Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1931-06-07 / 23. szám
XVII. evíoiyaoi 1931. junius 7. 23. szám. EVANGÉLIKUSOK LHPJH Szerkesztőség és kiariéhlvatal: LEBERY IMasaa «.I Kiadja: I LUTHER-SZÖYETSEG. Pestatakarékpénztári csekkszámla: 1290. Alapítana : OR. RAFFIT SÁNDOR püspök. Ss«riMutéa*ri liltkn NEMETH KAROLY tipem. Mesleleaik hetenként eívszer. vasárnap Elfltizetési ir: Eiész évre 6 P. 41 fiit., félévre 3 P 20 fill., neivedévre t P. 60 filL Eli síim 16 lill Hirdetési árak awegvezts szerint. Emlékezzetek !* „Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét.“ Zsidókhoz 13, 7 A Kiskáténak és az Ágostai Hitvallásnak jubileumi esztendei egyesült erővel kiáltják bele a gyülekezetekbe: Emlékezzetek! Persze nagyon is átérezzük, hogy a mi napjaink egybevetve a reformáció napjaival, milyen kicsinyeknek tűnnek fel. Szabad-e hát magunkat valóban atyáink fiainak neveznünk? Csak azt felelhetjük, hogy természetesen mindegyik korszak külső és belső helyzete s ezért feladata is szükségszerúleg más és más, de éppen ezért minden csak azon fordul meg, hogy a jelen feladatokat az atyák értelmében és szellemében iparkodunk megoldani. Továbbá természetes, hogy nem merném, különösen ezekben a rövid mondatokban, korunkat jellemezni, annál kevésbbé a jövőre vonatkozólag jóslásokba bocsátkozni. Sőt hitbeli atyáinktól legelső sorban azt a szent aggályta- lanságot szeretném megtanulni, amellyel Luther a keletkező egyháznak gondját újból és újból Istenére hárította. Mennyire tiltakozott volna Luther azon ítélet ellen, hogy a reformációt ö csinálta vagy éppen akarta. Bekötött szemmel vezettette magát, csak azzal törődve, hogy Isten akaratát teljesítse s az evangéliomnak azt az új értelmét, amellyel Isten megajándékozta, cson- kítatlanul hirdesse. Nekem úgy tűnik fel, hogy mi a jelenben különösen fogékonyak lehetnénk ez iránt a magatartás iránt, amely mindent egyedül Istentől vár. Éppen egyházi téren milyen meglepetésekben volt részünk az utóbbi évek folyamán. Mikor az 1917. évi reformációi közgyűlésünkön mint ceterum censeo hangzott el az a szó, hogy az egyházat meg kell szabadítani az államhoz kötöttségétől, akkor senki sem sejtette, hogy milyen hamar beteljesedik ez a szó — persze egészen másként, mint ahogyan mi sejtettük. Aki ezt átélte, az úgy hiszem nem akarja Istennek előírni, sem előre kiszámítani azokat az utakat, amelyeken egyházát vezérelje. Csak hí*) D. Ihmels szisz püspök bevezető szavai az Egyetemes Evangélikus-Lutheránus Konferencia 19. évi jelentéséhez. vek lenni, csak hívek lenni abban, amit Isten az ő reformációi egyházának újból ajándékozott. Három irányban kell ezt hangsúlyoznunk Először és mindenekfelett sohasem szabad felejtenünk, hogy a reformáció a megrettent lelkiis- meretnek a kegyelmes Isten után való tudakozódásából született meg. A reformáció feleletét tehát csak ott értik meg valósággal, ahol az Isten után való tudakozódás minden egyebet túlharsogó életkérdéssé vált. Ahol enélkül kivánnak ragaszkodni a reformációnak az Ágostai Hitvallásban megformulázott alapgondolatához, ott szüksegszerüleg torzkép lesz belőle. Némelyek szerint az a megfigyelés tehető, hogy korunkban, különösképen az ifjúságunkban újból feltámadt az Isten előtt való megigazulásnak kérdése. Szeretném remélni, hogy ez a vélemény találó. Az első mindenesetre az, hogy a lelkiismeretekben felébresztjük az Isten után való személyes tudakozódást. Külső szervezetekkel az egyházon nem segíthetünk: az egyház jövője attól függ. hogy milyen mértékben él és elevenedik fel benne az a kérdés, amelyből a reformáció eredetileg megszületett. , Azután persze — s ez a második — otthonosaknak kell lennünk az egyház hitvallásában, ha arra a tudakozódásra feleletet kivánunk adni. Ha egyházunk be akarja tölteni Isten által rendelt hivatását, akkor kell, hogy mindig mélyebben belenőj jön a hitvallásba s egyúttal gondos kodnia kell arról, hogy körében az Isten igéje „tisztán és igazán" taníttassék. Mi nem szégyen- kezünk atyáinkkal együtt imádkozni: Hamis tudománytól őrizz meg minket Urunk! Nem jelenti ez a betű szolgálatát, sem azt, hogy a hívek vál- laira hitvallási jármot akarunk akasztani. Ez az a szent gondosság, hogy semmi se menjen veszendőbe abból, amivel Isten egyházát megajándékozta. Tisztában kell lennünk afelől, hogy nincs fonákabb dolog, mint mikor a személyes ébredés követelményét és a tiszta tannak hang- súlyozását egymással ellentétbe hozzák. Egyházunknak éppen az a sajátossága, hogy úgy az egyiket, mint a másikat akarja. Mivelhogy az üdvbizonyosságnak az egyháza, azért tudatosan a tiszta tannak az egyháza is. A hitvallásnak ebből a belső egységéből kifolyólag kérem végül közösségünknek és munkánknak további kiépítését. Persze ezzel összefüggésben azonnal megint komoly kérdések me-
