Evangélikusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-43. szám)
1930-02-02 / 5. szám
\930 EVANQELIKUSOK LAPJA 35. Mint említettük, az orvosok körében egyre- iobban terjed az a meggyőződés, hogy az embernek vallásos életszükségletei is vannak. Ezt az orvosok között többen önmagukon is érzik, s az egylet ülésein belül is mélységes istenhitről tesznek bizonyságot. Ez mutatja.a legnyilvánvalóbban, hogy’ az orvosi s általában természettudományos műveltség és a vallásos hit szépen megférnek egy és ugyanabban az emberben is. Ahol pedig ez a békesség a tudás és a hit között nincs meg, ott nem is a tudásban s nem is a hitben kell az okot keresnünk, hanem valahol egészen másutt, talán az erkölcsi érzület romlottságában. Mert Istent csak a tiszta szivüek láthatják, Mt. V. 8. Elméleti ill. világnézeti tekintetben tehát a lelkész-orvos szövetség munkája nyomán a legfontosabb eredmény az, hogy a tudás és a hit, • a kauzális és a formális vagy teleológiai valóságszemlélet közt nincs ellentét, hanem a kettőse szorosan összetartozik az egészséges ember*" lelki organizmusában. Éhez a felismeréshez viszont a lelkészek is hozzájárulnak a maguk részéről. Elismerik a természettudományok őntörvényszerüségét abban a meggyőződésben, hogy a természettudománynak minden valóban objektiv eredménye nem, hogy elfogadhatatlanná tenné, hanem egyenesen mélyíti vallásos, nevezetesen keresztyén hitünket. A vallásos ember számára a természet titkaiba való betekintés mindig csakis a hit növekedésével járhat. Uj mélységek és új magasságok tárulnak fel előtte ilyenmódon, s Isten csodálatos bölcsessége felöl szerez új meg új bizonyosságot. így ha a tudományos munka módszere tekintetében bizonyos mértékben két különböző pólust képvisel is a lelkész és az orvos, ez a két pólus nem jelent többé ellentétet, hanem két egymással szemben álló tükröt, amelyek közül mindegyik a másiknak a mélységeit még nagyobb mélységben tünteti fel. Ezeknek a mélységeknek a végtelenségéből pedig itt is, ott is az Isten dicsősége ragyog elő. Ennek a dicsőségnek a meglátói közé tartoznak a német orvos-lelkész szövetség tagjai is. # Kétségtelen ugyan, hogy az orvosok és a lelkészek közti ellentétnek a világnézeti különbség volt az alapja, de másfelől az is bizonyos, hogy igen sok esetben a gyakorlati életben való együttműködés adott alkalmat a súrlódásra. Az orvos a betegágyhoz közeledő lelkészben gyakran terveinek s munkájának meghiűsitóját látta. Mert az ő célja ennek a földi eletnek a mindenáron való fenntartása. A lelkészt viszont elsősorban a beteg örök élete érdekli. Ez az örök élet azonban a legtöbb orvos számára egyet jelentett a halállal, a legfőbb ellenséggel. De nemcsak az orvos, hanem sokszor a beteg is hasonlóképen a lelkészben a halál hírnökét látja. S ez rendkívül lesújthatja a beteget, esetleg súlyos komplikációkat idézhet elő. Annak u. i., hogy a beteg meggyógyuljon, fontos feltétele a betegnek a felgyógyulásba vetett hite. A beteg ágyánál tehát az orvos és a lelkész úgy álltak egymással szemben, mint az élet és a halál képviselői. Ennek a sajnálatos ellentétnek a megszüntetése is lehetséges az egylet tagjainak a véleménye szerint. A megoldást az élet fogalmának tisztázása, továbbá a lelkipásztorkodás intenzív gyakorlása teszi lehetővé. Az élet fogalmára nézve a következő elvi jellegű megállapodás jött létre a berlini egylet tagjai között. A földi élet és az örök élet nem zárják ki egymást. Az élet nem végződik a halállal, s az örök élet sem kezdődik azzal. A keresztyén embernek már a földi élete is bele tartozik az örökkévalóságba, annak egy része, melyet Isten fontos kötelességek elvégzésére adott, s amelyre épen ennélfogva mint szent kincsre kell vigyáznia orvosnak és lelkésznek egyaránt. Ilyen lelkülettel közeledjék tehát a lelkész a beteg ágyához. Másfelől a köztudatba is át kell mennie annak, hogy a lelkész a beteg ágyánál is annak az Istennek a hirdetője,' aki nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen. Ne a halál madarát lássák a lelkészben, hanem az élet apostolát, aki a beteg lelkének terheit leveszi, új erőt önt bele, Istennek erejét közli vele s megerősíti az enyészettel folytatott harcában. De hogy ez a köztudatba átmenjen, ahoz szükséges, hogy a lelkész a hivatalos alkalmakon kívül ne csak valamely nagy sorsfordulat idején jelenjék meg hívei között, hanem állandóan intenziven gyakorolja o lelkipásztorkodást közöttük. Mert a lelkész a betegágynál csak űgv lehet az élet képviselője legalább a beteg szemében , ha az illető családnál egyébként is megszokott vendég számba megy, aki a család ügyes-bajos dolgaiban, gondjaiban 6 örömében egyaránt osztozik. A lelkipásztorkodás azonban nem merülhet ki a hivek gyakori felkeresésében, hanem annak intenzívnek kell lennie abban az irányban is, hogy a lelkész megfelelő hozzáértéssel gondozza híveit. A lelkész értsen a lelkipásztorkodáshoz. Eziránvban nagyon ajánlják az orvosok, hogy a leikész is »diagnózis« alapján dolgozzék. Rendelkezzék alapos emberismerettel, de különösen a lélektan terén legyen jártas, mert csakis ilyen alapon dolgozhatik az orvossal, különösen pedig a psychiaterrel együtt. Ezen feltételek híján az orvos bosszúságára gyakran éppen az ellénkezőjét fogja elérni annak, amit akart s amit megfelelő szakértelemmel könnyen elkerülhetett volna. Csak a nagy szaktudással s lélekkel végzett lelkipásztorkodás viheti bele a köztudatba azt, amit különben a lelkészek vallanak magukról, hogy ők az élet képviselői a betegágynál is. Egyúttal pedig igy lesznek méltó tanítványai Jézusnak is, aki nemcsak betegeket
