Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-11-22 / 41. szám

Ml.

EVANQELIKUSOK LAPJA

323.

ra való hivatkozása teljes mértékben helytálló-e, azt én nem keresem. Az apostol szerint az Anyaszentegy- házból való kiközösítés bizonyos esetekben kötelező. Hát akkor egy egyházból, nem is az egész keresztyén közösségből, való kirekesztés ne legyen lehetséges alfkor, amikor valaki ezen egyházzal szemben a legsúlyosabb hűtlenséget követi el? Ezt el nem ismerhetem.

Amit Mayer nagytiszteletü úr szórványbeli híveink lelki gondozására vonatkozólag javasol, azt teljes mértékben elfogadom. E mellett volna még egy elintézendő kérdés, a középiskolai hitoktatás kérdése. A szórványbeli egyháztagjaink reverzálisadásánál sokkal súlyosabb elbírálás alá kell, hogy essék, a lateiner osztálybeliek hűtlensége. És ez azért van, mert hitoktatási szervezetünk nem megfelelő. A saját iskoláinkat kivéve, a legtöbb középiskolában fiatal segédlelkészek vagy’ kinevezett hitoktatók végzik ezt a végtelenül fontos munkát. De mindegy, segédlelkész vagy hitoktató végzi, mert a legtöbb esetben annak a fiatal embernek nincs fontosabb törekvése — mint az, hogy mielőbb végleges álláshoz, parochiához jusson. Es hitoktatói állásában is sokkal inkább prédikátor, mint a rábízott ifjúság lelki gondozója és vezetője.

Állítsuk fel Mayer nagytiszteletü úr javaslata szerint a szórványok gondozására a vándor-lelkészi állásokat -■ de ezek se legyenek fiatal emberek átmeneti stációi —; a hitoktatói tanszékeket szervezzük meg úgy, hogy arra hajlamot érzők azt egy életre szóló hivatásnak tekinthessék. De ha mindezek dacára hűtelen lesz valaki egyházához, az viselje annak következményeit.

Eyy székesfehérvári presbiter.

(Az egyháztagok fegyelmezéséről szóló szabályrendelet-tervezetnek a reverzális-adókra vonatkozó része azt gondolom minden oldalról eléggé meg lévén világítva, annak továbbá tárgyalását lapunk hasábjaié — hacsak valami egészen új szempont nem merülne fel — befejeztük. — Szerkesztő.)

A papjainkról.

Nem sok jó szó esik róluk. A gyülekezetek részéről kevés megértéssel találkoznak. Arról a nyomorról, amelybe sülvedtek, senki sem akar tudomást venni. Nagyrészt szánt- szándékkal behunyja az egyház és behunyják a gyülekezetek a szemüket az Ínség elő!, amelyben a papi családok sínylődnek. Maga a papság néha kinyitja száját panaszra, de csak a keserűsége lesz nagyobb, amikor azt kell látnia, hogy a hivatalos orgánumok ugyan kifejezik szép szólamokban sajnálkozásukat, de nem segítenek. A nagy szegénység, a részvétlenség testileg és lelkileg még nagyobb mértékben izolálja a papot az élettől, a gyülekezetétől, az egyház átfogóbb munkáitól (gyűlések, konferenciák). Az egész papi kar szétmorzsolódik, atomizálódik. Papjaink kezdenek félni az emberektől, gyülekezeteiktől s félrehúzódnak. Sokan közülük eljutnak abba a stádiumba, ahol már fölöslegesnek érzik magukat. Kereszteléseknél és temetéseknél statisztálnak, egyébként azonban úgy látszik nincs rájuk szükség. Az es- ketéseknél elvégzik a funkciót, de sem a házasságkötés előtt, sem azután, a családoknál, nem kiváncsiak a véleményére, nem kérik tanácsát. A hívek úgylátszik abban a löszömben vannak, hogy az életben a papjuk nélkül is eligazodnak. A pap csupán díszlet, sallang, hozzátartozik mint szükséges rossz az élet cikornyáihoz.

Másfelől a papok vágyódnak tökéletes gyülekezetek, a gyülekezetek tökéletes papok után. S a gyülekezetek a papokat' a papok a gyülekezeteket hibáztatják. Úgy látszik mindegyik — úgv a tökéletes pap, mint a tökéletes gyülekezet nagy ritkaság, s még ritkább, hogy a kettő egymásra talál.

Az a kérdés, hogy amíg a papjaink nem lesznek tökéletesek, s amíg a gyülekezetek nem lesznek tökéletesek, addig nem történheti k-e semmi a javulás érdekében. Azt hiszem igen. Es pedig először és föképen a lelkészekkel kell valaminek történni. Ki- végre tényleg ők vannak a gyülekezetekért, s nem megfordítva. S őnekik kell a munkájukat egészen különleges oldalról meglátniuk és megfogniuk. Nevezetesen lássák meg,hogy fik azért vannak, hoyy embereket térítsenek. Papjaink a hivatásuknak és munkájuknak minden nehézségét, gyarlóságát más megvilágításban látnák, ha nem feledkeznének meg olyan gyakran arról, hogy az asszonytól született ember bűnös, akinek megtérésre, újjászületésre van szüksége s hogy ő, a pap, éppen arra van. rendelve, azért van a gyülekezetbe állítva, azért kapja a fizetését, hogy a bűnös embereket megtérítse az Igével és a szentségekkel, mint az isteni kegyelemnek eszközeivel. Nem lehet az a célja, hogy tökéletes gyülekezetei válasszon ki magának. Nem lehet az a célja, hogy a legdúsabbaix javadalmazott lelkészi állásokat válogassa ki magának. Nem azért van a világon és nem azért lett a Krisztus szolgája. Valósággal degusztáló. mikor egy-egy nagyobb stallumért - különösen az újabb időkben — valóságos harc indul meg a papok közt és a választó gyülekezetek éppen a papoknak ezen magatartása miatt már a választásnál mint a pap patronusai szerepelhetnek, akik vállverege- tések közt leadják szavazatukat erre vagy arra a Krisztus szolgájára s ezzel lekenye- rczik«. A lelkészválasztási szabályrendeletek nem olyan rosszak, hogy a választási visszaéléseket azoknak a megjavításával ki lehetne küszöbölni. A papoknak a választásoknál tanúsított magatartása is reformra szorul, és pedig belső, lelki reformra.