Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1931-07-26 / 29. szám
1931. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 227 hogy nem a hite, hanem a közigazgatása élteti. Az egész teremtett világ nyög és sóhajtozik; az Istenhez kíván eljutni s Istenben az élet teljességéhez. A célját akkor tudja elérni, ha Istennek gyermekei istenesen élnek. Jól beszélt az a politikus, aki azt mondta a papjának; Ha én hinném mindazt, amiről maga azt állítja, hogy hiszi, akkor nem tudnék megpihenni, hanem szakadatlanul dolgoznék az Isten országáért ebben a világban. Vájjon mi hisszük-e csakugyan mindazt, amire az evangéliom és hitvallási irataink tanítanak, s ha hisszük, honnct van, hogy any- nyire ráérünk sziesztázni? Dr. Soederblom Náthán. Július 12-én halt meg Upsalában, váratlanul, hatvanöt éves korában, a keresztyénségnek egyik kiváló, jellegzetes vezéregyénisége, az egyházak egyesítésének és a világbékének lelkes híve, dr. Soederblom Náthán, upsalai érsek, Svédország prímása. Néhány hete még Edinburghban tartott előadásokat; egyik barátomtól néhány napja kaptam levelet, aki az imént tért vissza Svédországból Németországba s azt írja, hogy az érsekkel nem beszélhetett, mert canonica visitációs körúton volt. S íme egy műtét következtében hirtelen eltávozott gazdag munkásságának és nemes harcának színteréről az egyházi életnek egyik nagy diplomatája és állam- fcrfia, anélkül, hogy életmunkájának valami nevezetesebb eredményét akár az egyházak, akár a népek életében megérhette volna. Dr. Soederblom pályáját Párisban kezdte meg, mint az ottani svéd gyülekezet rektora Kilenc nyelven beszélt, de a svéd nyelv mellett mindig a francia nyelvet használta legszívesebben és legkönnyebben. Párisban hét évig működött, onnan Upsalába került egyetemi tanárnak, majd 1912-től két évig Lipcsében volt egyetemi tanár. Hazájába visszatérve, a legmagasabb egyházi méltóságra emelték. A Nemzetközi Jóbarátság Világszövetségének egyik megalapítója volt. Kimagasló szerepet töltött be a stockholmi, a kopenhágai és a lausannei konferenciákon. Szenvedélyes híve volt az egyházak együttműködésének és rendületlenül hitte, hogy az egyházak kooperációja a közös nagy keresztyén feladatok terén magával fogja hozni az egyházak szervezetbeli és hitbeli egységét is. A békére irányuló munkálkodásának elismeréséül tavaly megkapta a Nobel-díjat, amelyet azonnal felajánlott a Nemzetközi Jóbarátság céljaira. Fáradhatatlanul járt országról-országra, hazánkban is megfordult s a magyarság ügyének igaz barátja volt. Mindenfelé voltak tisztelői és hívei, nagy nyelvtudása alkalmassá tette arra, hogy a barátságnak, békességnek követe és apostola legyen. Az utóbbi években már többnyire a repülőgépet vette igénybe. Nagy méltóságait és óriási munkáját egyaránt könnyen hordozta és akik vele találkozhattak, mindig az előzékeny, szíves, szolgálatkész embert találták meg benne. Életmunkájának alapvető gondolata az volt, hogy a keresztyén egyházak egyesülése maga után vonja a világbékét is; viszont az egyházak egyesülésének útja a közös munka. Ennek az alapvető gondolatnak függvénye volt nála a theológiai liberalizmus, amellyel könnyedén túltette magát a tanrendszereken, dogmákon, egyházszervezeteken. Kemény összetűzése volt liberalizmusa miatt a finn evangélikus egyházzal. Theológiai felfogását a különböző táborok különbözőképen ítélhetik meg; annyi azonban bizonyos, s ezt bizonyára jóbarát és ellenfél egyaránt elismeri, hogy az Ür szőlőjének egy hatalmas munkása, a Krisztusnak egy hűséges és odaadó szolgája távozott közülünk. Az ecclesia militans egy nagy katonáját hívta haza az Ür! Szórványgondozás! Irta: Caöváry Dezső. A legnehezebb, de egyúttal a legfontosabb a szórványokban lakó ev. hívek lelki gondozása. A másvallásúak tengerében idővel még a legerősebb cv. lélek is azokhoz fog asszimilálódni. Ismertem olyan szórványbeli evangélikust, aki keresztctt vetett és szobája tele volt szentek képeivel. Mivel ev. papot sohasem látott, ev. istentiszteleten nem vehetett részt, idővel észrevétlenül felvette a kath. egyház szokásait. Nagyon sok lelket elveszítünk a szórványokban. Tudom, hogv ezeknek gondozása nehéz és fáradságos, de minden papnak legelső kötelessége. Tudom, hogy kényelmesebb dolog otthon a pam- lagon vcgighcveredni, pláne ebben a kánikulai melegben, tudom, hogy sok kolléga azt mondja: nincsen pénzem hozzá, nincsen alkalmatosságom, amivel hosszú utakat tegyek. Jézusnak sem volt pénze, de még fogata sem, és mcgís nagy területeket járt be, hirdetvén az Isten igéjét. Ma, amikor minden egyház oly nagy gondot fektet a szórványgondozásra, amikor a kath. egyház jezsuitái, sőt még püspökei is — Svoy fehérvári püspök — ellátogatnak még a tanyákra is, nekünk, ev. papoknak is a legelső kötelességünk legyen a szórványok gondozása. Nem elméleti, de gyakorlati utasításokkal akarok szolgálni. Dologidőben hétköznap nem lehet a hívekhez férni, csak vasárnap. Minden vasárnap a délutáni istentisztelet után papi mellényben — ez fontos —, zsebemben a bibliával és egy Harangszóval elindulok az egyik szórványba, mégpedig biciklin. Előre értesítem az ott lakó híveket, hogy ekkor és ekkor ennél a hívemnél tartok házi istentiszteletet. Mire odaérek, akkorra már tele van a szoba ev., sőt más vallásúakkal is. Előveszem az énekeskönyvemet és diktálom az ének szövegét. Ének után ima, bibliaolvasás, rövid beszéd, ismét ének, egy rövid elbeszélésnek a felolvasása és végül ének.
