Evangélikusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-43. szám)

1930-02-16 / 7. szám

52

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

1930.

tholikus szerzetes lett volna és ilyen eredmények koszorúzták volna munkáját, mit ima róla a magyar sajtó és milyen hírneve volna neki hazánkban is. így? Azokat a szenzációkat, amelyek a Hadsereg hírnevének árthatnak, a magyar olvasó elé tálalják, de egyébként ügy bánnak el a Hadsereggel, mintha az nem a keresz- tyénségnek és a világnak egyik leghatalmasabb keresztyén-szociális tábora, hanem valami egzotikus kocabanda volna. Hogy az ilyen nagy nemzetközi szervezet irányában tanúsított bor- nirt felfogás mennyit árt a magyarságnak a nemzetközi viszonylatokban, azzal a klerikális ultramontanizmus nem törődik.

A másik ilyen nagy nemzetközi szervezet a Christian Endeavour (C. E.), amelyet Magyarországon a Bethánia-Egyesület képvisel, ma már jobban alkalmazkodva a C. E. szelleméhez, mint tiz-húsz évvel ezelőtt. Ezt a társaságot, amelynek jelmondata »Krisztusért és Egyházáért«, 1881. február 2-án alapította Clárk F. V. Északamerikában, tehát most lépett bele 50-ik évébe. Az alapitót feleségével együtt még volt alkalmam látni és hallani néhány éve Budapesten. Jelenleg több mint négymillió tagja van 80.000 egyesületben az egész világon. A világ majdnem minden protestáns egyházának van C. E. egyesülete. Milyen hatalmas keresztyén ifjúsági mozgalom ez! Mivé fejlődött a lehető legszerényebb kezdetből öt évtized alatt! Megint csak azt mondom: ha Clark Francis római katholikus lett volna, a hírnévnek micsoda magaslatán állana Csonkamagyarországon! így pedig az a helyzet, hogy ennek az egyesületnek a munkálkodása nemcsak hogy nem részesül á kellő méltánylásban, hanem sokszor és sok oldalról még gyanakvás kiséri, holott ma már kétségbevonhatatlanok áldásos hatásai a magyar protestantizmus életében is. És ha voltak Jerde- ségei, vagy esetleg talán vannak is ferdeségei, egyedül csak a bethanistákban keresendő az ok és a hiba?

Nem vagyok sem szalvacionista sem betha- nista, de kérve kérek minden magyar protestánst: ismerjük meg és tiszteljük protestáns értékeinket ne csak háromszáz, vagy négyszáz esztendő patinájában, hanem a jelenkor verejtékezésében is. Diakónus.

Vitás adózási kérdés.

Egyházi Alkotmányunk 258. §-a szerint a vegyes házasságban élő evang. házasfél egyházi járandósággal »csak azon összeg erejéig terhelhető, mely az ág. hitv. evang. fél adóalapjának megfelel.«

Tudtommal házasfelek állami adóját mindig együttesen vetik ki, akkor is, ha a házastársaknak külön-külön van vagyonuk és keresetük. A minden év novemberében történő adóösszeirás alapján a politikai községek az egyes egyházak híveinek névsorát (az egyház kívánságára és költségére) összeállítják s kiadják az egyházaknak és pedig úgy, hogy vegyes házasoknál az azon évi állami adót (föld-, ház-, kereseti-, jövedelem- és vagyonadót) megfelezik s úgy állítják be. Esetleg azt is feltüntetik, hogy a másik házasfél milyen vallású. így az egyház nem is tudja megállapítani, hogy a maga hívére mennyi esik az együttesen kivetett állami adóból. A katholikus és a református egyház a kimutatott feleadó alapján adóztatják meg a maguk híveit. A mi egyházunkban véleményeltérés támadt e kérdésben. Az idézett paragrafus szerint, ha az evang. házasfél anyagilag gyengébb, mint a nem evang. házastársa, úgy csak azt az egyházi adót fizetné, melyet a házassága előtt fizetett, illetve amennyi a maga vagyona és keresete után rá esik. De a nem evang. házasféltől a maga egyháza az eddigi egész helyett csak a fél állami adó után vesz egyházi adót. Ebben az esetben tehát a házastársak együtt kevesebb egyházi adót fizetnek, mint azelőtt külön külön. Ennek nem látom okát. A 258. § szövegezői nyilván csak erre az egy esetre gondoltak és véleményem szerint csak félénk és helytelen liberá- lizmusból elégedtek meg a jogosnál kevesebb adóval:

De hogyan áll a dolog akkor, ha az evang. házasfél a vagyonilag erősebb? Akkor a 258. § alapján a csak szócska ellenére is ami hívünknek az eddigi egész állami adója után kell továbbra is egyházi adót fizetni, ellenben a házastársát, aki eddig kevés vagy semmi állami és egyházi adót nem fizetett, most már az együttes állami adónak a fele után terheli meg a maga nem evang. egyháza. Itt tehát több egyházi terhet fognak viselni a házastársak együtt, mint a házasság előtt külön külön. Ez szintén méltánytalan.

Emberi dolog, hogy adót fizetni senki sem szeret; de kevés az olyan is, aki az adót természetes szükségnek veszi s szó nélkül megfizeti, még ha könnyen telik is miből. így nem csodálni való, ha különböző anyagi helyzetű házasfeleknél ott ahol a férjé a vagyon meg a kereset, a feleségre kivetett s az addiginál magasabb egyházi adótól azon a címen húzódoznak, hogy hiszen az asszonynak nincs semmije, minden a férfié. Az azonban már nem jut eszükbe, hogy a férjnek felére csökkentett egyházi adóját kifogásolják. Hasonló az eset, ha az asszonyé a jelentősebb vagyon s a férfinek kevés a keresete. Ott a férj fog hivatkozni arra, hogy a vagyon nem az övé. Az ilyen kifogásokat kellő magyarázat után azzal a kérdéssel kell elutasítani, hogy mi történnék akkor, ha az anyagilag gyengébb házasfél ma áttérne házastársa egyházába? Ugyebár holnap már a teljes állami adó után fizetnének egyházi adót s nem nyernének semmit! Tehát nem kell megijedni az ilyen fenyegetésektől. Az egyház, amelyből ilyen kilépés történik, mindenesetre veszítene anyagi-