Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-11-08 / 39. szám

306.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

ségből kifolyólag szabályozni egész magatartásunkat a világ jelenségei irányában: ez lesz számunkra a békességet, erőt és győzelmet jelentő életfeladat és életmunka.

Elszegényités, — Elerkölcstele- mtés, — Elkorcsositás.

Irta: vitéz nagymegyeri Raics Károly ny. altábornagy.

Az európai kultúra (erkölcsi műveltség) válságának napjait éljük. Annak a kultúrának csődje következett be, amely csak látszatosan volt keresztyéni. Be kell látnunk, hogy mindez másképp nem is történhetett, Mara- dandóság csak az igazság sziklaszilárd talaján épülhet fel. A látszatos keresztyénség süppedő talaja még a kártyavárát sem birja ki a reája épített rothadt kultúrának. Ez a kultúra a nagy megpróbáltatás, a világháború hatása alatt tehát összeomlott. Pedig szépnek látszott, tartósnak Ígérkezett, már amennyire felületes emberi fogalmak szerint a tartósságot értjük. Olyan ez a kultúra, mint egy jelenkori ház az ő vékony falaival, alacsony szobáival, mely csak rövid időre épül, A térrel egészségünk rovására takarékoskodunk. Minden űrt jól kihasználunk, hogy az épület annál többet jövedelmezhessen. Anyagi kérdés lett minden. De nem azért, hogy a szükölködőn segítsünk, hanem, hogy nekünk minél több maradjon.

Valami láthatatlan nagy hatalom irányítja a világot. Ez intézi a nemzetek sorsát; indít háborút és köt annak nyomán céljainak megfelelő békét (?). Ez a nagy hatalom a nemzetközileg kiválóan megszervezett szabadkőművesség, mely minden hitet és az erre épített erkölcsi világrendet száműzi. A két legnagyobb hatalom, t. i. a pénz és a sajtó rendelkezésére áll. Mind a kettő említett láthatatlan nagy hatalomnak az utasítására dolgozik. A háborút óriási erőmegfeszítés és áldozatok árán megnyerte. Az erkölcstelen békében ezen áldozatokért adók képpen súlyos aranyakat rótt ki. Jól látta, hogy hatalmát a keresztyén erkölcs hamar megingathatja. Éppen ezért ezt tehát minden áron tönkre kellett tennie. Első célja az elszegé- n y í t é s volt. Egy szegény ember, aki kizáróan családja jólétéért küzd, nem veszedelmes ellenség. Ebben a küzdelemben az minden erejét és idegzetét felőrli, nem marad tehát feleslege a láthatatlan ellenség ellen küzdeni. Hit, erkölcs lári-fári, ha korog a gyomor. Először ezt kell tehát kielégíteni. Ha azonban ez üres marad, az önfentartás hatalmas ösztönéből folyóan e r- kölcsét is áruba bocsátja. Hát nem látjuk ezt nemcsak a mi, hanem már nemzetek közéletében is? Az a sok bűntettet, vétséget és kihágást végeredményben nem a gyomor üressége idézte-e elő? Igen, a legyőzőiteknél, kiknek a mindennapi kenyérét folytatott kegyetlen küzdelme éhséggel, fáradtsággal, nélkülözéssel, egészségtelen lakással, hiányos öltözködéssel és ezek visszahatásaival, az elgyengüléssel és sorvasztó betegséggel jár. De vájjon a henye jólét, az élvhajhászat, elpu- hultság ugyancsak az üres gyomor vágyainak a kifolyása-e? Óh nem. Hiszen ezek éppen a teli gyomorral járó lustaság és az ebből folyó alacsony indulatok ter1931.

mékei, tehát általában az ú, n. győztesek sajátjai. Mind a kettő végeredményben erkölcsileg, szellemileg és testileg elkorcsosult nemzedéket hoz létre boldogtalanságra, sőt idő előtt halálra ítélve azzal a különbséggel, hogy míg a legyőzötteknél minden tudatosan történik, a győzőknél ez az állapot a kényszer rendszabályok törvényszerű visszahatásainak eredményeként önkéntelenül is bekövetkezik. És mindez az európai kultúra fő fészkéből sugárzik szét. Onnan, hol az a bizonyos láthatatlan nagy hatalom a világ ösz- szeharácsolt aranyain székel.

Még mindig folyik a dáridó. Az élvezet kelyhe még nem ürült ki teljesen. A „nagy győző" még mindig többet akar megszerezni, mint a mennyivel okosan élni tud. Hatalmat nyirbál, leigáz, járomba hajt. A?t hiszi, hogy a Duna mentén mindent megtehet. Hiszen az ittlakók a züllésnek mind a három fokozatán — részben legalább — már átestek, ők tehát mindenképpen meg vannak hódítva. Keresztyén erkölcsükkel együtt akaratuk is lehanyatlott. A pillanatnyilag célszerű kedvéért még jövőjüket is készséggel feláldozzák. Gerinctelen puhányok, akikből kihalt a hit és minden nemes eszmény, melyek felegyenesíthetné őket. Vagy ha eszmény talán még lenne bennük, nincs már akarat, energia, mely tettre ösztökélhetné az elsorvasztott lelket. Már csak élet tengetése adósságokból az egyedüli cél. Nemde szörnyűséges távlat!?

Azonban az Isteni Gondviselés most szól bele az emberek gyarló munkájába, a történelembe. Kelet felől vésztjósló felhők tornyosulnak. Mintha a mL turáni rokonaink öntudatra ébrednének és megindulnának a nép- vándorlás hagyományos ősi útjain nyugat felé. Adott helyzetben a mi feladatunk természetszerűen nem lehet más, mint k í t a r t a n i addig, amíg megérkeznek. Erősen kitartani azonban csak önmegtagadással lehet. Ehhez pedig erőt csak a valódi keresztyén hiten felépült tiszta erkölcs adhat. Jövőnket tehát egyedül csak erre a kősziklára építhetjük, nem pedig az álkeresztyénség ingoványos talajára, mely az elszegé- nyítés, erkölcstelen! i és és elkorcsoso- d á s aljas eszközeivel uralmát csak ideiglenesen rendezheti be, hogy bukása annál teljesebb és szégyenletesebb legyen.

Azért hát evangélikus öntudattal és akaraterővel

......................legyünk résen! Vegyük ki részünket

t

eljesen az emberbaráti munkából.

Ész és hit.

II.

Amint korlátoltság az Istentagadás, úgv korlátoltságról teszünk tanúságot akkor is, ha azt állítjuk, hogy nincsen örökkévalóság, hogy a halál mindennek a vége. Ha az ostobaság abban áll, hogy megfeledkezünk a végről, ha a dőre cselekvésének mértékét és törvényét kizárólag e világon keresi, akkor a másvilág lassan-lassan eltűnik látóköréből, szellemi szervei eltompulnak és mert a másvilág képzete most már, kényelmetlen számára, élete nyugalmát is zavarná, egysze-