Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-01-11 / 2. szám

1931.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

11.

JEGYZETEK.

Milotay István a Magyarság január 4-iki számának vezércikkében ((„Páris vadonéban“) nagy-lelkesedéssel magasztalja Lhande P. ,,Le Christ dans la Banlieu" című könyve alapján azt a munkát, amit a r. kath. papság Páris más- félmillió lakost számláló külvárosaiban „az emberi hordalék avarja közt“ végez. A papság érdemei a külvárosok nyomorának és erkölcstelenségének jól megrajzolt hátterén még fényesebben ragyognak. Vezércikkét e szavakkal fejezi be: „Így lép előtérbe újra a demokratizált és apostoli egyház, az ácsok, magvetők és halászok egyháza, hogy példájában nemcsak a katolicizmus örök élete és örök ifjúsága, de a francia nemzeti lélek szociális rugalmassága és kimeríthetetlen erkölcsi gazdagsága is győzedelmeskedjék."

Eszem ágában sincs lekicsinyelni azt a hősies munkát, amelyet a r. kath. egyház önfeláldozó és példás buzgóságú papjai a belmisszió és a kül- misszió terén végeznek. Még azt sem vetem szemére Milotaynak, hogy éles tekintete nem vette észre azt a kérdést, hogy a r. kath. Franciaországban Páris külvárosainak másfélmilliónyi lakossága hogyan, kinek a hibájából és mulasztásából sülyedhetett „a fény városának“ közvetlen szomszédságában az erkölcstelenségnek abba a sötétségébe, amelyben van, s miért nem vetette fel gróf Klebelsberg híres tiszazugi kérdését: Hol voltak a papok? Lehet, hogy ami egy református parochiával bíró magyar faluban ösztön- szerüleg felmerülő kérdés, az r. kath. városról lévén szó, ösztönszerűleg az ajakra fagy.

Csupán sajnálom azt, hogy Milotay a Magyarság című lapban tudtommal soha nem írt vezércikket például arról a hősies munkáról, amit egy magyar református lelkész, Bogdán Gyula Kispest—Wekerletelepen végzett, ahol a semmiből felépítette Magyarország egyik legszebb és legnagyobb templomát. Sajnálom, hogy tudtommal soha nem ismertette azt a munkát, amelyet Párisban és az egész világon az Üdv Hadsereg nevű protestáns jellegű testület végez, amely épen most épít Párisban egy „Cité de Refuge“ nevű házat, amely több mint tízmillió frankba kerül s mindenféle irodákon, vendéglőkön, gyűléstermeken, műhelyeken, bölcsődén, klinikán stb. kívül 508 ággyal rendelkező hálótermekkel és szobákkal bír. Sajnálom, hogy a világ protestáns egyházainak munkája a magyar olvasóközönség előtt rejtve marad azért, mert a nyilvánosság reflektorait csak akkor vetítik rá a lapjaink a protestantizmusra, amikor botrányt szimatolnak, de érdekesen tájékozatlanok akkor, midőn egy- egy protestáns ország, vagy protestáns hős érdemeit és kiválóságát kellene méltatni vagy volna alkalom méltatni.

A protestáns közvéleménynek öntudatosan fel kell vennie a harcot a kitűnő taktikával dolgozó tábor ellen, amelynek célja az hogy itt

Magyarországon a protestáns egyházakban az alsóbbrendűség érzéskomplexumát teremtse meg. Ennek a harcnak a folytatása egyik feladata lenne az evangélikus sajtónak, s azért most az újév elején újból is, e helyen is felhívom az olvasót az evangélikus sajtó támogatására és terjesztésére. Ha a sajtónkat nem bírjuk fejleszteni, az ellentábor eléri célját, s egyháztagjaink mentalitása védtelenül, teljesen ki lesz szolgáltatva az egyoldalú sajtócikkeknek és híreknek. A sűrűn hulló esőcsepp a követ is kivágja. A r. kath. egyház szakadatlan magasztalása híveinkben előbb-utóbb megingatja az egyházuk értékében vetett hitet, s ennek a nyomában jár a reverzális. Vajha ennek a nagy veszedelemnek mielőbb tudatára ébrednének azok is, akik mindeddig nem látták be az evangélikus sajtó fontosságát s e sajtó támogatásának kötelességét.

•

Az 1931. év az Ágostai Hitvallás Védelme (Apologia) című hitvallási iratunk jubileumi esztendeje. Az irat Luther kiváló munkatársának, Melanchton Fülöpnek a müve. Jóval terjedelmesebb, mint az Ágostai Hitvallás. Magyar fordítása 1900-ban, a Luther-Társaság kiadásában jelent meg. Mayer Endre eperjesi theol. tanár fordította le. A dunántúli egyházkerület Belmisz- sziói Munkaprogrammjában előttem ismeretlen K. jelzésű író ismerteti az Apológiát. Meglehetősen figyelemmel kisértem tavaly az Ágostai Hitvallást ismertető cikkeket a külföldi sajtóban is. Már akkor feltűnt, hogy emlékezetem szerint egyik értekezés sem foglalkozott a Hitvallás 21. cikkével, amely a szentek imádásáról szól. Most az Apológiának K. által adott rövid ismertetését olvasva, megint csak úgy találom, hogy a szentek segítségül hívásáról szóló 9. cikket ő sem említi. Nem tudom, mi lehet ennek az általános némaságnak az oka. Vájjon az-e, hogy ezen a ponton már túljutottunk úgy a Hitvallásnak, mint az Apológiának az álláspontján, vagy pedig az, hogy a protestantizmusban a szentek imádásának és segítségül hívásának a kérdése annyira végérvényesen elintéztetett, hogy arra visszatérni még a 400 éves jubileum alkalmából sem érdemes.

Akármi legyen a hallgatás oka, én ezt a hallgatást nem tudom helyeselni. És pedig azért, mert ennek a hallgatásnak az a következménye, hogy egyházunk köztudatából hiányzik annak az álláspontnak ismerete, melyet hitvallási irataink ebben a kérdésben elfoglalnak, jóllehet a római katholikus kegyességnek és vallásosságnak a szentek kultusza egyik igen lényeges és szembetűnő alkotóeleme, s jóllehet egyházunknak különösen Jézus anyjáról, Szűz Máriáról szóló tanítása épen vallásosabb egyháztagjainkat nagyon érdekli.

Mármost egyelőre minden tüzetesebb fejtegetés nélkül csupán reámutatok itt arra, hogy Mayer Endrének jó fordítása épen ott, ahol Szűz Mária tiszteletéről van szó, nem tudom szándé