Evangélikusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-43. szám)
1930-03-02 / 9. szám
68 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1930. egy cikk jelent meg, amely a gyülekezetek, tanítók, szülők figyelmét fölhívta arra a veszélyre, amely németül tudó lelkészek és tanítók hijján, a németajkú gyülekezeteket fenyegeti, ha ők maguk idejekorán nem gondoskodnak arról, hogy a saját, németül tudó s arravaló fiaik közül kerüljenek ki a gyülekezetek lelkipásztorai és tanítói. Ugyanez a cikk megállapítja, hogy »vannak az egyházmegyében olyan gyülekezetek, amelyekből egy fél évszázadon át egyetlenegy lelkész vagy tanító sem került ki. És igy áll a dolog ma is.« Ennek a cikknek nyomán-e, vagy attól függetlenül mindegy — a dunántúli egyházkerület püspöke tudtommal külön pásztor- levelet is intézett a németajkú gyülekezetekhez, amelyben rámutatott a fennforgó veszélyre s a híveket, szülőket buzdította, hogy a maguk részéről is tegyék meg, amit lehet, annak elhárításához. Amilyen helyes, elismerésre és követésre méltó is azonban ez az eljárás, 'éppen olyan bizonyos az is, hogy ennek hatása valóban csak akkor lesz érezhető, ha a lelkészek, tanítók nem érik be a pásztorle vél egyszeri ünnepélyes felolvasásával, hanem a kérdést állandóan napirenden tartják s nem szűnnek meg a híveket arra újra meg újra figyelmeztetni, sőt, ha lehet, a legkiválóbb tehetségű és magaviseletű fiukat kiszemelni, akik a lelkészi vagy tanítói pályára alkalmasaknak Ígérkeznek. Ez természetesen nemcsak a falusi, hanem a városi gyülekezetekre is vonatkozik, hogy ilyenformán a lelkészi karnak a különböző társadalmi rétegekből való ösz- szetétele lehetőleg megóvassék. És vontkozik nemcsak a német, hanem a tót anyanyelvű gyülekezetekre. Ha tót anyanyelvű híveink száma, amint erről e lap f. é. 4. számából értesülünk »100.000-nyi« akkor természetes, hogy a »szükséglet« fedezését, a tótul tudó lelkészek utánpótlását," jogosan onnan kell várnunk, nem pedig — Qyőrmegyéből, vagy a Kemenesaljáról. Arra a kérdésre, hogy miért és hogyan volt lehetséges a múltban, bár időközönként akkor is voltak ebben a tekintetben bajok, németajkú gyülekezeteinket úgyahogyan németül tudó lelkészekkel ellátnunk, legyen szabad a »Christi. Hausfreund« fentidézett cikkével, egy a fakultás »hatáskörén« és igy felelősségén is kívül álló körülményre rámutatnom és ez hazánk és vele egyházunk mostani sajnálatos megcsonkított állapota, amely megfosztott bennünket, nemcsak, mint a cikk említi, a régi vasi felső egyházmegyétől (a mostani u. n. »Burgenland« legnagyobb részétől), amely aránylag a legtöbb evang. lelkészt és tanítót szolgáltatta, hanem a Bácskától és Szepességtől is, ahonnan mindössze alighanem több lelkész és tanító került ki, mint amennyi szükséglete az illető területeknek volt, úgy hogv az előálló felesleg mindig pótolni tudta az ebben a tekintetben majdnem •teljesen improduktív német lakosságú vidékek (Tolna-Baranya-Sornogy, Soproni felső) szükségleteit. Hogy ebben a tekintetben milyen mérhetetlen kárt okoztak nemcsak egyházunknak, az evangéliom ügyének, hanem hazánkban lakó »német testvéreiknek«, főképpen azok a »Burgenlandi« lelkészek, akik, kevés kivétellel, élükön megkótyagosodott vezérükkel, hihetetlen el- vakultságban »Nun danket alle Gott«-al fogadták az Ausztriához való átcsatolást s régi hazájuk »rabságából való felszabadulásukat«, az csak most tűnik ki, s ha a bajon nem tudunk hamarosan segíteni, mindinkább ki fog tűnni. Többé-kevésbé talán ugyanígy áll a dolog tót nemzetiségi vidékeink elszakitása folytán, bár a »100.000-nyi« tóíság ebben a tekintetben alighanem könnyebben tudna magán segíteni, úgy hogy tehát a legnagyobb mértékben igazságtalan, sőt kegyetlen dolog, ha Csehszlovákia (vagy Cseh—Szlovákia?) egykor hazánkat körülölelő s hozzátartozó bércei felől hangzik a vád, hogy »egyházunk tótajkú híveit gondozatlanul hagyja«, holott, ha ez igy volna, a helyzetet ők maguk okozták. m A helyzet pedig theol. fakultásunkon az, hogy a most folyó (1929/30) nyári szemeszterre beiratkozott összesen 108 férfihallgató közül németül tudnak: jól (?) tizen, fogyatékosán, mégis annyira, hogy idővel teljesen elsajátíthatják: hatan. A vezetésem alatt álló gyakorlati szeminárium tagjai közül három III. éves és két IV. éves, összesen tehát öt jól (?), két IV. éves pedig fogyatékosán bírja a német nyelvet. A többiek egyáltalán nem, legalább nem úgy, hogy emberi számítás szerint kilátás lehetne arra, hogy németajkú gyülekezetben való alkalmaztatásnál tekintetbe jöhetnének. Ez idén tehát p. 0. összesen két jól és két fogyatékosán németül tudó lelkészjelöltre lehet számítani, habár valószínű és kívánatos is, hogy ezek is, tanulmányaik folytatása céljából 1—2 évre külföldre távoznak. Már most hogyan és honnan teljék, elég tekintélyes számú németajkú gyülekezeteink számára segéd- majd rendes lelkész? Honnan és hogyan, amikor p. o. Tolnából összesen, mind a négy évfolyamban, három hallgatónk van és ezek közül is kettő egyáltalán nem, egy’ pedig csak fogyatékosán bírja a német nyelvet? (A többi, részben jól, részben fogyatékosán németül tudók az ország egyéb részeiből, nevezetesen Budapestről, Sopronból, Kőszegről valók.) A jövőre nézve etekintetben bizonyos javulás várható. Nem sokkal kedvezőbb a helyzet, ami a tótul tudó fiatal embereinket illeti. A tót nyelvi szemináriumot 108 beirt rendes hallgatónk közül összesen 11 -en látogatják és ezeknek is a fele — értesülésem szerint — olvasni is alig tud, holott Békésmegyéből 11 (Békéscsabáról 5, Szarvasról 5), Aszódról 2, Borsod-Gömörmegyé- ből 5, Nógrádból 5, Zemplénből 1, Zólyomból 1, Nyíregyházáról 1 hallgatónk van. Ha ezek (26) közül, akik közül a legtöbbről végre is előbb lehetne föltételezni, hogy tótul tudjanak, mint arról a győri, vasi, zalai stb. fiúról, csak