Evangélikusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-43. szám)
1930-01-12 / 2. szám
12 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1930. Istenfélelem - Krisztustól Daló félelem. Ki ismerhetné, mindazon sötét ösztönöket és hajlamokat, amelyek az ember életét voltaképen meghatározzák és irányítják? Mélyen a éllek legbensőjében, s az ember tudatán kivül zúgnak és morajlanak qz érzelmek és a lélek létével és életével mit sem törődve jelentenek az emberre nézve életet vagy halált. Két ilyen érzelmet, ösztönt ismerek, talán ezen kivül alapjában véve nincs is másik: a vágyódó Isten-sejtés és a rettegéssel teljes Krisztus-iszony. Ezek egymás ellen hadakoznak, ha győz az egyik, akkor élek, de ha a másik, az utóbbi marad felül, ez örök kárhozatot jelent számomra. Ama napkeleti bölcseket, akiket királyoknak is mondanak, epedő, forró vágy, Istensejtés vezette; Heródest megölte a rettenetes Krisztus-iszony. Azon. Jiogy a gonosz Heródes, aki mindenféle furfanggal igyekezett a Krisztus királynak mindenféle elképzelhető tartózkodási helyét kikutatni s e célja elérésére az országában élő összes gyermekeket lemészá- roltatta, hogy attól az egytől megszabaduljon, — gyermekek megbotránkozhatnak, de mi nagyok nem; mi már a hasonlókhoz hozzá szokhattunk. Heródes csak egy a sok közül: egy hosszú sornak prototípusa, vezére. Amilyen az ő lelke volt, pszihoanali- tikai szempontból nem is tehetett másképp. Félelem és gyötrelemteljes szivének túlfűtött, túlfeszített érzékenységével és izgalmával érezte és szimatolta meg a zsidók újszülött királyában az ő trónjának és dinasztiájának megrontóját és örök ellenségét. Ezért mindent megtesz, amit csak megtehet és minden eszközt felhasznál arra, hogy őt elpusztítsa és megsemmisítse. Ha okosabb lett volna Heródes, ezt mondta volna: »Itt nem tehetek semmit!« — de az irigység és a rettegés mikor tud bölcs tanácsot adni? Ugyanez az eset a történelem folyamán százszor és százszor megújul később is. A keresztyén üldözések, amelyek a római birodalmat három évszázadon át forró váltólázként rázkódtatják meg, ugyanazon sötét indulatból táplálkoztak, mint amelyből a bethlehemi gyermekgyilkolás: a Krisztusiszony, a Krisztustól való félelem és rettegés volt a hajtóerejük. A második zsoltár csodálatos tisztasággal előre meglátta, hogy hogyan kellett jönnie és hogyan kell újra meg újra megismétlődnie e mozgalomnak: »A földek királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Ur ellen és az Ő fel- kentje ellen.« És a negyedik századtól kezdve vájjon másképp lett-e? A római császárság bár békét kötött az egyházzal és pazar módon halmozta el előjogokkal — ez sem volt más, mint beteges hódolat Isten és az ő felkentje előtt; sokkal inkább újabb kísérlet ez az Ő országának összeomlasztására és világuralmának feltartóztatására. E világ hatalmasai, uj Heródesei, immár mint Krisztus pártfogói és a keresztyénség védői léphetnek fel a nyilvánosság előtt, amennyiben egv parázna egyháznak a saját tekintélyükből és hatalmukból részt juttatnak és így keresik halálra az Igazság gyermekét. A lélek sötét mélyén ott vibrál a rettegő félelem, a Krisztus-iszony, amely időnként még mindig nagy erővel tör elő a maga teljes leple- zetlenségében és nyíltságában. Hogy kitombolja magát az ellenreformáció rémes kínzásaiban, amidőn éjnek idején uralkodókra és nemzetekre lavina súlyú vérbünt henge- rít, amely bünhődés nélkül még máig is minden áldást átokká tesz, úgy az egyesre, mint arra a közösségre, társadalomra és nemzetre, amelynek kebeléből ez a rettenetes Krisztus-iszony előtört! Trónok porbaomlanak, tiarás nagyok rettegnek és mindig újra meg újra szervezkednek. Borzasztó látni, hogy az atyák vétkeiért minden vonatkozásban hogyan bűnhődnek az unokák. Ahol a Krisztus-iszony egyszer diadalmaskodott, ott az érző, szerető, tisztelettudó, szabadsághoz és békéhez vezető istensejtés, istenfélelem és Is ten-vágy évszázadokig sem kerülhet felszínre. Ott mindent a Krisztus-iszony és következményeinek az átka von be a maga fekete borzalmaival. Ki legyen az Ur? Ő-e vagy én? Ez volt a kérdés mely előtt Heródes magát állni látta. Megdönthetetlen bizonyossággal állott előtte a megcáfolhatatlan felelet: »Mindenáron én és semmi áron sem ő.« És Heródes eszerint cselekedett is. A mai világ vérszomjas Heródesei is így gondolkoznak! A levegő, mintha vérgőzös párának előszelét hozná! Mintha a római Ráchelsirás hallatszanék, s mintha a Zichy tintafolt képének mellékalakjai kerülnének az előtérbe. Az a jó. hogy nem veszhet el az ige, az eszme! Ki legyen az Ur? Ő-e vagy én? E kérdésre mindenkinek felelnie kell, aki tudomást vett arról, hogy a Jézussal az ő ura és királya jelent meg. Vájjon önmagamat és az én álszabadságomat védjem-e meg, az Isten felkentjével szemben, vagy pedig megadjam-e neki az őt megillető tiszteletet azért, hogy tényleg szabad legyek? Az emberi élet ismeretlen mélységeiből kell kiindulnia a feleletnek és ez elhatározás alól senki sem vonhatja ki magát. Ez örökké érvényes határozat. A második zsoltár hatalmas dallama ezekkel az akkordokkal végződik: »Csókoljátok meg a fiút, hogy meg ne haragudjék és ti el ne vesszetek az utón, mert hamar felgerjed az ő haragja! Boldogok mindazok, akik Őbenne bíznak!« Fuchs János.
