Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1931-02-01 / 5. szám
34 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1931 Lelkész és felügyelő együttműködése. ii. Ilyenformán annak, hogy valaki jól betölthesse a felügyelői tisztséget, több feltétele van. Mindenek előtt az új felügyelő tanulmányozza át az egyházalkotmányt, hogy tisztában legyen az egyházkormányzat alapelveivel és a maga kötelességeivel, jogaival. Ismerkedjék meg a gyülekezet viszonyaival, ismerje meg a gyülekezet lelkületét, hangulatát, a gyülekezeti élet lehetőségeit, terveit, vágyait, szándékait, hiányait, még pedig egyrészt a lelkész és vezetőemberek útbaigazításaiból, de másrészt a hivekkel való érintkezésből is, mert hiszen természetes, hogy mindkettő: a lelkész és vezetőemberek is, de a hivek is, más és más oldalról fogják neki megmutatni, amit tudnia kell s amit tudnia jó. Azután tájékozódjék a lelkész tervei, egyházépítő szándékai felől, figyelje meg a lelkész tehetségeit, ambícióit s mikor így tisztába jött a reá váró munkamezővel és feladatokkal, akkor a lelkésszel együtt dolgozzon ki egy munkatervet, egyrészt a gyülekezet anyagi boldogulása, másrészt a hitélet mélyítésére vonatkozót és azt, ha lassan is, ketten együtt igyekezzenek végrehajtani. Csak az olyan felügyelő tud igazán és hasznosan résztvenni a gyülekezet építésének munkájában, csak az olyan felügyelő tud a lelkésznek munkatársa, gondjainak megkönnyítője lenni, aki ilyen általános tájékozódással veszi át tisztségét. Emellett a felügyelőnek ismernie kell a közegyház ügyeit a gyülekezet szűk körén kívül is. Azért szükséges, hogy a felügyelő járassa és olvassa az egyházi sajtó termékeit s résztvegyen a szélesebb körű (gyülekezeten kívüli) egyházi életben, legalábbis az egyházmegye életében. Általában pedig, a lelkész és felügyelő együttmunkálkodásában a főelv az legyen, hogy lelkész és felügyelő mindent egyetértőén, együtt csináljanak. A hivek és a társadalom minden egyházi munkába együtt lássák őket. Mégis, hogy az ő dolgaikban is érvényesüljön a munkafelosztás elve, a felügyelőnek elsősorban a gyülekezeti élet külső rendjére, anyagi előmenetelére, a társadalomban való helyzetére legyen gondja, bár természetes, hogy ezekkel a lelkésznek is gondolnia kell. Viszont, a hitélet fejlesztése körül, a belső építő munkában a lelkésznek kell a kezdeményezőnek lennie, de természetesen mindig jól esik a lelkésznek, munkakedvét is növeli, ha a felügyelőnek ezen a téren is vannak indításai, ha a lelkész ezen a téren is számíthat a felügyelő példaadó támogatására. (Folytatjuk.) Haru-Saki áldozata. ii. Mire a kis társaság Hankow város kapujához ért, beesteledett, Hankow sok tekintetben különbözött Kína egyéb városaitól, mert falain belül számos angol család telepedett le. Jó karban tartott útak, szép árnyékos fák, színpompás virágágyak európai városok képét idézték fel. Távolabb az utcákon idegen-külsejü házak különös ellentétet mutattak a kínaiak apró házacskáival és pagoda-szerű templomaival. A folyót kőből készült rakpart szegélyezte, s magát a folyót mindenféle furcsa alakú vízi jármű lepte el. Haru-Saki eddig soha életében nem fordult meg Hankowban, jóllehet fitestvérei már sokszor jártak ott s a látvány majdnem olyan csodálatos és különös volt előtte, mintha csak külföldi leány lett volna. Szorosan odasimult új barátnőjéhez s csodálkozva és bámészkodva nézte a városkapu közelében a fal mellett sorakozó boltok előtt hullámzó sokaságot. Még nem látott soha annyi népet, amennyi ott tolongott és taszigálódott a kereskedők árui előtt s szívből örült, mikor odaértek a misszió kapujához. Haru-Saki egészen új világba került, amilyenről még csak nem is álmodhatott. A misszió több holdnyi területet foglalt el, sok épületből állott — iskola, kórház, a tanítók és tanulók lakásai. Minden bámulatosan tisztának és takarosnak tűnt fel a fiatal kínai lány előtt, akit soha nem tanítottak tisztaságra. A legkülönösebb pedig az volt, hogy Haru-Saki itt nem kapott sem szidást, sem verést — mindenki nyájas és barátságos volt hozzá. Nem csoda, hogy a tanulók olyan boldogok és elégedettek voltak. Haru-Saki azokban az időkben igen sokat tanult — agya, keze, lába hajlékonyak voltak. Amikor nem a leckéjét tanulta, akkor varrt, foltozott és segédkezett a misszió sokféle munkájában, mígnem éppen olyan tiszta és gondos kis háziasszony lett, mint bármelyik nővére túl a nagyvizen. Különösen ügyes volt a csipkekészítésben; ezzel a misszióban sokan foglalkoztak, a csipkét eladták és árából hozzájárultak a kiadások fedezéséhez. Haru-Saki azonban nagy boldogságában sem feledkezett meg a kicsiny bambusz kunyhó lakóiról, ott túl a városfalakon. Néha mikor valamelyik tanító leült a tanteremben a zongorához és ujjai lágyan végigfutottak az elefántcsont billentyűkön, Haru-Saki szívében igen erős vágy kelt mégegyszer látni szüleinek és testvéreinek arcát. Az idegen zene feligazgatta; olyan volt, mint valami mennyei hang, amely jóságról és szere tétről beszél. Most már tudta, hogy van a világon hely nemcsak fítestvéreinek, hanem őneki is — hogy nem szerencsétlenség leánynak születni. De a szülei, azok még semmit sem tudtak erről; ők sohasem hallottak arról a Fiúról, aki alászállott a földre, hogy megváltsa Kina népét éppenúgy, mint a más országokban lakó
