Evangélikusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-43. szám)
1930-02-16 / 7. szám
50, EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1930. A vallástanári állás rendezése. A vallástanári szakosztály novemberi ülésén Reif Pál elnökünk állásáról lemondott s a rendes évi közgyűlés azzal a megbízatással választott meg engem új elnökének, hogy a vallástanári kérdés összes függő ügyeinek elintézését vállaljam magamra s igyekezzem a legrövidebb idő alatt positiv eredményeket elérni. Azóta már befutott hozzám néhány olyan kartársam levele, akiken tényleg a lehető leggyorsabb módon kelléne segítenem, de a segítség nincs módomban egyelőre azért, mert a kérések tartalma olyan, amelyeknek megoldha- tása erőimen felül való. T. i. mindezideig nem volt arról szó, hogy önálló állami hitoktató betegsége alatt az állam hivatott-e a segélyezésre, aki csak tiszteletdijat utaltat ki, vagy pedig az egyház, aki hitoktatóinak még hiványt sem adott. Olyan kérések is érkeztek már hozzám, hogy a felekezeti iskoláinkban működő vallástanárok lelkészi szolgálatait hogyan lehetne minél előbb és előnyösebben beszámíttatni s állandóan nyitott probléma marad az a kérdés, hogy a lelkészi nyugdíjintézet milyen elszámolási viszonyban van, akár az állami nyugdíjintézetekkel, akár a községi nyugdíjintézetekkel, amelyekkel kölcsönös elszámolási kötelességei vannak abban az esetben, ha a vallástanár valahol lelkésszé vá- lasztatik, vagy a mai kisebb jövedelmű lelkészek vaílástanári állásra választatnak meg. — Ugyanilyen nyílt probléma marad az a kérdés is, hogy az egyház szempontjából mi az előnyösebb helyzet a missziói lelkészi állásoknál, ahol is az ilyen állások betöltői az államtól sok esetben többet nyerhetnek akkor, ha a hitoktatói státusba vannak felvéve s nem a missziói lelkészi címet használják, mert valójában munkájuk elsősorban a vallástanitásban nyilvánul meg. Kézenfekvő, hogy ebben az átszervezésben, amelyet az államnak tudomásul kellene vennie a megállapított önálló hitoktatói státuson felül, nemcsak az egyház, hanem az egyes kartársak is jobban járnának. A kérdés rendezése ma már nem a paro- chusi jogok és kötelességek figyelembevételével rendezendő, hanem egyházi és exisztenciális szempontból, hiszen ma már senki szemében sem átmeneti állás a vailástanári állás, hanem rengeteg munkaalkalmat nyújtó s az egyház által is véglegesnek minősítendő, lelkészi jellegű szintén clerus maior. Ma már idejétmúltnak és teljesen helytelennek kell ítélni azt a teljesen téves és otromba megállapítást, hogy a vallástanár nem végez gyülekezeti munkát. A pesti vallástanárok valamennyije teljes óraszámán kívül pásztorizálja növendékeit a szülői házban végzett látogatásokkal, résztvesz mindennemű belmissziói tevékenységben s fungál mint lelkész nemcsak a gyermek és ifjúsági istentiszteleteken, hanem a felnőttek istentlsztel&tén is és végzi az összes causáliákat nemcsak kisegitésképen, hanem igen gyakori szükséges esetekben. Ezeken a tényeken már többé változtatást nem idézhet elő az a felfogás, hogy ők ezek dacára sem lelkészek. Inkább örülni kellene egyházunk minden tagjának azon, hogy a gyülekezetek különösebb megterhelése nélkül igy minden gyülekezeti életben állandóan rendelkezésre állhatnak a jó munkaerők. Hitem szerint a munkáját jól végző valíástanár igen jó igehirdető lelkész is egyben. Ma is úgy vélem, hogy az összes rendezendő hitoktatói és vallástanári kérdések köny- nyen megoldhatók s ha van akadálya a megoldásnak, annak elsősorban nem az állás, sem az egyház az oka, hanem maguk a vallástanárok és hitoktatók, akik jövőjükkel úgylátszik elég komolyan nem törődve, nem érdeklődnek a vallástanári szakosztály munkája iránt s sok helyen állásuk szomorúságával járó gondjaikat úgy próbálják áthidalni, hogy a közelben leghamarabb megürülő lelkészi állás elnyerésén fáradoznak s erre a tevékenységre annyi energiát pazarolnak, amelyre a jó vallástanitás érdekében jelenlegi állásukban volna szükség. Ez nem vád, hanem az igazság megállapítása. Néhány hónap óta a megoldandó kérdések rendezésével foglalkozom s bár azt látom, hogy sok akadály előtt állok, mégsem riadok vissza a rám váró munkától. Munkámhoz az ad erőt, hogy az esetleg elérendő eredmények előnyeit sem a pesti kartársaim, sem a magam részére nem kell sehol és senkitől kérnem, mert a mi ügyünk teljesen rendezve van. Ahoz azonban, hogy a rám váró feladatokat elvégezzem az szükséges, hogy megismerjem minden vallástanár és önálló hitoktató helyzetét. Ezért kérem őket, hogy személyi adataikat, működési helyüket ill. helyeiket, állami és egyházi fizetéseiket, családi állapotukat, jogviszonyukra vonatkozó írásaikat (hivány) hozzám megküldeni szívesek legyenek. Minden okmányt lelkészi hitelesített másolatban kérek. Nem mondom azt, hogyha ez a felszólítás eredménytelen marad, magam is félreállok s többé nem foglalkozom a vallástanitás problémáival s igy felesleges munkatöbbletemtől megszabadulok, hanem kiteszem magam szívesen annak a veszélynek is, hogy a nemtörődömséggel is szembeszálljak, csak azért, hogy megpróbáljam kartársaim ügyét rendezni. Dr. H. Gaudy László, Budapest, VII., Bethlen-u. 4. sz. — A dunántúli egyházkerület pénzügyi bizottsága és az egyházmegyék elnökségei február 11-én Sopronban értekezletet tartottak, az egyházkerület normál-költségvetésének megállapítása tárgyában. Az értekezletet Szentmartoni Radó Lajos egyházkerületi pénzügyi bizottsági elnök vezette. Jelen voltak D. Kapi Béla püspök és Dr. Mesterház^ Ernő egyházkerületi felügyelő is.
