Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1931-01-11 / 2. szám
12 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1931. kosan-e, vagy akaratlanul, a szövegen egy hajszálnyi kis változtatást tesz. A Mayer-féle fordítás (IX. 27.) így hangzik: „Hogyha megenged- nők is, hogy a boldogságos Mária imádkozik az egyházért, vájjon ő veszi-e magához a lelkeket a halálban, vájjon legyőzi-e a halált, vájjon feltámaszt-e? Mit tesz Krisztus, ha ezt a boldogságos Mária teszi? S hogyha ő a legnagyobb tiszteletre méltó is, mégsem akarja magát Krisztussal egyenlővé tétetni, hanem inkább azt akarja, hogy az ő példáját tartsuk szemeink előtt és kövessük,“ — Az utolsó mondat eleje a latinban így hangzik: „Quae etsi est dignissima amplissimis honoribus . ..“, ami azt teszi: „Aki jóllehet kiválóan méltó a legnagyobb tiszteletadásra.“ Az „is“ az állítás erejét legyengíti. A mondat második felének a fordítása is jobb így: „mégsem akarja, hogy Krisztussal egyenlőnek tekintsék, hanem inkább azt akarja, hogy példáját (t. í. Szűz Mária példáját) szemelőtt tartsuk és kövessük“ (exempla sua nos intueri et amplecti vult). — A figyelemre méltó ebben a részben nem csupán az, hogy az Apológia Szűz Máriát a legnagyobb tiszteletadásokra méltónak mondja (a Formula Concordiae VIII. cikke szerint „Szűz Mária helyesen mondatik Isten anyjának és valósággal az is") hanem hogy Jézus anyjának akaratot tulajdonít, amely az egyházban bizonyos érvénnyel bír. Az evangélikus kegyesség történetére vonatkozólag érdemes volna megvizsgálni, hogy a Mária-kultusz, amelynek nyomai egyes gyülekezetekben ma is megtalálhatók néhány Mária-ünnep megtartásában, milyen hatások nyomán szűnt meg a gyülekezetek túlnyomó részében teljesen. „Isteni buzgósággal“ A keresztyénség legnagyobb misszionáriusa, Pál apostol, sok gyülekezetét alapított. Ügy látszik valamennyi között legtöbb baj volt a korin- thusi gyülekezettel. Leghosszabb leveleit Korin- thusba írta; legélesebb hangon a korinthosbeliek tévelygéseit és bűneit ostorozta. Erélyesen figyelmezteti őket, hogy harmadszori látogatása alkalmával nem lesz kíméletes és elnéző; igénybe veszi azt a hatalmat, amelyet a Krisztusban bir, hacsak meg nem fogadják tanácsát és utasítását, amelyet levélben, azonkívül Titus és más atyafiak útján ad tudtokra. A dorgálás mellett azonban a szeretetnek a hangján is szól hozzájuk. Azt olvassuk: „Isteni buzgósággal buzgók értetek; hisz eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint szeplőtelen szüzet állítsalak a Krisztus elé". (2 Kor. 11, 2.) A keresztyénségnek, közelebbről a mi egyházunknak és gyülekezeteinknek helyzete nem egy vonatkozásban emlékeztet a korinthosi állapotokra. Nem lesz tehát kárbeveszett munka utánanézni, hogy a nagy apostol egy gyülekezet válságában milyen magatartást tanúsított és hogyan iparkodott azt megoldani. Először is észre kell vennünk, hogy az apostol lelkipásztori munkájában önmagát illetőleg a személyi momentumot igyekszik egészen kikapcsolni. Ő Korínthosban nem önmagát prédikálta, nem paulínizmust tanított, Egyáltalán nem volt célja egyéni ambíciók kielégítése, emberi böl- cseség elhíntése. „A mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek lerontására; lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak.“ Ez volt az apostol célkitűzése: az embereket mindenestől Krisztus fogságába ejteni. Szóba sem jöhet az, hogy taktikai előnyök kedvéért engedményeket tegyen emberi találmányoknak, bölcseségnek vagy az Isten igaz ismerete ellen emelt más hatalmasságoknak. Ki van zárva, hogy nacionalista rögeszmékkel, megrögzött vagy divatos eszmékkel, esztelen és tisztátalan istentiszteletekkel alkudozásokba ereszkedjen. Mindezeket le kell rombolni. Elő a seprővel, és megtisztítani a szérűt! Elő a csákánnyal, irtókapával és simára egyengetni az útat! Vajha a misszió mindig-követné az apostol módszerét és gyakorlatát, s eljárásából kiküszöbölne minden megalkuvást, kompromisszumot és hajbókolást! Az evangéliom kincse, habár cserépedényekben van is, nem olyan természetű, hogy a cserépedények alakja és nagysága szerint volna faragható, darabolható. őrizkedni kell a farizeusok kovászától, de egyúttal minden kovásztól. Az evangéliom tejének tisztán kell maradni, s minden embert a tiszta tejjel kell táplálni, legyen az hindu vagy hottentotta, bölcs vagy tudatlan, kultúrált vagy primitiv. Az apostol igen éles körvonalú képpel szemlélteti a különbséget az evangéliom és az evangé- líomnak hirdetője közt. „Eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint szeplőtelen szüzet állítsalak a Krisztus elé.“ Az apostol a maga hivatását a násznagyéval hasonlítja össze. A korinthosi gyülekezet a menyasszony, Krisztus a vőlegény. A násznagy féltő és féltékeny szeretettel vigyáz arra, hogy a menyasszonnyal a vőlegénynél szégyent ne valljon. A Bárány menyasz- szonyának lenni nem kicsiny méltóság. „Csupa ékesség a király leánya bent, vont aranyból van a ruhája; hímes öltözetben viszik a királyhoz, szüzek vonulnak utána, az ő társnői" (45. Zsoltár) . Hogy a gyülekezet méltó és szeretett menyasszonya legyen isteni vőlegényének, a Krisztusnak. kell. hogy szeplőtelen, tiszta, hű, odaadó, kívül-belül felékesített legyen. Teste, szíve, elméje feddhetetlen. Csoda-e, ha az apostol, mint Krisztus násznagya ennél a mennyei násznál, amelyből üdvözölt lelkek fognak születni, a vőlegény iránti szeretetnek és ragaszkodásnak, a vőlegény által beléje helyezett bizalomnak féltékenységével ügyel a menyasszonyra!
