Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-05-17 / 20. szám

1931.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

155.

annyiszor, valahányszor a felhívás: „Térjetek meg és higyjetek", mint az evangéliomnak szava fülünkbe jut.

Pünkösdkor, hogy a pünkösdi ajándékban részesüljünk, nem szükséges, hogy valami rendkívüli dolgot cselekedjünk és hogy valami rendkívüli lelki állapotba lovaijuk magunkat. Elég, ha elmegyünk gyülekezeti istentiszteletünkre, hallgatjuk az igét és élünk a szentséggel. Ezt azonban meg kell tennünk. Enélkül eltorlaszoljuk azt az utat, amelyen a Szentlélek hozzánk és belénk akar jönni.

A soproni Theológiai konferencia.

(Befejező közlemény.)

A konferencia harmadik napján a reggeli áhítatot Molitorisz János esperes tartotta. Utána D. Dr. Pröhle Károly tartotta meg „Korunk válsága és a theologia“ című előadásának második részét. Ha a theológia valóban fölébe akar kerekedni a válságnak s egyúttal képessé válni arra. hogy az egyháznak és a világi kultúrának is megmutassa a válságból kivezető útat, akkor mindenekelőtt olyan egyszerű nagy pozitívumra van szüksége, mely minden dialektikától függetlenül önmagában hordja a maga érvényességét s ez nem lehet más, mint a Krisztus evangélioma, ill. a Krisztus maga, a testté lett Ige, és pedig nem úgy, amint akár a naturalizmus, akár az idealizmus a saját képére akarja formálni, hanem úgy amint az írott ige, a szentírás tesz róla bizonyságot. Péter hitvallásának igazsága: „Nincsen senkiben másban üdvösség ..sohasem tűnt ki annyira, mint manapság, mikor térben és időben minden át van kutatva, ami „az ég alatt, az emberek között“ volt és van és minden „más név" elégtelennek, csalóka lidércfénynek bizonyult. Az egészséges christocentrizmustól nem kell félteni sem az istenfogalom fenségi vonásait, sem az isteni törvénynek mint életszabálynak föltét- len érvényességét, sem a közösségi eszme igazságát, sem a megváltás határtalan egyetemességét. Csak a krisztusi világcentrumból esik fény és pedig a legáthatóbb és a legmelegebb életadó fény korunk válságára s annak minden egyes ágazatára.

A nyugati kultúra válságának egész szomorú fejezete fölé oda lehetne írni azt a krisztusi szót: „Mit használ valakinek, ha mind e világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall!" Rettenetes látvány: a lelke-vesztett modern ember, aki évezredek kultúrájának gazdag öröksége és a saját civilizációjának pazar vívmányai közepette oly nyomorult szegény ... Egyedül a Krisztus adhatja vissza a mai kor emberének és a mai kor pusztuló kultúrjának az elveszett lelket.

Lényegileg ugyanez áll a társadalmi válságról is. A modern nagyipari fejlődés folyománya- képen a munkával együtt a munkás maga is lelke-vesztetté válik s az élet mechanizálódásával párvonalosan halad a társadalom atomizálódása; lelki kapcsolatok híjján legföljebb érdek- (özösségek jönnek létre és harcolnak egymás ellen. Ha már az a szegény munkás a munkájában nem talál lelket és nem is vihet bele lelket, legalább arról kell gondoskodni, hogy a munkáján kívül lelke magához térhessen és gépalkatrészből ismét emberré lehessen; meg kell adni neki a lehetőséget arra, hogy tisztességes családi életet élhessen, hogy meglegyen a saját kis otthona és e mellett hadd érezze, tudja azt, hogy |van lelki otthona is, anyaszentegyháza, mely tartani igyekszik benne a lelket; olyan közössége, melyben az igazi testvéri szeretet hidal át minden társadalmi ellentétet. Minderre a legsürgősebb felhívás, de egyúttal a diadalmas vállalkozás ereje is csak a Krisztus evangéliomából indul ki.

Szociális nézőpontból a családi élet fontossága mellett kiemeli még a hivatás gondolatának nagy jelentőségét s az idők rendkívüli komolyságára való tekintetből az egyházunk lényeghivatására való reáeszmélés jeléül legsürgősebben megvalósítandó feladatokként a következő hármat jelöli meg: 1. Törekedjünk egyházunk egész jogi szervezetét, rendkívül drága és nehézkes közigazgatását, reprezentációját elszántan leegyszerűsíteni s egyházi gyűléseinkbe az összes fokozatokon több lelket belevinni. 2. Igyekezzünk Egyházunk munkáját minden téren minél jobban a vertikális irányvonalra (a magasság és mélység irányára) beállítani. 3. Igyekezzünk minél jobban a krisztusi centrum körül tömörülni, de nem a külső szervezkedés, vagy egyesületalkotás, hanem az eleven egyházi közösség formájában. — Dolgozzunk teljes odaadással azért, hogy „mindenek megújuljanak a Krisztusban" és legyünk készen, ha úgy hozza a dolgok sorja, a martiriumra.

A konferencia záróelőadását D. Kapi Béla püspök tartotta „Egyházunk feladatai és a válság" címen. Előadásában összefoglalta a konferencia eredményeit s rámutatott a válság gyakorlati orvoslására is. Az egyházat Isten állította a világtörténelem porondjára, hogy az örökkévaló igével teremtsen új életet. Az egyháznak hivatása és kötelessége, hogy segítsen az emberiségen, de az emberiség is segítséget vár az egyháztól. Az egyes ember válságának és a szociális válságnak magva is maga az ember. Az egyház vegye figyelembe az ember modern maiságát. A tegnapi, reális és intellektuális ember már a múlté. A holnap embere anti-intellektuális, kiegészülést keres, ezért kezdi értékelni a közösségeket. Anti-racionalista is lesz a holnapi ember; nem tekinti feleslegesnek a végső dolgok kutatását és nem tartja megfellebbezhetetlennek a maga véleményeit; ki akar nyúlni ismeretlen, rejtelmes világokba. A tegnapi és a holnapi ember közt az egyház legyen a híd. A váltságot, az egyensúlyt a magasabb erőben való hit sugározhatja az emberi szívbe. Előadásának második