi, non licet bovi; amit az egyházak magasrangu delegátusai megtehetnek, azt az egyszerű egyháztagok nem tehetik meg? Nem volna-e ebben
