Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-11-15 / 40. szám

314.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

reformátor 95 tételének mindegyik sorából.

,,Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa, azt akarta, hogy az ő híveinek egész élete folytonos bűnbánat legyen (1. tétel); mert minden keresztyén, ki bűneit igazán megbánja, búcsúcédula nélkül is eléri bűneinek s azok büntetésének elengedését (36. tétel); mert minden igaz keresztyén, akár él, akár már meghalt^ részese a Krisztus és az anyaszentegyház összes lelki javainak; Isten azokat néki búcsúcédula nélkül is megadta. (37. tétel.)

Ez az érem egyik oldala. Luther próféta volt, ki népének nemcsak a lelki, de a testi rabságát, nyomorát is látta; 95 tétele egyúttal erős szociális érzékéről is tesz tanúbizonyságot. ,,Az emberek nagy részét becsapják (24. tétel); fel kell világosítani a keresztyéneket, hogy a búcsúvásárlás az irgalmasság cselekedetével nem egyenértékű (42. tétel); mert a szeretet gyakorlása által növekszik a szeretet (43. tétel); ki felebarátját nyomorogni látja s mindamellett inkább búcsúra költi pénzét, Istennek méltó haragját vonja magára (45. tétel); mért nem építi a pápa — legalább ezt a szent Péter székesegyházat — inkább a saját pénzén, mint a szegény keresztyénekén (86. tétel); szent Lőrinc a gyülekezetben levő szegényeket az egyház kincseinek nevezte, e kifejezést azonban olyan értelemben vette, ahogy azt akkoriban használták (59. tétel).

Luther 95 tétele a szociális kérdés szempontjából nem részesül kellő méltánylásban. Hisz ő akkor emelte fel szavát a szegények érdekében, akkor sürgette a szociális kérdés megoldását és akkor emelte a keresztyéni kháritászt a tiszta és szeplőnélküli istentiszteleti magaslatra, midőn a római egyház, élén a ,.Krisztus helytartójával“, juharnak bőrén, húsán és csontjain építi fel legnagyobb székesegyházát, a' szent Péter templomát. A kath. egyház glóriával övezi, szentek sorába emeli és mindenféle mende-mondával ékesíti egy páduai Antal, magyarországi Erzsébet alakjait, mert alamizsnát adtak a szegényeknek. Napilapjaink szinte émelygésig hozták, interpretálták XIII. Leo „rerum novarum“ enciklikáját s egyházi lapjaik „lumen de coelo“ fenséges jelzővel tisztelték meg alakját. — És mi hallgatunk?! Tartsuk, őrizzük meg, ami vagyon, hogy senki el ne vegye a mi koronánkat! Azé az egyházé a jövő, amely az Isten igéjének tisztán és igazán hirdetése által híven teljesíti feladatát, belevegyíti az evangélium kovászát a társadalmi életbe, mert így juthat el az egyes egyén helyes és öntudatos evangéliumi álláspontra és ennek szemszögéből lesz képes a földi javak igazi értékelésére. — A római egyház tetszeleg önmagának, mikor önmagát tolja fel egyedüli konzerváló erőként, sónak képzeli magát, mely egyedül képes a társadalmat a szociális nyomortól és romlástól megóvni. Pedig Mexiko, Spanyol- ország, Portugália népének „ruinam monum ulti- mám" — nem a „latus et liberalis" protestantizmus idézte föl; hisz ezen országokra büszke volt

1931.

Róma, mert legkatholikusabb országai. Hol van a sokat emlegetett konzerváló erő? A só bizony már igen megizetlenült.

És ne hígyjük, hogy a tudományos társadalmi elmélet képes lesz a vajúdó kor tátongó sebeit begyógyítani. Comte „Philosophie posi- tíve“-jében a társadalom fejlődése törvényét állította fel, hogy a gazdag, mély humanitás csak akkor fog kivirágozni, ha bizonyos lehűlési folyamat után a lelkiségről lehámlik minden theológiai és metafizikai illúzió. A tudomány megalkotja az új embert és az új ember pedig az új, egységes, boldog, megelégedett társadalmat. Erről az új embertípusról írja Hesse Herman: „hasonlít a farkashoz, ki az örökkévalóság után való éhségben, szomjában a mai civilizáció sívár, élettelen pusztaságában eltorzult arccal a holdat ugatja". Hol vannak ezek az új embertípusok? Talán Lenin, Litvinov, Stalin?

A történet az élet tanítómestere. Finnország, Svéd-Norvégia, Dánia, Anglia, Unió, Németország, Hollandia, Schweiz protestáns államok. Ott is elég nagy a szociális nyomor. Ott is milliók és milliók éheznek, állnak minden munka és kenyér nélkül. Még nem' égnek, nem füstölögnek, nem rakják hajóra papjaikat. Kérdem, miért? Bár változzanak a viszonyok, küzdjön korunk más jelszavakkal, más kérdésekkel, de az örök mennyei fény, amely Luther 95 tételéből több mint négyszáz éve árad ki az emberiségre, világító, útmutató volt, marad az országok lelki és szociális életében. Mert ő „ama apostolok közé tartozik, akik csak ritkán haladnak át a földi téreken, de az örökkévalóság ragyogásában túlélik az időt".

Méltán ünnepeltünk és ünnepeljünk! Ne tegyük véka alá fényünket, hanem emeljük magasba azt a 95 tételt, hogy lássák az emberek és dicsőítsék a mi mennyei Atyánkat, ki Lutherban nem pusztán a lelki, hanem szociális reformátort adott az egész világnak.

Dr. Wölfel Gyula.

A reverzális kérdéséhez.

Az Evangélikusok Lapja f. évi 35. számában Mayer Pál szól hozzá ehhez az aktuális kérdéshez azon a hangon, amely az utóbbi időben igen meghalkult, amely azonban hozzánk, evangélikusokhoz egyedül méltó. írásommal ezt a boldogan üdvözölt hangot szeretném erősíteni.

Hova-tovább, annál tátongóbb sebbé válik egyházunk testén a reverzális ügye. Ám nem azért, mert a római egyház a reverzális jogával élve —■ egyébként neki alkalmas s előttünk évszázadok óta ismeretes módon — az elevenünkbe vág s egyenesen az életünkre tör. Ellenben sokkal inkább azért, mert mi ezt a kérdést egyrészt tagadhatatlanul kevés eréllyel, másrészt pedig éppen a római egyház fegyvertárából előszedett fegyverekkel akarjuk megoldani: rendeletekkel, fenyítékekkel, paragra-