Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-11-29 / 42. szám

1931.

EVANQEUKUSOK LAPJA

331.

sági válságból kifolyólag munka nélküli fiatalság magára van hagyatva.

Hozzájárul ehhez kétségen kívül az is, hogy az idősebbek elődeiktől átvett vezető pozícióikhoz ragaszkodnak és környezetüket saját koruk- beli, egyéni érdekeikkel egyező, nagyon sokszor minden tehetség híjával való és szorgalom nélküli egyháztagokkal veszik körül magukat az egyesülésekben, csakhogy megőrizzék a közönségben az öregséggel együtt járónak hitt tudást, ami legtöbbször terméketlen meddőségben éli ki magát, vagy évtizedekre kiható helytelen cselekedeteket eredményez. Pedig de nagyon elkelne az egyházaknál is, különösen a protestáns egyházaknál az ifjúi lendület, a fiatalos tűz és hév, a vallás eszményei és dolgai iránti határtalan lelkesedés. Az ifjúság munkája kimondhatatlan eredményekre lenne képes és azokat is magukkal ragadná, akik a megszokottságban csendes nyugalmukért már lemondanak a lassú előrehaladásról is. Az ifjúság pedig így elhagyatva és lenézve bizonytalanul bolyong a mai sokszor téves világszemléletek útvesztőjében és nagyon sokan elvesznek a nemes eszmék számára, ami által megfogyatkoznak azok az erők, amik a jövendő szebb, krisztusi élet megalapozását szeretnék az összefogás révén megtenni.

Az ifjúság így könnyen elveszhet, már pedig nélkülök hogyan lehetséges a most oly sokat hangoztatott lelki válságot megoldani, az állandó reformáció szükséges munkáját előrevinní? Forrong az egész világ, a kapitalista világrend inog, mert önző, gyűlölködő, önámító és a szegényt lenéző, az éhezőt észre sem vevő, Krisztus tanítása nélküli életet élt. A profitéhes ezrekkel szemben felébredtek az éhező milliók és most, hogy bevallották ezt a válságot, érezzük, hogy nem is annyira gazdasági, mint lelki válság van. Az eljátszott évek földi gyönyörűségei mulóban vannak és a jelen sok keserűségéből kell tanulni a jövendőre nézve. Nem szabad megfeledkezni a népmilliókról, de nem szabad megfeledkezni elsősorban az ifjúságról. A mai válságot csak magasralendülő lelki munka, isteni elhivatottságok érzése, mennyei nagy fellángolások szüntethetik meg. Ezért kell az ifjúságot megnyerni százszázalékosan a hit, a bizodalom számára, ami csak úgy lehetséges, ha a vezetők magukhoz emelik őket származási és osztálybeli különbség nélkül.

A mai ifjúság részt kér abból a munkából, amely a mai válságokat van hivatva megszüntetni. A kirekesztett ifjúság érzi, hogy az utóbbi két évtized alatt élete csupa tanulás, tapasztalás volt. A mai harmincéves ifjú többet élt már és tapasztalt, tudásban, meglátásban gazdagabb, mint valaha a nyolcvan évet élt ember. Ezzel szemben szomorúan érzik, hogy lenézettek és elnyomottak voltak. Dolgozni szeretnének, de nem mint asszisztensek, hanem mint egyenlő munkások az idősebbekkel, hogy nagy összefogásban és vállvetett munkával alapozzák meg a jövendőt.

Ezért kell megnyitni az ifjúság előtt az egyesületeket, a presbitériumok bagolyvárait. Ezért kell a fiatalság erőit elismerni, a tehetségesebbjét kiemelni, hogy általuk elhangozhassák az a sok kivánalom, amit a mai ifjúság oly nagyon érez önmagán, de nem tud a fentiek miatt azoknak kifejezést adni.

Az ifjúság mély tisztelettel van az idősebbek iránt. Nem is ellenük szól az a sok panasz, hanem inkább azért, mert hiányzik belőlük az ifjúság megértése. Ha egyházaink vezetői ráébrednének erre, ha az ifjúságot felkarolják és az őt megillő helyre emelik maguk mellé, úgy a bennük és általuk eljövendő jövőért nem Kell aggódni. Ha tovább is lenézik őket, úgy félni kell az újabb nagy válságoktól.

Ezért kell erről is, mint sok más dologról gondoskodni és ezért kell mielőbb krisztusi szeretettel, belátással cselekedni.

Az irgalmasság szolgálatában.

Az Evangélikusok Lapjában már megemlékeztünk arról a nagy horderejű ebédeltetési és felruházás! akcióról, amelyet D.Kapi Bétúné püspökné Öméltósága, a győri Bel misszió-Egyesület elnöknője indított meg folytatólagosan a győri evang. egyházközség kebelében, az egyházközség, Ínségben szenvedő tagjainak felsegélyezése érdekében. Ha szükség volt erre az emberbarát! akcióra a múltban, hatványozottabban szükség van arra a jelenben, amikor soha nem volt any- nyira kirívó a nyomor, mint éppen napjainkban s igy nem is folyt még oly gigantikus hajsza a kenyérért, mint mostanában. Nehéz sors, keserű, könnytől ázott kenyér jutott mai lerongyoltságunkban osztályrészül nemcsak a szokványos szegényeknek, de különösen a szegénységüket titkon hordó szemérmeteseknek. Ezren és ezren róják ma az átkos Trianonokozta magyar sors rögös, kietlen és irdatlan útját. Heroszi küzdelem kell hozzá, hogy kétségbeesés ne vegyen erőt a szenvedő lelkeken.

Ám, a jóságos Isten nem feledkezik meg az ö »liliomairól«, sem az ö »madarairól«. Arany János költőnk szerint, amazokat felruházza, emezeknek morzsát juttat a legszigorúbb időben.

Hála Isten, még mindig vannak jólétben élő családjaink, akiknek, ha van is szintén okuk panaszkodni a gazdasági viszonyok mostohaságára, azonban még- sincsenek annyira, hogy ne jutna tőlük egy-egy ebéd, vagy ruhadarab az arra rászorulóknak. Olyan időket élünk, amidőn a józan önzés is azt diktálja, hogy csititsuk az elégedetlenséget, nehogy ez a társadalom rendjének, biztonságának megbolygatásáig fajuljon el.

Mai nap sűrűn hangzó jelszóvá lett a takarék assay gyakorlása. Ám legyünk takarékosak minden téren, de ne takarékoskodjunk megszólásig abban, amit Isten azért adott kinek-kinek nagyobb mértékkel, hogy abból szűkölködő embertársait segítse, hogy mentül több könnyet tudjon letörölni, mentül több arcredöt kisimítani és fájó szívet megvigasztalni. Hisz írva is van: »Akinek több adatott, több is követeltetik attól.«