Evangélikusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-43. szám)

1930-02-16 / 7. szám

54.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

1930.

házközségeknek (közgyűléseik által), a főiskoláknak, főgimnáziumoknak és önálló tanítóképző intézeteknek. Már az a tény, hogy püspökválasztásnál a tanintézeteknek is van szavazati joguk, amelyek pedig például lelkészválasztásnál nem szavazhatnak, mutatja, hogy a püspök helyzete az egyházban más, mint a lelkészé a gyülekezetben, vagy a püspöké a római katholikus egyházban. Bármelyik rendes lelkész, vagy lel- készi oklevéllel biró rendes theológiai tanár püspöknek választható, anélkül, hogy eredeti idkészi vocatioján változtatni kellene, vagy változás történnék. Az egyháznak az egyház jellegét nem a püspöki hivatal adja meg, hanem az igének tanítása és a szentségek kiszolgáltatása, ami a gyülekezetekben történik. Ez a fontos és lényeges, és minden alapvető egyházi jogalkotásnál ezt kell alapelvül elfogadni és érvényesíteni.

Ezt domborítja ki és viszi át az egyházjogba az Alkotmány 11. §-a, amely » az egyházi hatalom forrását az egyházközségben látja. Ezt az alapelvet fenn kell tartani, mert ez, és csak ez egyezik meg az Ágostai Hitvallásnak az egyházról szóló tanításával. Az egyházi szervezet kristályosodási pontja maradjon az egyházközség, amelyben az evangéliomot a szabályszerűen elhívott szolgák tanítják és a szentségeket azok szolgáltatják ki. Feltéve, de meg nem engedve, hogy ettől eltérünk: akkor sem maradhatunk meg az egyházkerületnél, mint szervezeti sarkpontnál, mert akkor a magyarhoni egyetemes evangélikus egyház jogi fogalma válik zavarossá és elmosódottá. Az egyházközségi alapelvtől való eltérés logikai következetességgel vonja maga után azt, hogy az egyetemes egyházi fokozaton kell a sarkpontot megtalálnunk. És akkor már teljesen eltávolodtunk az Ágostai Hitvallásnak az egyházról vallott tanításától, mert az igehirdetéstől és a szentségektől még messzebbre jutottunk. Egyoldalúan egyházkormányzati célszerűségek nem vezethetnek bennünket egyházjogunk alapjainak lerakásánál. Egyházszervezetünk kell, hogy egyházunk lényegének kifejezése legyen. Ez a lényeg pedig az ige és a szentségek, és a lényeges funkciója az egyháznak az igehirdetés és a szentségek kiszolgáltatása.

Az egyházközségnek egyházjogi jellegét az Alkotmány 38. §-a nagyon szabatosan és helyesen állapítja meg, amikor azt mondja, hogy annak hatósága a kormányzatot és a képviseletet illetőleg az egyházközségi közgyűlés. Az egyházközségnek tehát van kormányzati és képviseleti hatalma. Ennek megfelelően van külön hatósága. Nem csupán szerv a közgyűlés. A közgyűlés a jogi gyülekezet, ahogyan az igét hallgató és a szentségeket élvező hívek összessége az istentiszteleti gyülekezet. A kettő lényegileg egy, mindegyik »a szentek gyülekezete«. Nem tartanám helyesnek, ha a közgyűlést az egyházközség szervének deklarálnánk és degradálnánk, mert törekvésünknek inkább oda

kell irányulni, hogy a közgyűlést belső tartalomban gazdagítsuk és a világi gyülekezésektől megkülönböztessük. A közgyűlés legyen képviseleti hatóság abban az értelemben is, hogy az egyházkormányzat és közigazgatás terén a szentek gyülekezetét képviseli. A közgyűlés lehetne a hittestvéri közösségnek képviselete. Hatáskörébe utalnám nemcsupán azokat az ügyeket, amelyeket mostani Alkotmányunk jelöl ki, hanem azokon túl az egyháznak mindazon tevékenységeit is, amelyek lényegszerű tevékenységek, de most csupán a különböző egyesületekben juthatnak szóhoz és képviseltetéshez, ha ugyan vannak az illető gyülekezetben megfelelő egyesületek és ha azok valóban tartanak Is ösz- szejöveteleket. A legszélesebb értelemben vett missziói munkának a közgyűlés hatáskörébe való felvétele volna a dokumentálása annak, hogy ennek a munkának elvégzése van olyan fontos feladat, mint a tisztviselők választása, a költségvetésnek vagy a számadásnak elkészítése. Nem érném be az Alkotmány azon követelményével, hogy egyházközségi közgyűlés minden évben legalább egyszer tartandó (46. <§), sem az Alap- és Irányelvek azon tételével (II. Rész 1.), hogy a közgyűlések főkép elvi kérdéseket tárgyainak s elvi jelentőségű ügyeket intéznek, mig a közigazgatást általában a presbitériumok végzik az összes fokozatokon.

Az Alap- és Irányelveknek ez a pontja szerintem veszedelmes letérés arról az útról, amelyen járnunk kellene. Célul inkább azt kellene kitűzni, hogy minél több embert vonjunk be a gyakorlati munkába és minél több egyháztag előtt tegyük ismertté egyházunk ügyeit. A pres- biteriális közigazgatásnak lehetnek előnyei, de az én véleményem az, hogy mi még nem próbáltuk ki a közgyűlési közigazgatásnak és a közgyűlési jogi szervezkedésnek lehetőségeit. Ma, amikor olyan sokan óhajtják a vallásos ébredést- és megelevenedést egyházunkban, s amikor mind többen munkálkodnak is ezen az ébredésen, talán nem jogosulatlan az a kérdés, hogy az egyházközségi közgyűlésben, mint az egyházközség képviseleti hatóságában adott alkalmat és összejövetelt kellően felhasználtuk-e erre a célra? íme: különféle egyesületek és szövetségek létesítését kívánatosnak és szükségesnek tartunk, de viszont az egyházközségi közgyűlést, amely minden »az egyház terheit viselő nagykorú vagy önálló férfitagnak« összejövetele, elvi kérdések tárgyalására akarunk korlátozni! A kor követelményeinek megfelelő fejlődés inkább az volna, amely a közgyűlést kiépíti és szervesen beleilleszti az egyházközségnek és az egyháznak életébe. Az évente szokásos hivatalos lelkészi jelentésbe én ép úgy bevetetném a jelentést arról, hogy hány közgyűlés volt és mit tárgyaltak a közgyűlések, mint az istentiszteletek tartását, vagy az Úrvacsorával élők számát, vagy a konfirmációi tanítást. Mert épen a közgyűléseken nyilik alkalom arra, hogy az egyháztagok megbeszéljék úgy a maguk gyű-