Evangélikusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-43. szám)

1930-03-09 / 10. szám

74, 1930. mánk az üres kiáltások, amelyek nem krisztusi szívből jönnek. Az embereket sokfelől ébreszt- getik, buzdítják, serkentik. A keresztyénség hangja nem lehet egy a sok emberi hang közül. A keresztyén ébresztők szavával a Krisztus kell hogy szóljon az emberekhez. Ha az ébresztő nem »szokása szerint« megy az Olajfák hegyére, az imádkozásnak, a lelki tusakodásnak és az Isten akaratát kutató elmélkedésnek helyére, ak­kor nincs joga megfújni a trombitát, mert nem fog bizonyosan zengeni. Amig le nem győzte önmagát, amig nem tanulta meg a lelki élet is­kolájában a »mindenben való magatürtetést«, amig »meg nem sanyargatta testét és szolgává nem tette«, amig nem él és nem munkálkodik benne a Krisztus, addig az ébresztő is alvó és álmában beszél. A tövisről nem szednek szőlőt, a bajtorjánról nem szednek fügét; a romlott fa nem teremhet jó gyümölcsöt. Van gonosz fajzata az ördögnek, amely »ki nem megy, ha­nemha könyörgés és böjtölés által«. A Krisztus egyházában kell lenni vigyázóknak, virrasztók­nak, könyörgőknek és böjtötöknek. Beérhet­jük-e azzal, hogy mindezt szellemi értelemben vesszük? A mi Urunk negyven nap és negyven éjjel bőjtölt és megéhezett. A mi Urunk paran­csolta, hogy szüntelen imádkozni kell. Nem kö­vetkezik-e ebből, hogy tanítványainak követ­niük kell az ő példáját? Hogy lelki gyakorlato­kat kell végezni, amelyek igénybe veszik a tes­tet is? »Keljetek fel!« Mozogjatok! Ha a lélek fel­ébred és hévül; ha a lelket átjárta a felkelő nap­nak heve és felüditette a hajnalnak harmata, tétlen maradhat-e a test? Elég-e ha azt mond­juk: Uram, Uram! de nem cselekesszük a mennyei Atyánk akaratját? Ha az alvó felébredt, akkor rendben van a dolog? »Gyümölcseikről ismeritek meg őket.« »Abban dicsőittetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek és legyetek nékem tanítványaim.« »Ez az én parancsolatom, hogy egymást szeressétek, ami­képen én szerettelek titeket.« Krisztus lelke sze­rint való ébredés-e az, amelynek nyomában gyermeki alázatosság helyett lelki gőg, szere­tet helyett lelki gyűlölködés, Krisztusban való egység helyett szakadás mutatkozik? Keljetek fel! Keljetek fel! Állj talpra Krisztus éber se­rege, Krisztusnak lobogója alatt! Ne esküdjetek se Pálra, se Apollosra, mert kicsodák ők? szol­gák, akik néktek adattak. íme minden a tiétek, ti pedig Krisztusé, a Krisztus pedig Istené. Ez a nagy lelki, krisztusi ébredés, amely mindenek­nek útját a szent hegy felé tereli, amely min­denkit a Krisztus nyájának tagjává avat, amely mindenek fölé helyezi a tűrő, megbocsátó, el- födöző, önfeláldozó szeretetet. Lehetséges-e ilyen ébredés lelki gyakorlatozás nélkül? Ele­gendő-e, ha egy-egy hatásosan szónokló evan­gélista néhány napon keresztül fenekestül fel­forgatja az emberek lelkét? Nem következik-e utána a gyakorlati és okos kérdés: Mit cseleked­jünk atyámfiai férfiak? Mit cselekedjünk? Az álomból felserkentünk. Látjuk, hogy az éjszaka elmúlt, a nappal elközelgett. De mit cseleked­jünk? Mit válaszol erre a szív mélyéből, a feléb­resztett lelkek sóvárgásából és élniakarásából fakadó kérdésre az ébresztő? Halljuk, hogy mit mond az emberi lelkek nagy ébresztője, aki nélkül az ébresztők sem cselekedhetnek semmit! Keljetek fel és imád­kozzatok! Imádkozzatok! Csak ott, a Gecsemáné kertjében volt ez a parancs kötelező és aktuá­lis? Vájjon a szent iratok nem világosan és fél­reérthetetlenül követelik-e meg a keresztyének­től az állandó imádkozást? És a tanítványok nem fordulnak-c Űrökhöz azzal a kéréssel, hogy tanítsa meg őket imádkozni? Az imádkozás a keresztyénnek életnyilvánulása. Ezen nem igen lehet vitatkozni. De hol vannak az imádkozó, az állandóan imádkozó keresztyének? És nevezete- tesen a protestantizmusban nem spiritualizál- ták-e annyira az imádkozás lelki gyakorlatát, mig végül nagyrészük abban látja az igaz ke- resztyénséget, hogy »röviden« imádkozik, vagy »titkon« imádkozik, vagy sohasem imádkozik? A »titkos kamrából«, amelyet az Ur gyakorló térnek rendelt, nem lett-e süketnéma-intézel? A templom, amely a próféta és a Krisztus sze­rint az imádságnak háza, nem lett-e üres? A hely, ahol ketten, vagy hárman együtt vannak az Ur nevében, nem lett-e magárahagyatott? A tudományos gondolkodásra éveken ke­resztül oktatják, nevelik, szoktatják az embere­ket. Bármiféle mesterségben el kell sajátítani az elemi dolgokat. A beidegzés, a megszokás, a teljes elsajátítás révén s azok alapján emelked- hetik csak mindenki magasabbra a technikai munkában csakúgy, mint a tudományos munká­ban. Az embernek legmagasabb funkciója, a val­lásosság, az istenesség volna csak kivétel ezen általános szabály alól? Nem. Luther Márton, akire annyiszor hivatkoznak olyanok, akik lel­kileg igen-igen távol esnek tőle, a káténak gyer­meke maradt és naponta elvégezte a káté alap­ján a lelkigyakorlatait, s megszívlelte Krisztus parancsát: Imádkozzatok, ö jól tudta, hogy a Krisztussal való közösség, a Krisztusban való élet egyszerűen lehetetlen imádkozás nélkül. Már pedig hogyan lehetne keresztyén élet Krisz­tus nélkül? Krisztus Gecsemáné-kerti szavaiban az alkalomszerű nem az imádkozásra való fel­hívás, hanem csupán annak tárgya: imádkozza­tok, hog}' kísérteibe ne essetek. Az imádkozás magától értetődő annál, akit Krisztus felébresz­tett. A Mesternek buzdítása és tanácsa arra vo­natkozik, amit abban az órában, amely »a sö­tétségnek hatalma«, kérniök kell az Atyától, aki örömest és készséggel ád Szentlelket és erőt. Ámde elképzelhető-e, hogy aki nem járt az imádkozás iskolájába, az a válságos és kellő pillanatban tud is imádkozni? Az ember azzal, hogy vízbe esik, megtanult úszni is? A madár azzal, hogy kilökik a fészekből, megtanult rö­pülni is? Nem istenkisértés-e a reánkbizott és általunk felébresztett lelkeket belelökni a világ EVANGÉLIKUSOK LAP IA

Next

/
Thumbnails
Contents