Evangélikusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-43. szám)

1930-09-21 / 30. szám

234 EVANGÉLIKUSOK LAPjÁ 1930.

„Az ifjúság mai helyzete nem jogosít fel sem túlzott optimizmusra, sem szélsőséges pesz- szimízmusra. Sok a kritikus felületes megfigyelő. Nem értik meg az ifjúságot. Rövid a memóriájuk. A modern ifjúság nem tökéletes. Nem angyalok. Vannak határozott hibáik és égető szükségeik. De mint nemzedéket tekintve, a fiatal emberek és a fiatal nők sohasem voltak lényeg- szerűleg kiválóbbak, mint ma. A szolgálatra való felhívást készségesebben fogadják, mint bármikor,

,,Az ifjúság legnagyobb szükséglete Jézus Krisztus — az Ő akarata és útja, De azután kiáltó szükség van jobb és bölcsebb felnőttekre is. Az ifjúság nem apja és anyja, tanítója és lelkésze saját magának. Nem ők írták azokat az énekeket, amelyeket énekelnek, azokat a könyveket, amelyeket olvasnak "és azt a bölcseséget, amelyet tanulnak. Általában véve az ifjúság jobb, mint környezete, Az ifjúságtól többet nyerünk, mint amennyit befektetéseink után jogosan elvárhatnánk tőle. Részesítsük az ifjúságot kevesebb elnagyolt bírálatban és mutassunk neki több jópéldát.

,,A világháború óta ez az első nemzetközi vallásos konferencia Németországban. Arcunkat nem a múlt felé fordítjuk. Mi, akik hatvanhárom nemzetben és minden protestáns feleke- zetben képviseljük az ifjúságot, a jövendő felé tekintünk. Szíveinket ma a keresztyén közösség áramai mozgatják. Egyek vagyunk német barátainkkal és mindenki mással. Mélyen meghatott bennünket ez a fogadtatás. Ma este láttuk az igazi Németországot — a lélek Németországát, amellyel egyesülünk, hogy felépítsük a keresztyén testvériség új világát. Az utolsó tiz esztendőben a C. E. szövetség sehol sem mutatott olyan gyors növekedést, mint Németországban, A német vezetésre termettség az egyesületek és szövetségek munkájái kimélyitették és kiterjesztették, Németország nemzeti hadiszállásai talán a legkiválóbbak a világon.

„A mai estén üdvözöljük hat földrész, hatvanhárom nemzet, 80.000-nél több egyesület és 4,000.000 tag képviselőit. A C, E, szövetség ötvenedik évében több taggal, több egyesülettel, több egyházban és több nemzeti szövetségben halad előre, mint bármikor történelmének folyamán.“

Az Ágostai Hitvallás és egyháziak feladatai.

(Folytatás.)

Különösen pedig figyelemmel kell kisérnünk, hogy az Ige által való szolgálat, az Igének tanítása és hirdetése a lelkészek és tanítók által alaposan, bőségesen, buzgósággal történjék. S ne feledkezzünk meg arról sem, hogy egyházunkat bizonyos egyoldalúsággal nevezzük az Ige

egyházának, mert az az Á. H. szerint a szentségek egyháza is. Indokolatlan, helytelen, s hitvallásunkkal nem egyezik meg, ha az Úrvacsora szentségét némely gyülekezetben szinte csak kivételesen szolgáltatják ki, s a keresztség szentségét habár minden gyermeknek kiszolgáltatjuk is, de azt a család is néha csekély jelentőségű eseménynek tekinti. A gyülekezetek is szívleljék meg az Á, H. e tanítását s az Isten Igéjét és annak hirdetését meg ne vessék, hanem szentnek tartsák, örömest hallgassák és tanulják; mert a Szentlélek az evangéliom hallgatóiban ébreszti a hitet, s az Ige és a szentségek mint eszközök által adatik nékünk a kegyelem, amelyre napról- napra rá vagyunk utalva, hogy naponként elfőj - tassék bennünk a régi ember és feltámadjon az új ember, aki Isten előtt éljen igazságban és valóságos szentségben.

A keresztyénség körében mutatkozó ébredésnek az egységre való törekvés mellett másik jellemzője az egyéni, személyes kegyességnek elmélyülése és bensőbbé válása. Ennek, a belső vallásosság megújulásának megvannak a maga veszedelmei is, nem csupán egyházi szempontból, amennyiben szektáskodásra vezethet, de a keresztyén vallásosság szempontjából is, rajongásba, szertelenségbe, erkölcsi tévelygésekre is vihet. Az Á. H. egyik jellemző vonása az is, hogy a római katholikus egyház tévedéseinek hang- súlyozása mellett még élesebben megvonja a határvonalat a szekták és a rajongók, valamint az igaz keresztyénség között. Fontos ebben a tekintetben az Á. H.-nak az emberről szóló tanítása a II. cikkben. „Minden természetes módon származott ember bűnnel, azaz istenfélelem s Istenben való bizalom nélkül s bűnös vággyal születik; és ez a bűn most is örök halálba és kárhozatba dönti azokat, akik a keresztség és a Szentlélek által újjá nem születnek,“ A Kiskátéval együtt és egybehangzóan tanítja tehát az Á. H., hogy Isten segítsége és újjászülő kegyelme nélkül az ember elveszett és elkárhozott, tehetetlen a jóra és hajlandó a gonoszra. Nincsen meg benne semmi abból, amit az Á. H. a keresztyén tökéletességnek nevez, s amelyet a XXVII. cikk így határoz meg: „A keresztyén tökéletesség a komoly istenfélelemben s másfelől abban az erős hitben és bizalomban áll, hogy Krisztusban nekünk kiengesztelt Istenünk van, hogy Istentől kérjünk és várjunk segedelmet hivatásunk minden dolgaiban; azonkívül kínt a mindennapi életben buzgalommal tegyük a jót s töltsük be hivatásunkat . . . Az a helyes és tökéletes életmód, amely Isten parancsolatán alapul.“ Ez az erkölcsi életeszmény nem csupán a szerzetesi életeszménnyel ellenkezik, hanem cáfolata minden rajongásnak és rajongó kegyességnek is. A kifejezések, melyekbe ez az eszmény öltöztetve van, olyan egyszerűek, hogy csak hosszabb elmélkedés és gondolkodás után ismerjük fel annak mélységét, szépségét és elévülhetetlen igazságát.

Nem szólok most arról, hogy a természeti