Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-01-25 / 4. szám

1931.

EVANOELIKUSOK LAPJA

27.

Haru-Saki nyelvén. A fiatal leány csodálkozva nézett fel. A beszélő nem volt olyan csinos, mint a szép nő, de a barna szemek olyan jóságosán, annyi szánalommal néztek Ham-Sakira, amilyent még sohasem tapasztalt.

„Ohl“ Haru-Saki kétségbeesett kis mozdulattal kulcsolta össze két kezét. A napfény eltűnt arcáról. Szegény Haru-Saki úgy érezte, hogy a napfény egészen kibujdosott ebből a nagyvilágból. „Oh, hiszen én csak leány vagyok.“

„De az iskola éppen leányok számára van,' magyarázta új barátnője. „Nem szeretnéd megtanulni az olvasást, írást és sok más hasznos dolgot?“ — Haru-Saki valósággal megdöbbent. Ilyen csodálatosat még sohasem hallott. Hiszen ez szinte hihetetlen!

Közben odaértek a szülei is, akik néhány ismerősükkel megálltak beszélgetni s most feszült kíváncsisággal hallgatta. „Örömest odaadjuk, csak vigyék,“ szólt az apja. „Igen szegények vagyunk, legalább egy szájjal kevesebb eszik. Vigyék. A maguké."

De az idegen nő egyszeriben vonakodott. „Mit csináltam! Már most is túl vagyunk zsúfolva. De nem tudtam ellentállni ennek a kedves kis arcnak!" — „Vegye magához,“ súgta neki a szép nő. „Gondom lesz rá, hogy a leányka ne jelentsen magának új terhet."

Semmi siránkozó búcsúzkodás nem volt. Mégcsak el se köszöntek egymástól. Azonban Haru-Saki hátrafordult, hogy még egy sóvárgó pillantást vessen szüleire és testvéreire, amint azok hazafelé ballagtak a mezei ösvényen, örült ugyan, hogy olyan helyre kerül, ahol leánynak születni nem jelent végzetes szerencsétlenséget, ámde szerette szüleit s ime azok milyen nyilvánvaló közömbösséggel mondtak le róla.

(Folytatjuk.)

JEGYZETEK.

Nemrégiben a pápa felpanaszolta a protestáns propaganda erősbödését Rómában s hivatkozott a Mussolinivel kötött egyezményre, amely, nek értelmében a „Szent Város" mostani jellegét változatlanul fenn kell tartani. A helyzet az, hogy Rómában a protestantizmus csak egy csepp a tóban. Róma protestánsait három csoportba oszthatjuk: 1. az idegen protestáns lakosok és a követségek gyülekezetei, 2. az angol és amerikai missziók, 3. az olasz protestáns gyülekezetek, mint például a valdens gyülekezetek. Ezek valamennyien igen csendes tevékenységet fejtenek ki a maguk tagjai körében és a százegynéhány róm. kath. templom pompája és harangzúgása között a lakosság nagy tömege alig-alig veszi őket észre. A valdensek tevékenységének középpontja ma is Észak-olaszország, de egy amerikai nőnek adományából Rómában is van nekik egy nagy, jól felszerelt templomuk, harangok nélkül, ne- hogy a pápának és követőinek nyugalmát megzavarják; de a nyitott ajtókon kihallatszik Luther magasztos himnusza, „Rocca forte é il nostro Dio.“ A baptistáknak Rómában négy gyülekezetük van s egy árvaházuk, s iratterjesztéssel is foglalkoznak. A methodistáknak több templomuk és intézményük van Rómában. A methodisták nemrégiben a Monte Marion, a Vatikánnal szemben s annál magasabban egy nevelőintézetet létesítettek, kapuja felett arany betűkkel a felírás: „Voi conoscerete la Veritá," „megismeritek az igazságot“, s talán ez nem tetszik a Vatikánnak. De általában véve a római protestáns gyülekezetek szegények, szerények és gyöngék, s azzal a tudattal hordják keresztjüket, hogy Isten igéje mindenre elégséges.

Az egyik egyházmegyei közgyűlésen, amely választási vitás ügyet tárgyalt, az egyik közgyűlési tag a napilapok tudósítása szerint csodálkozását fejezte ki afölött, hogy az egyházmegye lelkészei ahelyett, hogy a Biblia tanításával jelentek volna meg, „a kezükben a joggal vesznek részt a közgyűlésen.“ Nem tudom hogyan értsem ezt a csodálkozást. Nem gondolhatok mást, mint hogy a tudósítás nem adja vissza híven a felszólaló közgyűlési tag szavait. A dolog tisztázásra szorul. Egy egyházmegye lelkészeinek semmi körülmények között nem szabad úgy viselkedni, hogy magatartásukkal provokáljanak ilyen megnyilatkozásokat. Másfelől azonban érthetetlen előttem a Biblia tanításának és az egyházjognak ez az éles szembeállítása. Elképzelhetetlen előttem az, hogy egy közgyűlésen, amely egyházközigazgatási hatóság, amelynek működését ennélfogva az egyházi törvények, az egyházjog szabályozzák, a lelkészi kart a Biblia tanításának elmellőzésével lehessen vádolni, csupán azért, mert az egyházjog alapján állanak. Szerintem azért, mert valaki a közgyűlésen az egyházjog és az egyházi törvény zsinórmértékét tartja szem előtt, nem vádolható meg azzal, hogy nem a Biblia tanításával jelent meg a közgyűlésen. Mert ebből az következnék, hogy az egyházjog érvényesítése ellenkezik a Biblia tanításával. S akkor nem a lelkészek hibásak, hanem az egyházjog.

•

Ha valaki Dantenak azt a verssorát, amely olaszul így hangzik: Dei remi facemmo ali al folle volo, és amely sor Mussolininak tetszését mindenek felett megnyerte, egy napilap hasábjain így kénytelen lefordítani: Eszeveszetten repültünk evezőnk szárnyain; s ha tudjuk, hogy a fordítót, ha nem is a Dante nagysága iránti tisztelet, de a Duce iránt a lap irányából következtetve mindenesetre fennforgó hódolat a szavak alapos megrágására indíthatta volna, mert hiszen ebben a verssorban mégis csak kell valaminek lenni ami a fasizmus atyjának lelkét megfogta, holott a magyar szövegben csak a fékevesztett költői képzelőtehetségnek szójátékát fedezhetjük fel, amelyben az egyébként lassú mozgású evező a madarak szárnyával jut kapcso