Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1931-05-17 / 20. szám
156. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1931. felében a püspök részletesen szólt a gyakorlati lelkészi munka hiányairól. Beszélt továbbá a társadalmi élet szertelenségeiről is: a divat-hóbortról, a sport túlzásairól. — A püspök előadásához D. Geduly Henrik püspök szólt hozzá; rámutatott, hogy a felsőbb osztályok modernsége mennyire megmételyezi az egyszerű emberek tömegét. Végül D. Dr. Pröhle Károly, a konferencia elnöke, mondott köszönetét az előadóknak. A záró istentiszteletet D. Stráner Vilmos egyetemi tanár tartotta. A gyónási titokról. I. Az Evangélikusok Lapjának í. évi 17. számában felvetett és „egyházjogászainkhoz intézett, kérdésre vonatkozólag dr. Lándori Kéler Zoltán egyházkerületi törvény- széki bíró szíves volt nézetét közölni. Ezen közleménybe azonban több tévedés csúszott, amely nyilván alkalmas arra, hogy zavart okozzon. Éppen ezért kénytelen vagyok a cikkhez néhány megjegyzést fűzni, annak ellenére, hogy nem vagyok egyházjogász és hogy a felvetett kérdés nem tartozik azokhoz, amelyekkel tudományosan foglalkoztam, Dr. Lándori Kéler Zoltán azt írja: „Az evangélikus egyházban gyónási titokról beszélni egyáltalán nem lehet, mert a gyónás nyilvánosan megelőzi az Urvacsora-vételt s miután a gyónás nyilvánosan, a gyülekezet jelenlétében történik, az nem lehet titkos és titok megsértéséről beszélni képtelenség". Ez az állítás megfelel a jelenlegi általános gyakorlatnak Magyarországon. A mi egyházi gyakorlatunk jelenleg általában nem ismeri a magángyónás intézményét, a nyilvános gyónás alapján pedig gyónási titokról beszélni nem lehet — ez magától értetődik. Azonban ez nem mindig volt így. Aki ismerős az egyháztörténettel, tudja, hogy Luther milyen melegen emelt szót a magángyónás mellett s hogy az evangélikus egyházban hosszú időn keresztül szokásban volt, — amig a 17. század végén a pietizmus kritikája és ellenmondása lassanként ki nem küszöbölte. Külföldi evangélikus egyházakban a magángyónás jelenleg, ha nem is általánosan elterjedt, de ismeretes: aki többszörösen érintkezett pl. németországi evangélikus lelkészekkel, az tudja, hogy ott — legalább is vidékenként — a magángyónás még előfordul. Ezzel a helyzettel számol pl. a Dieffen- bach-féle agenda is, amennyiben részletes útbaigazítást ad annak gyakorlatára (II. kötet, 80—88. lap). Hozzáteszem ehhez azt is, hogy ez a „négyszemközti“ (ahogy a cikkíró nevezi), vagy jobban mondva magángyónás, egyházunk alapelveivel nem ellenkezik, mint a cikkíró gondolja, különben Luther nyílván nem tört volna mellette lándzsát. A magángyónás jogosultsága már Jézusnak a szavaiból is következik (Mát. 18, 15—18). A magángyónásnak egyházunk „alapelveihez“ való viszonyára azonban nem térhetek ki részletesebben. Nyilvánvaló így is, hogy ha egyházunkban van magángyónás, úgy van gyónási titok is. Ez a magángyónás lényegéhez tartozik hozzá. De nem lehet azt sem mondani, hogy „az, amit a vádlott vagy a vádló a lelkésszel egyéb körülmények közt közöl, gyónásnak nem tekinthető és már ebből az okból is köteles arról a lelkész bíróság előtt tanúvallomást tenni". Ha ez a tétel állana, akkor az lehetetlenné tenne minden mélyebbre ható lelkipásztori munkát. Ennek a munkának a sajátossága t. i. éppen olyan bizalmi viszony létesítését célozza lelkész és hívek közt, amelyből kifolyólag a hívek lelkészükkel legkényesebb ügyeiket és titkaikat is megbeszélhetik annak a veszedelme nélkül, hogy azok nyilvánosságra jutnak és nekik erkölcsi károsodást okoznak. Ha orvosok, gyógyszerészek, szülésznők, sőt ügyvédek is juthatnak hivatalos működésük keretében olyan titkok birtokába, amelyre nézve áll a titoktartás kötelezettsége, akkor ez nyilván még sokkal fokozottabb mértékben áll az evangélikus lelkészre. Vagy neki nincs azokhoz a dolgokhoz köze, amihez az említett pályákon működőknek van közük és amikhez nyilván a katholikus lelkészeknek is van köze? Nem hiszem, hogy dr. Lándori Kéler Zoltán ezt állítani akarná. Hogy mindez, amit megírtam, nem egyéni vélemény, azt mutatja, hogy pl. a német törvényhozás ilyen értelemben védi is az evangélikus lelkészt és pedig nemcsak a kimondott gyónási titok tekintetében, hanem a lelkipásztori hivatás végzése közben nyert bizalmas közlésekre vonatkozólag is. Csak abban az esetben tartozik a lelkész feljelentést tenni, ha olyan büntetendő gonosztettről szerez tudomást, amely még megakadályozható (1. Religion in Geschichte und Gegenwart, 2. kiadás, 1. kötet, 867. lap, részletesebben szól erről a kérdésről az ott idézett Fríedberg-féle Kirchenrecht, 6. kiad. 408. és k. lapok). Amint Lándori Kéler Zoltán d*. íria,nálunk a törvény az evangélikus lelkészt nem védelmezi a gyónási titok tekintetében. Ez elég baj. De ennek ellenére is az evangélikus lelkésznek bizonyos esetekben nyilvánvalóan nemcsak joga, hanem egyenesen kötelessége megtagadni a tanúvallomást, és pedig az esetleges magángyónásban, valamint a bizalmas lelkipásztori működésben nyert értesülésekre vonatkozólag egyaránt. Kötelessége ez neki abban az esetben is, ha ebből reá nézve kár háromol- nék. De nem gondolnám, hogy ez előfordulna: ha a törvény védi nemcsak a katholikus lelkésznek, hanem az ügyvédnek, orvosnak, gyógyszerésznek és szülésznőnek a hivatalos munkáját, úgy ez elegendő analógiául szolgál az evangélikus lelkész munkájához is és adott esetből kifolyólag a Kúria alig tagadhatná meg egy megfelelő döntvény alkotását. Lie. Dr. Karner Károly. n. A „gyónási" titok védelme az állami törvényekben. Ebben a tárgyban az Evangélikusok Lapja f. évi április 26-iki száma három kérdést intézett az evangélikus egyház jogásztagjaihoz. Engedje meg a Nagytiszteletű Szerkesztő Űr, hogy ezekhez a kérdésekhez — figyelemmel a már beérkezett s b. lapja f. évi május 10-iki számában közölt válaszra is — én is hozzászóljak. Az első kérdésre: A gyónási titkot az 1896: XXXIII. t.-c. (bűnvádi per- rendtartás) 204. §-a és az 1911:1. t.-c. (polgári perrendtartás) 298. §-a védi.
