Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1931-11-29 / 42. szám
330 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1931. A Krisztus szerint való társadalom. Irta: Kagawa T. Marx az osztályharcot tanítja. Ellenben Krisztus a társadalomnak alapjából új felépítését tanítja. A két elgondolás igen különbözik. A marxi elmélet az, hogy a társadalom erőszakon alapul és erőszakot kell vele szembeállítani. Ha ez az álláspont helyes, akkor a mi keresztyén programmunk hiábavaló és nerh létezik az, amit »társadalmi szeretetnek« nevezünk. Krisztus utolsó intelmeként szeretetet tanított. A hitet nem hangsúlyozta annyira, mint a szeretetet. Nem pusztán Istenben hiszünk, hanem Istennek szereteté- ben. A braminok hisznek Istenben, de irgalmatlan Istenben, akinek szolgálatában megcsonkítják testüket. Keresztyénnek lenni annyi, mint hinni Istennek szere- tetében. Vallásunkban minden dolognak alapja Isten szeretete és Isten megváltási munkája. Szolgálunk minden érdemetlenségünk mellett a társadalomnak azért, mert Isten szeretet. Ez Pál apostol üzenete a Rómabeliekhez írt levél tizenkettedik fejezetében. Egészen a tizenegyedik fejezet végéig a történelemről beszél, mint amelyben kibontakozik az isteni kegyelem kinyilatkoztatása. Néhány testvérünk az evangéliomnak csak erre az oldalára gondol és megfeledkezik a szociális szolgálatról. Másfelől némelyek szociális szolgálatot teljesítenek és megfeledkeznek az isteni kegyelem működéséről. Mindegyik álláspont téves. Tévednek a »fundamentalisták« és tévednek azok is, akik csak a »szociális evangé- liomban« hisznek. A Biblia sem az egyik, sem a másik egyoldalú álláspontot nem támogatja. A Bibliában Isten szeretete Krisztus keresztfáján nyilvánul meg. Krisztus élete, amely hirtelen nyilvánult meg a világban, a hitnek, reménynek és szeretetnek együttes gyakorlása. Ez a bátor, szép, hitben megacélosodott szeretet volt hivatva arra, hogy a szociális szervezet alapja legyen. A társadalom szolidaritás; család, kölcsönös kötelezettségekkel. Minden tagja, még a korlátoltak és a bűnözők is integrális részét alkotják. Ha a balkezem megsebesül, a jobb kezem, még a kisujja is, segít szolgáltatni a vért, hogy a seb begyógyuljon. Ez a fiziológiai szolidaritás. De hasonlít a szociális szolidaritáshoz, vagy Krisztus megváltás-tudatához. Vannak, akik azt állítják, hogy a megváltás elavult és badar dolog; de ha ráeszméltünk az emberi szolidaritásra, akkor hinnünk kell a megváltásban. Másfelől érthetetlen a szociális szolidaritás azoknak, akikben nincs meg a megváltás tudata, ami én szerintem annyit jelent, hogy mi magunk is készek vagyunk megváltók lenni. A tizenkilencedik században az individualizmus uralkodott s az emberek azt hitték, hogy ha ők maguk megváltattak, elérték a vallás célját. Mi, huszadik századbeli emberek azonban kezdtük megérteni, hogy az embernek kötelessége a társadalmi szolidaritásba belépni. Az individualista angolszászok ezt nem egészen értik meg. Keleten, ahol a családi érzés még megvan, könnyebben elfogadható ez az alapfogalom. Hogy nyugati barátaink a jelen pillanatban nem értik a megváltást, annak egyik oka valószínűleg az, hogy nem tudják teljes egészében felfogni az emberi szolidaritást. Az egyéneknek be kell lépniök abba a tudatba, hogy megmentsék a társadalmat. A társadalmi szolidaritás tudata ellentéte a Marx-féle oszíályharc-tudat- nak. Ebben az utóbbiban nincs meg a megváltás eszméje. A marxizmus irgalom nélkül levágná a sérült kezet vagy lábat: az elfajult burzsoáziát. Az ilyen am- putáció eredménye a- csonka ember; és a csonka társadalom. Ez az eredménye az »osztályöntudatnak«. Ez az ellentét Marxnak és Krisztusnak alapvető filozófiája közt. Hogyan fejlődött Krisztus »szociális szeretete« a történelem folyamán? Először is az internacionalizmusban, amelyben Krisztus és Marx egyetértenek. Marx azt tanítja, hogy a proletárnak nincs hazája. Hasonlóképen a keresztyén is azt tartja, hogy nincsenek nemzeti sorompók. Krisztus tanítványai ezt nem értették meg. Szegény, tudatlan halászemberek voltak, s egyszerűen annyit tudtak, hogy valami nagy dolog történik — »a sánták járnak, a betegek meggyógyulnak« — és követték Krisztust, hogy osztozkodjanak ebben a nagy dologban. Azután jött az ősegyház, zsidóknak, görögöknek és rómaiaknak keveréke, akik közt a viszonylagos helyzet hasonló volt ahhoz, amely jelenleg van japánok, koreaiak és kínaiak közt. A japán ember a koreaiakkal vagy a kínaiakkal szemben faji felsőbbséget érez, ahogyan az angolszász a japánnal szemben. A zsidók épen így éreztek a görögökkel és rómaiakkal szemben. Úgyhogy Péter egész éjjel nem tudott aludni, mikor meghívást kapott, hogy egy római családnak szolgáljon. Pál széjjelpattantotta ezt a búborékot amikor azt hirdette, hogy nincs különbség görög és zsidó között. Pál apostol könyve azzal kezdődik, hogy a fajokat egymáshoz közelebb akarja hozni azáltal, hogy a görögök pénzt adnak a jeruzsálemi szegények segélyezésére. Nehéz feladat volt és ma is nehéz. Keresztyén internacionáléra volna szükségünk, de nehéz megvalósítani. (Folytatása következik) A protestáns egyházak és az ifjúság. Irta: Orosz Iván. Ha protestáns egyházaink életmegnyilvánu- lásait figyelemmel kisérjük, úgy lokális, mint országos viszonylatban megállapíthatjuk, hogy egyházaink vallási és társadalmi életében az ifjúság alig, vagy egyáltalán semmi szerepet nem visz. Az egyházak megkövesedett dogmatizmusa, a szokásoknak tulajdonított fontosságok, a tervszerű és szükséges haladásnak az elzárása az első oka annak, hogy az újban is szépet találó ifjúság, pár ifjúsági egyesületen kívül, mik inkább a tanulóifjúság lelki életét vannak hivatva ápolni, nem vesz részt az egyházak munkájában és az iskolából kikerült, dolgozó, vagy a mai gazda
