Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1931-01-18 / 3. szám
1931 EVANOELIKUSOK LAPJA 21. tájékozódást mutat a bolsevizmus vallása, a hitetlenséggel szemben? És még mi merünk csodálkozni azon, hogy ez utóbbi annyira tért hódít? Vessünk magunkral Kérdés egyházunk jogászaihoz. Ha az egyházmegye egyházközségeinek érvényes szavazata egyenlő arányban esik két jelöltre, van-e helye új szavazás elrendelésének? Vagy pedig ilyen esetekben a lélekszámarány szerint döntendő el; ki a megválasztott? Az E. A. 102. §-nak c) pontja ugyanis „új szavazás,,-ról szól, de nyilvánvaló, hogy az csupán oly esetekre vonatkozik, amelyeknél eleve kettőnél több személy között történt a választás. Ahol eleve két jelölt volt, ott az első szavazás eredménye a lélekszámarány szerint állapítandó meg? (Beküldött kérdés.) Csillag a fronton ! A világháborúban az Amerikai Egyesült-Államok kormánya rendeletet bocsátott ki, amellyel megengedte, hogy azok a polgárok, akiknek fia a hadseregnél van. az ablakukba egy csillagot tehetnek ki. Jól emlékszem, milyen mélységes hatással volt rám, mikor ’Franciaországból hazatérve, apám ablakában is láttam egy csillagot. Gyönyörű szokás volt. Egyik este egy apa sétált kisfiával egyik amerikai város utcáin, magyarázta neki járkálás közben az ablakokban levő csillagok jelentését. A kisfiú mindenfelé csillagok után leskelódött. „Nézd apám", kiálltott fel „ott van egy ház onnan egy katona van a fronton, amonnan kettő, attól meg egy sincs." Azután hirtelen megpillantott egy magános csillagot az estéli égbolton. „Nézd, úgy látszik Isten is odaadta a Fiát, mert Neki is csillag van az ablakában." Ez a kisfiú bölcsebben beszélt, mint gondolta. Isten ablakában csakugyan van egy csillag, amely minden emberi elgondolást felülmúló szeretetről és áldozatról beszél. Ez a csillag vezette a napkeleti bölcseket Beth- lehembe.. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta." * Az a csillag, amelyik apák ablakába volt akasztva, már nincsen ott. Már régen megfakult a ragyogása. Gondosan becsomagolva elteszem majd a többi régi emlékek közé a padlásra, s az unokáim, ha majd ráakadnak, csodálkozva kérdik, mi ez? De az a csillag, amelyet a kisfiú Isten ablakában látott, még most is ottvan. Most is olyan fényesen ragyog, mint mikor a bölcsek elindultak napkeletről. A világ nézi ezt a csillagot. „Mi ez? Mit jelent ez a csillag?" Abból a házból az egyszülött Fiú még mindig a fronton van. (Lutheran.) A megtérés forszirozása. Lelki ébredést, spirituális megelevenedést kívánunk egyházunknak. Ezt az ébredést többnyire mint tömegmozgalmat képzeljük el, miközben azokra a mozgalmakra gondolunk, amelyekről az angol, a finn, a dán, vagy kisebb mértékben a német egyháztörténet tanúskodik. Természetes azonban, hogy minden tömegmozgalom az egyeseknek a megmozdulása; minden ébredés személyeknek, egyes telkeknek a felébredése. Sőt a mozgalmak mögött is, mint azoknak látható indítéka, a Szentlélek által megelevenített és újjászült vezető és szolgáló személyiségeknek az életmunkája áll. S mihelyt az ébredési mozgalmakat elemezzük, mihelyt a tömeget részeire, egyedeire bontjuk, azonnal észrevesszük, hogy azok egyes emberek lelkivilágának belső átalakulásából tevődnek össze. Mozgalom keletkezett, mert emberek megváltoztak gondolkodásukban és érzelmeikben. Ilyen megváltozás nélkül sem ébredés, sem ébredési mozgalom nincs. A mozgató erő itt egészen különleges valami, s az eredmény ami létrejön szintén. Az egyházkormányzó és egyházszervező tálentomok az ébredési mozgalmakat nem szokták szívesen látni, mert attól félnek, — nem önzésből, hanem az egyház szere- tetéből — hogy kiragadják kezükből a gyeplőt, felforgatják a jórendet és tönkre silányítanák mindent, amit a jórendnek köszönhetünk. Éppen azért, a szervezett egyház a maga jól megalapozott intézményével és szerveivel az ébredési mozgalmat, még ha annak eredményeit szívesen könyveli is el. hajlandó azt valami rendkívülinek. abnormisnak tartani, s az abnormisnak tartott ébredés eredményeit szeretné rendes, normális, ellenőrizhető és szabályozható eszközökkel és útakon elérni. A szervezett egyház a „megtért” keresztyénnél jobban szereti az „érett” keresztyént. Szeme előtt Jézusnak az a példázata lebeg, amely szerint „magától terem a föld, először füvet, azután kalászt, azután teljes búzát a kalászban.” Módszere tehát a lélekkerté- szet, a vallásos nevelés, oktatás és szoktatás. Meggyőződése, hogy ezen a lassúbb, de ellenőrizhetőbb és szervezhetőbb úton biztosabban juttatja célhoz a lelkeket, egyszersmind mélyebb gyökerű, szilárdabb és állandóbb vallásos jellemeket, kitartóbb keresztyéneket bír csatasorba állítani. Mert hosszú tapasztalat arra tanította meg. hogy az egyház nem tüneményes, pillanatnyi győzelmekből él, hanem lassú, szívós, állandó háborút visel, néha csatát veszt, de nem szabád, hogy a csatavesztés megingassa a végső győzelem reményét. Ide olyan emberek kellenek, akik bírják a strapát muzsikaszó és lengő lobogók nélkül is. A szervezett egyház tehát gyanakvással kisér minden olyan tevékenységet, amely úgy látszik mintha a hirtelen megtérésekben gyönyörködnék, s az emberek lelkivilágának összeomlását és új alakban felépülését forszírozná. Az
