Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-03-29 / 13. szám

kel, hogy a vasúti igazolványokat előreláthatólag a nagy­hét folyamán tudja szétküldeni. A rendezőség egyúttal ismételten kéri mindazokat, akik a konferencián részt akarnak venni, hogy jelentkezésüket sürgősen küldjék be, mivel a rendezőség csak azok számára tud kedvezményes ellátásról gondoskodni, akik részvételüket idejében be- j elenitik. — Lelkészjelölés Szombathelyen. A Czipott Géza halálával megüresedett lelkészi állásra a szombathelyi egyházközség presbitériuma egyhangúlag Kutas Kálmán szegedi lelkészt jelölte, A választás áprilisban lesz, — Az önkormányzati testületek háztartásának ren­dezése. A belügyminiszter az önkormányzati testületek háztartásának rendezéséről legilftzelebb törvény javaslatot nyújt be. A tervezet leglényegesebb rendelkezései szerint a községi háztartásiban ezentúl normál- és önkormányzati költségvetés készül. A normálköltségvetésbe tartoznak: általános igazgatás, adókezelés, tűzrendészet, köz- és állategészségügy, iskolánkívüli népnevelés, testnevelés, szegényügy, népjólét, A kereseti, fogyasztási adóból, ital- mérési engedélyilletékből, forgalmi adórészesedésből szár­mazó bevételeket a községektől elvonják és az Országos Közigazgatási Alapba gyűjtik össze. Az önkormányzati költségvetésbe tartoznak a tanügyi igazgatás költségei, a közművelődési, egyházi, közlekedési, vagyonigazgatási é3 rendkívüli kiadások és bevételek. A hiány fedezésére a községek önkormányzati pótadót vetnek ki, A vármegyei hozzájárulás megszűnik. A vármegyei háztartás személyi kiadásait és a rendes dologi szükségleteket az állam vi­seli. A rendkívüli kiadásokat a vármegyei pótadóból fedezik. A vármegyei nyugdíjalapok megszűnnek, az al­kalmazottak nyugdíj terheit az 0. K. Alap viseli, amely­nek fontosabb bevételei a községektől, elvonandó közszol­gáltatások (a kereseti adó stb.), a községeknek eddig jutta­tott állami segélyek; a vármegyei és községi alkalmazot­tak által fizetendő nyugdíj járulék; 30 százalékos országos közigazgatási pótadó. — Orosházán úgy a magyar szabadság emlékünne­pét, mint Kossuth Lajos halálának emléknapját áhítatos lélekkel ünnepelte meg az evang. egyház közönsége, Az ünnepi beszédet mindkét alkalommal Kovács Andor esperes, kormányfőtanácsos tartotta. — A Soproni Prot. Szövetség március 22-én vallá­sos ünnepséget rendezett, amelyen D. Kapi Béla püspök tartott előadást. Többek közt ezeket mondta: „Az egység bizony nehéz dolog ott, ahol társadalmi osztályok, feleke­zetek szembenállnak. Azt mondják, a világnézeti különb­ségeket eltüntetni lehetetlenség, az egyházak dogmatikai eltéréseit semmivé tenni abszurdum, — de épen azért kell hinni mindezek megvalósulásában, mert lehetetlen." EVANGÉLIKUSOK LAPJA 104. — A nemescsói gyülekezet március 22-én vallásos estélyt rendezett, amelyen D, Dr. Prőhle Károly egyetemi tanár tartott előadást Krisztus királyságáról. — A soproni ág. h. ev. tanítóképző-intézet I. osztá­lyába az 1931—32, iskolai évre felvételért pályázók D. Kapi Béla püspök úrhoz címzett kérvényeiket április 30-ig az intézet igazgatóságánál nyújtsák be. A feltételek azo­nosak az állami intézetek pályázati feltételeivel. Bővebb felvilágosítást az intézet igazgatósága ad. Megkeresések­hez válaszbélyeg csatolandó. — A Misszióegyesület kérelme a hitoktatókhoz. Bizalommal kérjük egyházunk hitoktatóit, különösképen a konfirmandusok oktatóit, szíveskedjenek tanítványaik érdeklődését és áldozatkészségét felkelteni a keresztyén- ség hősies, nagy munkája, a külmisszió iránt. A tanulók bizonyára szívesen adakoznak erre a magasztos célra, ha oktatóik veszik maguknak a fáradságot. A begyült ado­mányok az Egyesület pénztárosának: Broschkó G. A. esperesnek küldendők, Budapest, IV,, Deák-tér 4. I. Felelős kiadó: NÉMETH KAROLY. Most jelent meg : — D. Raffay Sándor: Amit az Űr üzen c egyházi beszédgyűjtemény VI—VII. füzete, mely virág- vasárnapi, bűnbánati, nagypénteki és húsvéti beszédeket tartalmaz. A 6 íves fűzet ára külön rendelve P 3.60, a teljes gyűjtemény megrendelése esetén P 3,— és 14 fillér portóköltség. Megrendelések a következő címre intézendők: Scholtz Testvérek könyvkereskedése Budapest, IX., Ferenc kőrút 19/21. Bármely jobb könyvkereskedésben is megrendelhetők. H/hCVAitií Erdélyi, felvidéki 11 vajdasági írások a elme az 1931. évi Könyvnap Könyvének. Ez az élő virágokból font örökké élő Koszorú, mely­nek egyes virágait kb. 50, az elszakított országterülete­ken élő magyar író és költő legkiválóbb alkotásai képe­zik, a május havában megtartandó Könyvnapon kerül piacra. Fehér famentes papiron nyomott, közel 400 oldalas lesz ez a kötet, melynek bolti ára 5 P lesz és 2-1 Pengő l#20-ért szerezhető be, ha ez az összeg legkésőbb április 15-ig hozzánk beérkezik. Mintakötet éf aláírási ív üzlethelyi­ségünkben rendelkezésre áll, befizetések 25133 sz, posta­takarékpénztári csekkszámlánkra is történhetik. Mielőbbi rendelést kér Scholtz Testvérek könyvkereskedése Budapest, IX., Ferenc kőrút 19/21. I Gyöfi Hírlap *ívo*s?d»í üitiilistt (ronuilóiti Gfór, Ctucrer Gergelr-u. 15 iiáa. — Ligeti létrán.1 — Telelő* 339. — 1409

Next

/
Thumbnails
Contents